A család engedélye nélkül nem készülhet új Tolkien-film

.konyvesblog. | 2014. december 04. |

A Tolkien Alapítvány és a család engedélye nélkül nem készülhet új, Tolkien-regényen lapuló film - hangsúlyozta Peter Jackson, A hobbit-filmtrilógia rendezője. Jackson A hobbit - Az öt sereg csatája, a trilógia utolsó epizódjának londoni világpremierjén beszélt a további lehetőségekről. Az ő nevéhez fűződik A Gyűrűk Urából, J.R.R. Tolkien fő művéből készült, szintén háromrészes filmadaptáció is, amely 2001 és 2003 között került a mozikba és óriási kasszasikert hozott.

"A Gyűrűk Ura és A hobbit jogait Tolkien az 1960-as évek végén adta el, ám e két művén kívül soha más írásának jogait nem bocsátotta áruba. Ezek tulajdonosa a brit író örökségét kezelő Tolkien Alapítvány, az együttműködésük nélkül nincs új film" - magyarázta Jackson egy sajtótájékoztatón. Az alapítvánnyal való megegyezés jelenleg bizonytalannak tűnik, mivel a szerző egyetlen még elő gyermeke, Christopher Tolkien eddig nagyon válogatósnak mutatkozott, amikor apja műveinek felhasználásáról volt szó. A Le Monde francia napilapnak 2012-ben így vallott: "Tolkien szörnyeteggé vált, amelyet felfalt saját népszerűsége és magába olvasztott a korszak abszurditása".

Jackson nem árulta el jövendőbeli terveit, csak annyit, hogy "miután több mint tíz évet töltött a tolkieni Középföldén, most már nyugodtan kimehet a strandra". A rendező annyit azért hozzáfűzött, hogy hamarosan Az öt sereg csatája hosszú változatán fog dolgozni, amely fél órával lesz bővebb a Londonban debütált 2 óra 24 perces produkciónál. A hobbit - Az öt sereg csatája december 18-tól látható a magyar mozikban.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél