A német doktor (trailer)

.konyvesblog. | 2014. január 21. |

Január végén debütál a hazai mozikban A német doktor, és nagyjából ezzel egy időben vehetik kezükbe az olvasók a film alapjául szolgáló regényt is (a könyv az Európa Könyvkiadó gondozásában jelenik meg). A történet szerint Josef Mengele a háború után Argentínába szökik, de a bőréből nem tud kibújni: megszállottan érdeklődik az emberek génállománya és külseje között megfigyelhető összefüggés iránt.

Hírhedt emberkísérleteit ugyan nem folytathatja, de a vártnál jobban kielégíti egy véletlenszerűen kínálkozó lehetőség. Miután megismerkedik zavaros, beteges hajlamainak új tárgyával, a kis Lilithtel, megpillantja a kislány kedvencét, Herlitzkát. Innen az ötlet, hogy árja porcelánbabákat kezdjen gyártani egy patagóniai kisvárosban.

Az argentin Lucía Puenzónak A német doktor az ötödik regénye (és az első, amely magyarul jelenik meg), az azonos című filmet a tavalyi cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették először. Itthon január 30-án lesz a film bemutatója.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.