A Könyvhét hivatalosan is a Vörösmarty téren marad

Valuska László | 2016. március 29. |

A Vörösmarty téren marad a Könyvhét, valamint megkapja a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) a 90 százalékos kulturális kedvezményt is a hely használati díjára, döntött a Főváros Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság.

Március 24-én a Magyar Narancs írta meg először, hogy a Láng Zsolt által vezetett Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság döntése értelmében a júnus 9-én kezdődő kulturális rendezvény azért nem települhet ki a térre, hogy ott „rend legyen”. A lap információit akkor megerősítette Kocsis András Sándor, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke. Még aznap délután a Főpolgármesteri Hivatal MTI-hírben közölte, hogy az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt, a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottságának elnöke és Kocsis Máté alelnök is támogatja, A közlemény szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Vörösmarty téren nem lesz parkoló, és az említett bizottság már korábban döntött arról, hogy a téren rendezik meg a könyvhetet.

A MKKE a következő sajtóközleményt juttatta el hozzánk:

A mai napon közel ötven perces megbeszélést folytatott Tarlós István Főpolgármester Úr és Kocsis András Sándor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. A találkozón Főpolgármester Úr kifejtette, hogy Budapest kiemelt közterein a főváros alaposan felül kívánja vizsgálni a terület-hasznosítás gyakorlatát.  Kifejtette továbbá, hogy Láng Zsolt Úr, az illetékes bizottság elnökeként nem a 87. Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri megrendezését kívánta megakadályozni, hanem az oda nem illő rendezvények megszervezését.

Főpolgármester Úr a megbeszélés végén személyes garanciát vállalt arra, hogy amíg ő tölti be ezt a tisztet (2019 végéig), addig a Vörösmarty tér az évente megrendezésre kerülő Ünnepi Könyvhét központi helyszíne marad. A magyar könyvszakma elsőszámú ünnepe évről évre csak a főváros kedvezményes bérleti feltételeivel, illetve a Nemzeti Kulturális Alap – ebben az évben 7 millió forintos – támogatásával tudja veszteség nélkül megrendezni a magyar irodalom e kiemelkedő eseményét.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.