Új gyerekirodalmi központ indult januárban
.konyvesblog.

Új gyerekirodalmi központ indult januárban

Fotó: IGYIC

Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) néven új gyerekirodalmi intézet kezdte meg működését januárban. Leírásuk szerint céljuk nem más, mint „a magyar nyelven született minőségi gyerek- és ifjúsági irodalom szerzőinek és kiadványainak népszerűsítése”. Az IGYIC ernyőszervezetként tevékenykedik majd, amely ígérete szerint projektalapon együttműködik az irodalom és a pedagógustársadalom számos szervezetével és intézményével. A Centrumot Harmath Artemisz irodalomtörténész vezeti, és januárban már el is indították első programsorozatukat: a Jön az író című rendezvény célja, hogy a fiatal olvasók személyesen találkozhassanak a szerzőkkel. Január végétől pedig egy olyan programsorozat veszi kezdetét, amelynek fókuszában a magyar gyerekirodalom klasszikusai állnak majd (aznap épp a magyar Robinson-fordítások lesz a téma).

Az IGYIC további tervezett programjairól kevés konkrétumot lehet tudni, az érdeklődők egyelőre a Facebookon tájékozódhatnak, de az ígéretek szerint a Centrumnak hamarosan lesz honlapja is.