A FISZ kiáll a Térey-ösztöndíjra jelölt tagjai mellett

A FISZ kiáll a Térey-ösztöndíjra jelölt tagjai mellett

.konyvesblog. | 2020. január 30. |

A Fiatal Írók Szövetsége kiáll a Térey-ösztöndíj listájára felkerült saját jelöltjei mellett - a képen Kemény István

(fotó: Valuska Gábor)

A Fiatal Írók Szövetsége nyilatkozatot adott ki a Térey-ösztöndíjról, amelyben a szervezet fontosnak nevezte a kezdeményezést, ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a teljesítési feltételek számos kérdést felvetettek.

Múlt kedden jelentették be, hogy kik nyerték el az első alkalommal kiosztott Térey-ösztöndíjat, azóta öten jelezték, hogy nem kívánják átvenni. Az ösztöndíjról írt korábbi cikkeinket ITT találjátok.

A Fiatal Írók Szövetsége közleményében fontos és hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a Térey-ösztöndíj tervét, ugyanis a középgeneráció számára olyan anyagi biztonságot és alkotói lehetőséget jelent, amely a minőségi magyar irodalom és kultúra támogatásához járulhat hozzá. Kiemelték, hogy az ösztöndíjra történő jelölés során a FISZ mindvégig szakmai szempontokat vett figyelembe, a listájukra került harminc alkotó pedig maga dönthetett a jelölés elfogadásáról vagy elutasításáról. A FISZ aláhúzta, hogy minden körülmények között kiáll saját jelöltjei mellett, hozzátéve, hogy a jelölési és döntési elbírálás során mindvégig azt tartotta szem előtt, hogy a legkiválóbbak juthassanak támogatáshoz. 

Ugyanakkor a szervezet szerint a Térey-ösztöndíj teljesítési feltételei számos kérdést vetettek fel, így a FISZ az ösztöndíj méltányos elosztására, valamint feltételeinek teljesítésére vonatkozó kétségeit és ajánlatait megfogalmazta és elküldte a PIM részére.

A Fiatal Írók Szövetsége mindemellett egyértelműen elutasítja azt, hogy az előzetesen nem ismert, sok esetben tisztázatlan körülmények és hiányosságok miatt saját jelöltjeit méltatlan támadás érje, valamint elhatárolódik attól is, hogy bárminemű nemtelen támadás érje azt, aki él az ösztöndíj lehetőségével, ugyanis annak jelölésében és kiválasztásában számottevő szakmai konszenzus volt. A szervezet ugyanakkor határozottan tiltakozik mindennemű olyan retorzió ellen is, mely azokat éri, akik az ösztöndíjat bármilyen oknál fogva nem kívánják átvenni. Az elmúlt napok eseményei ráadásul Térey János emlékével szemben is méltatlan viszonyokat eredményeztek, pedig egy, a középgenerációt támogató ösztöndíj létrehozása régi vágya volt, amiért már hosszabb ideje dolgozott.

A Fiatal Írók Szövetsége közleményében kiemelte, hogy a fentiek értelmében kiáll a Térey-ösztöndíj hiánypótló kezdeményezése és az ösztöndíj listájára felkerült saját jelöltjei mellett, név szerint: Csehy Zoltán, Győrffy Ákos, Kemény István, Kollár Árpád, Lanczkor Gábor, Láng Zsolt, László Noémi, Orcsik Roland, Szálinger Balázs, Szilasi László, Szőcs Petra, Terék Anna, Zoltán Gábor.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.