85 kortárs szerző 150 verse került a Tilos az Á Könyvek gondozásában megjelent antológiába, a Szívlapátba. Péczely Dóra, a kötet szerkesztője azt meséli, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan válogatta, majd ciklusokba rendezgette a verseket, melyek némelyike aztán még a szerkesztés időszakában „szinte önálló életet élve” rendre helyet is változtatott a kötetben. Péczely Dórát a válogatás szempontjairól, a borítón szereplő tizenhatos karikáról és a kötet illusztrációiról faggattuk.
Margó. A Szívlapát szerzői közül vasárnap tizenegyen (Bajtai András, Fehér Renátó, Harcos Bálint, Krusovszky Dénes, Pion István, Purosz Leonidasz, Simon Márton, Sirokai Mátyás, Szabó T. Anna, Turi Tímea, Závada Péter) fellépnek a Margón, ahogy az antológia illusztrátora, Dániel András is. Aki a verseket dalokká teszi: Kis Elefánt, aki a költőket kérdezi: Szendrői Csaba. Időpont: június 11., 16.30. A részletekért katt IDE!
A Szívlapát versei alapvetően nem kamaszoknak íródtak, hanem olyan művek, melyek egy kamaszt valamiért megfoghatnak. Hogyan lesz egy felnőttversből kamaszoknak szóló vers, hogyan mosódnak egymásba vagy épp különülnek el a jelentésrétegek életkoronként?
A válogatás során próbáltam magam megkétszerezni, egyszerre szerkesztői szemmel válogatni, és egyszerre befogadói oldalról olvasni a verseket. Egy-egy esetben segítségül hívtam Vinczellér Katalint, aki másfél évtizedig volt a Veres Pálné Gimnázium magyartanára, és a gimis lányomnak is megmutattam néhányat. Nem válnak ezek a versek önmagukban kamaszversekké, csak a kontextus miatt kapnak egy lehetőséget arra, hogy elérjenek hozzájuk. Viszont nem válogattam be verseket csak azért, mert vagányak, sem azért, hogy megmutassam, merek trágár verseket a kötetbe rendezni. Persze vannak benne keményebb szövegek, és ez biztosan ki is fogja verni a biztosítékot néhányaknál. A Tilos az Á Könyveknél számos kritika ér bennünket a könyveinkben található „csúnya” beszéd és szleng miatt, de az irodalomnak nem feladata megszépíteni a nyelvi valóságot. Viszont ha úgy érzékeltem egy versnél, hogy csak azért szerepel benne egy-egy szó, hogy provokáljon, azokat azért nem tettem bele a kötetbe, mert az az egy szó agyoncsapta az amúgy jó szöveget.
Szívlapát (szerk. Péczely Dóra)
Tilos az Á Könyvek, 2017, 256 oldal, 2990 HUF
Mi indokolja a borítón is szereplő 16+-os jelzést?
Az eredeti alcímünk az volt, hogy Kortárs versek kamaszoknak, már a borítóterven is ez állt. Az utolsó pillanatban futottunk még egy kört, és úgy döntöttünk, pontosabb és mégis nyitottabb alcímre van szükség. A kamasz szót szeretem, de ez csak én vagyok. Ráadásul kamasz a tizenkét éves is, de ezeket a szövegeket még nem adnám a kezébe. Viszont egy húszévesnek is nyugodtan, nem is beszélve a kilencvenkilenc évesekről. Jelezni szerettük volna, hogy nagyjából a felső középiskolai korosztály az első számú célközönségünk, de onnantól felfelé bárki. A magam részéről szelíden ironikusnak is gondolom a „tizenhatos karikát”.
A kötetbe 85 kortárs szerzők műveit válogattad − a névsoron végigfutva azt látszik, hogy széles a merítés, változatos hangú és hátterű szerzők kerültek bele. Melyek voltak a válogatás fő szempontjai?
Szerettem volna minél több szerzőtől minél több verset beválogatni, erős és változatos témájú szövegekkel, melyek témájukban vagy műfajukban vagy játékosságukkal elérhetnek egy 16 évest is. Több általam kedvelt költő még így is kimaradt, ennek az az oka, hogy végül meghúztunk egy 150 versnyi felső határt, de addigra már olyan erős volt a ciklusok alkotta koncepció, hogy ahhoz képest vettem ki verseket. És azt sem szerettem volna, ha mindenkitől csak egy vers szerepel, a legerősebb vágyam az volt, hogy a kamaszokhoz elérjen minden egyes szöveg, és látszódjanak azok a történetek, amelyek most szerintem benne vannak az antológiában. Mivel egy adott fázisban eldöntöttem, hogy csak köztünk élő szerzők versei kerülnek majd a Szívlapátba, válogattam olyan versek közül, amelyek megidéznek olyan költőket is, akiket egy másik koncepció szerinti hasonló kötetbe biztosan beválogattam volna, mint Petri, Nemes Nagy Ágnes vagy Weöres Sándor. A Szívlapát antológia öt ciklusra oszlik, mindegyik harminc versből áll, melyeket egy-egy idézet fog össze. Az első ciklusba a hagyományosan szerelmes versnek nevezett költemények kerültek, de a mottóból is látszik ‒ „szeretlek, de ez nem szerelmes vers” ‒, hogy az érzés a maga örök kifürkészhetetlenségében jelenik meg a versekben. A második ciklus darabjai a születésről, elmúlásról szólnak, és persze mindarról, ami közte történik. Középre kerültek az istenkereső, létről és nemlétről szóló, azaz a babitsi „miért nő a fű, hogyha majd leszárad?” típusú kérdéseket boncolgató versek. Ezt követi harminc ars poetica jellegű költemény magáról a költészetről, művészetről. Az utolsó ciklus történelmi és közéleti témájú versek gyűjteménye.
A kötet szerkesztője, Péczely Dóra (fotó: Valuska Gábor)
A közéleti költészet az elmúlt évek felfutása után szerinted hol tart, van még benne tartalék?
Két ciklus volt az ötből, amit pontosan meg tudtam határozni az első pillanattól: a szerelmes versek és a közéleti, történelmi versek csoportja. Akkor még nem találtam ki, hogy mindegyik ciklusban ugyanannyi vers lesz, de mivel a szakmai diskurzusban a közéleti versek kapták a legnagyobb hangsúlyt az elmúlt időkben, egyértelmű volt a helyük. A ma már elhíresült versek mellé igyekeztem olyanokat találni, amelyek például az Édes hazám antológiakötet óta keletkeztek. A közéleti, történelmi témában mindig van tartalék, hogy úgy mondjam, a téma folyamatosan az utcán hever. Más kérdés, hogy úgy tűnik, kellenek azok a versek, amelyek kellően erősek és figyelemfelhívóak ahhoz, hogy a többi jó vers is előbújhasson az árnyékból.
Az öt kategória közül melyik volt az, amelynek válogatása számodra igazán emlékezetes maradt?
Szeretek ilyen kérdésekre konkrét választ adni, de most nem fog menni. Az elmúlt több mint fél év, amíg ezt az antológiát kitaláltam részleteiben, összegyűjtöttem az anyagát, szétszedtem és újra összeraktam, kicsit a „főművemmé” tette a Szívlapátot. A legérdekesebb azt volt figyelni, hogyan tudtam vándoroltatni ciklusok közt a verseket, hisz az antológia szinte mindegyik darabja beleillene egy másik, vagy akár több másik ciklusba a köteten belül, sőt olyan költemény is volt, amely a szerkesztés során szinte önálló életet élve rendre változtatta a helyét.
A Szívlapát kapudrog lehet a kortárs költészethez
A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor a többieknek már verseskötete jelent meg. A kötet darabjait olyan korábban megjelent, felnőtteknek szóló versekből válogatta a szerkesztő, Péczely Dóra, amelyeknek eredetileg nem volt szándéka kifejezetten kamasz olvasókhoz szólni.
Manapság ritka, hogy egy verseskötetet illusztráljanak, a Szívlapát ugyanakkor Dániel András rajzaival jelenik meg. Mi szólt az illusztráció mellett? És miért pont Andrásra esett a választásválasztás, akit eddig főleg a kisebbeknek szóló illusztrációiról ismerhettek az olvasók?
Dániel András volt jó ideig a művészeti vezetőnk a kiadóban, így őt ismerem legjobban a szakmában dolgozó grafikusok közül. A Tilos az Á Könyvek vizuális alapjait vele fektettük le, őt dicséri a logónk például, és az évente kétszer megjelenő magazinunkat is sokáig vele csináltuk. Sokat beszélgettünk a konkrét feladatokon túl másról is, például arról, mennyire szeretne „kitörni” a gyerekkönyvíró és -rajzoló kizárólagos kategóriából. Korábban is gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk újra együtt dolgozni, de ennek csak most jött el az ideje. Tudtam, hogy testhez álló feladatra fogom felkérni, de őszintén szólva fogalmam sem volt, milyen képi világot fog teremteni a Szívlapátban. Azon kívül, hogy az illusztrációknak fekete-fehérnek kell lenniük és a tizenhat éven felüli kamaszokat kell megérinteniük, nem adtam semmiféle instrukciót. András azt is maga választotta ki, melyik vershez rajzol. Első körben nyolc grafika érkezett, hogy lássam az irányt, és konkrétan elakadt tőlük a lélegzetem, annyira közel álltak hozzám és a versekhez is.
