A nemzetközi sajtó is imádja a magyar Harry Potter-dizájnt

.konyvesblog. | 2014. december 10. |

potter6.gif

Képek: Nagy Kincső

Ha létezne könyves COOL-lista*, biztos, hogy nagyon előkelő helyet foglalna el rajta Nagy Kincső. Diplomamunkáját, vagyis a legszebb Harry Potter dizájnt valaha, nemcsak mi szeretettük, a nemzetközi online sajtó is szétírta.

Nagy Kincső szeptemberben posztolta a borítókat Behance-oldalára, és miután a tervek a Redditre is felkerültek, nem volt megállás. A Flavorwire mágikusnak nevezte, a Buzzfeed rajongott a sötétben világító borítókért és lapélekért, egy rakás dizájnblog dicsőítette a magyar diáklány tervét, és minden második kommentelő azonnal magának akarta a könyveket. Minden első pedig csak simán elájult tőlük.

potter4.gif

 

Nagyon meg voltam lepve, hogy hány ember szerette a terveket – nyilatkozta a Telegraphnak a grafikus, aki arról is beszélt, hogy rengeteg kedves emailt kapott a világ minden tájáról, és ettől úgy érezte magát, mint aki egy vihar kellős közepén ül. Fontosnak tartotta, hogy dizájnja kifejezze, hogy az olvasó tényleg mágikus tárgyat tart a kezében, a fluoreszkáló festék pedig megtette a hatását. Inspirációul az internetet használta, és egy kreuzbergi látogatás hatására a stencilekkel kezdett kísérletezni. Imádja például a lengyel illusztrátor, Agata Dudek munkáit, a street artot, a kihajthatós gyerekkönyveket és a régi mozifilmek jeleneteit is.

A soproni egyetemen csoporttársaival egy nagy családot alkottak, mindenki támogatta őt, és segítették a diplomamunkája megvalósításában is. Még ha ez csak egy neki készített szendvicset is jelentett, amíg válaszolgatott az emailjeire. Arra a kérdésre viszont egyelőre nem tudott válaszolni, hogy megvásárolhatóak lesznek-e majd a világító HP-könyvek, de a Telegraph szerint ekkora tehetséggel ez csak idő kérdése. Szerintünk is.


*Létezik. TOP50-nek hívják, és következő héten érkezik. – a szerk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

Tüdős Klára becsvágyát a családja értetlenkedése is fűtötte

Olvass bele Bódis Kriszta Korzón a pokolba című kötetébe!

...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!