500 halott költőből 300-at felkeresett már

.konyvesblog. | 2013. október 07. |


Már 300 amerikai költő sírját kereste fel Walter Skold, az Amerikai Holt Költők Társaságának elnöke, aki az elhunyt poéták emlékének ápolását tűzte ki céljául.

Skold a héten kereste fel a 300. sírt, amikor a Massachusetts állambeli Cambridge Mount Auburn temetőjében meglátogatta Anne Whitney, William Reed Huntington és May Baker Eddy síremlékét.

Skold elmondta: annak idején félig tréfált, amikor először jelentette ki, hogy felkeresi 500 elhunyt költő sírját, olyanokét, akik legalább egy verseskötetet kiadtak életükben vagy posztumusz. De most már komolyan gondolja fogadalmát, és több mint 200 költő síremlékének helyét azonosította az Egyesült Államokban és Európában, köztük T.S. Eliotét, W.H Audenét és Sylvia Plathét.

"Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszan eltart, és ennyire megrögzött feladatommá válik" - hangoztatta Skold, aki 2009-ben megalapította az Amerikai Holt Költők Társaságát, és elkezdte felkeresni és dokumentálni ezen költők sírjainak helyét, hogy ismét a figyelem középpontjába állítsa a régen elfelejtett poétákat. Teherautójával már abban az évben 23 államban 150 sírt látogatott meg 90 nap alatt.

Ő volt az, aki azóta 13 koszorús költővel megalapította a holt költők emléknapját, amelyet minden évben október 7-én ünnepelnek. Ezen a napon halt meg Edgar Allan Poe és született James Whitcomb Riley. Skold reméli, hogy még most ősszel újabb 63 sírt keres fel az Egyesült Államok északkeleti részén. Ahhoz azonban, hogy 500-as célját elérje anyagi támogatók segítségét keresi.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.