A klasszikus királylányos, tündéres meséknek se szeri sem száma az irodalmi palettán - a bátor királyfi számtalan próbát áll ki szíve választottjáért, hét esztendőn át szolgál, ledöfi a hétfejű sárkányt, befogja a griffmadarat, időszakosan megvakul, lesántul, miközben a királylányt elrabolják, mély álomba zuhan, és még sorolhatnám. Mivel nagyon szerettem volna olyan tündéres, királyos-királylányos meséket mesélni a felnövekvő ifjúságnak, amelyek stílusukban különböznek a klasszikus felhozataltól (titkon azt gondolva, hogy talán így én is jobban szórakozom majd mesélés közben), kicsit átnéztem a témában megjelent könyvválasztékot. Rögtön három olyan kortárs magyar mesekönyvre bukkantam, amelyekben ugyan királyokról, tündérekről, óriásokról és mindenféle hőstettekről is olvashatunk, a már megszokott sztorikhoz képest mégis homlokegyenest más történeteket rejtenek. Mesék másképpen Gimesi Dórával, Simon Réka Zsuzsannával és Szakács Eszterrel.
Kétségtelenül fontosak a klasszikus történetek is, hiszen a gyerekek sok mindenről tanulnak a nagymeséken keresztül (a gonosz ármánykodásáról, a féltékenységről, a szerelem irracionalitásáról), és segítségükkel küzdenek meg mindennapjaik démonjaival, az ismeretlentől való félelmeikkel. Ezzel együtt ezek a történetek eléggé távol állnak a mindennapi valóságunktól, régmúlt időkben játszódnak és ami a befejezésüket illeti, picit sablonosak is. Minden jó, ha a vége jó alapon a főhős legtöbbször feltámad, elnyeri a fele királyságot, a királylány kezét és mindenki boldogan él, ameddig meg nem hal. A klasszikus, vérben és erőszakban is bővelkedő, régi időkben játszódó meséket el lehet mesélni másképpen is. Gimesi Dóra Csomótündér, Simon Réka Zsuzsanna Ahány király, annyi mese és Szakács Eszter Tulipánháború - Mesék Habakuk királyról című kötetei jó példák erre, hiszen klasszikus elemekre építenek, mégis újfajta megközelítésű, egyedi, modern nyelvezetű, mai környezetbe helyezett mesékkel örvendeztetnek meg minket. Ezek a mesék ráadásul a mindennapi életünk problémáira, dilemmáira keresik a választ.
Itt van rögtön a Csomótündér. Már a szereplőgárda is szemet gyönyörködtető, mindenféle kedves alak népesíti be a könyv lapjait. Emberi sorsokat összegombolyító, csodatevő tündér, lakótelepi házakban tanyát verő szerelmes óriások, felfedezőútra induló, ásványkő-gyűjtő királyfi, magányos, soha el nem hervadó virágcsokor után ácsingózó királykisasszony, és a megunt szerelemi üzeneteket palackba rendszerező, buzgó tündérpostások bukkannak fel a mesegyűjteményben.
Gimesi Dóra: Csomótündér (Pozsonyi Pagony, 2013, 48 oldal, 2650 Ft)
A központi téma pedig nem más, mint a szerelem, de annak nem ám arról az unalmas, elcsépelt formájáról olvashatunk (a „meglátta, megszerette, megküzdött érte, elvette feleségül és boldogan éltek, amíg…” klasszikus esetéről), hanem megannyi szívet melengető, nagyon is emberi, avagy tündéri találkozásról. Vannak itt mesék a két magányos óriás egymás utáni epekedéséről és az útjukban álló lehetetlen akadályok legyőzéséről, kölcsönös idegenkedésből, már-már utálatból kiinduló szenvedélyről két morcos, állandóan zsörtölődő tündérpostás között, sírig tartó szerelemről, amely egy tündér és egy embergyerek közti barátságból alakul ki. Előfordul az is, hogy nem azok találnak egymásra, akik egymásnak lettek rendelve, így időnként elkerülhetetlen a válás, az újrakezdés. A címadó Csomótündér története érzékletesen, a szülők közötti feszültségeket, ellentéteket a mese nyelvére lefordítva mesél a válás problematikájáról, de a többi mesében sem fekete-fehér, hanem megfelelően árnyalt, ugyanakkor mégis meseszerű érzelmekkel találkozhatunk.
A mesekönyv nyelvezete, történetvezetése gördülékeny. A könyv számtalan vicces, sokszor inkább a szülők számára élvezhető kiszólást is tartalmaz. A szereplők a Királyi moziban múlatják az időt, a Királyi Szimplakertben kortyolgatják a málnaszörpöt és közben nem az Óperenciás tengeren túli tájakon barangolnak, hanem Budapest utcáit róják. A Klauzál téren kvaterkáznak, a Stefánia palotáiban éldegélnek, a Rákóczi úton botladoznak kart karba öltve. A könyvben Gyöngyösi Adrienn csodálatos rajzai elevenítik meg a varázslatos mesevilágot és teszik teljessé az olvasás élményét.
Simon Réka Zsuzsanna az idei Könyvhétre megjelent Ahány király, annyi mese című kötete a mindenható, mindentudó királyokról rántja le a leplet. Megtudhatjuk belőle, hogy bizony a királyok is sokfélék lehetnek, továbbá, hogy még a hatalmasoknak (vagy leginkább nekik) is vannak furcsa tulajdonságaik, szokatlan hóbortjaik. Szeretnek például bújócskázni, megrögzötten szabálykövetőek, gyűlölik a spenótot, avagy megszállott könyvmolyok, kirívó, vagy leginkább emberi szokásaik pedig sokszor lehetetlen kalamajkákba, kalandokba sodorják őket.
Simon Réka Zsuzsanna: Ahány király, annyi mese (Manó Könyvek, 2013, 78 oldal, 2490 Ft)
Simon Réka könyvének nyelvezete könnyen követhető, a mesék üzenete bár sokszor meghökkentő, mégis egyszerűen értelmezhető, így a mesekönyv akár már az óvodások számára is élvezhető. Számomra picit zavaró volt, hogy a szereplők egy részének és a királyoknak sincsen igazi nevük és a helyszínek nagy része sem került megnevezésre, ezáltal kissé balladaszerűvé, személytelenné és szájbarágóssá váltak a történetek. Ugyanakkor talán pontosan ez is volt a cél, ismerős, ismeretlen királyalakokkal benépesíteni a mesebirodalmát, olyan uralkodókat hozni testközelbe, akik homlokegyenest mások, mint a klasszikus mesék mindenható, sokat látott végtelenségig gonosz, vagy éppen jóságos uralkodói, mégis típusalakok - páran közülük reménytelenül egoisták, mások despoták, unalmasak, kreatívak, szemlélődők, vagy éppen proaktívak, de mindenképpen húsvér emberek és nem istenszerű képződmények.
Gyöngyösi Adrienn tehetségét kiválóan példázzák a két mesekönyv képi világa közti szembeötlő különbségek, míg a Csomótündér esetében cirádás, álomszerű rajzokban gyönyörködhetünk, Simon Réka mesekönyvét ötletes, mókás képek díszítik.
A három mesekönyv közül talán Szakács Eszter Tulipánháborúja a legkülönösebb, legformabontóbb. Ezekben a mesékben ugyan adott a király, Milán, a királyné, Rozi, a kis királyfi Habakuk és Milli, a királylány, de a királyi körítésen kívül semmi sem úgy alakul bennük, mint a megszokott, klasszikus mesékben. Habakuk, a klasszikus királyfikhoz hasonlóan számos hőstettet visz véghez, de ezek igen szokatlan, sokszor hajmeresztő hőstettek. Úgy menti meg például végveszedelemtől országát, hogy betűtésztából varázslatos történetet rak ki, megcsókolja a békakirály lányát, aki ugyan valóban királylánnyá változik, de éppen csak egy órácskára, hogy benevezhessen egy tehetségkutató versenyre és híres énekesnő váljék belőle, elfogja a virágrabló szörnyeteget, de miután kiderül, hogy a szörny jó szándékú, megteszi parkőrnek a palota kertjében. Megannyi meghökkentő, váratlan fordulatokkal teletűzdelt, nagyon emberséges, kedves történet.
Szakács Eszter: Tulipánháború - Mesék Habakuk királyfiről (Pozsonyi Pagony, 2011, 116 oldal, 2750 Ft)
Vér véletlenül sem folyik a kötet lapjain, még a címadó Tulipánháború mesében is gyorsan kibékültek az ellenfelek, - Milán király és Rudolf király, - és bár Milán király, a „helyi Antialkoholista Liga elnökeként is kivívta mindenki tiszteletét” mégis „egész éjjel egymás vállát átkarolva bordalokat énekeltek,- meglehetősen hamisan”.
A Tulipánháború jó néhány ehhez hasonló, a modern életre kitekintő, humoros kiszólást és részletet tartalmaz. „Terülj, terülj asztalkám….szép munka” – morfondírozik Benedek mágus, aki éppen varázseszközöket keres Habakuk legújabb expedíciójához – „De minek is cipelnéd, manapság már szinte mindenhol találni szupermarketet”. Hasonlóan, amikor Habakuk kedves barátnőjét elrabolta a loncsos szörny, „közzétették minden újságban, a rádióban és a tévében, még az interneten is, hogy aki megmenti Miát, kap egy vadonatúj Ferrarit (A királylány keze és a fele királyság, mint jutalom úgy látszik, kiment a divatból)”.
A mesék nyelvezete ebben a kötetben meglehetősen kacifántos és sokszor magyarázatra szorul, emiatt és nem feltétlenül az üzenetük miatt, talán inkább a hat év feletti korosztálynak ajánlanám. Takács Mari illusztrációi nagyon beszédesen adják vissza a mesék hangulatát, megjelenítve a történetek egy-egy viccesebb kulcsjelenetét.
A Csomótündér, az Ahány király, annyi mese és a Tulipánháború kiállják a mesék próbáját. Meghökkentő történetvezetésükkel, igényes nyelvezetükkel, szerethető, fura alakjaikkal emlékezetes élményt nyújtanak a gyerekek, sőt még a felnőttek számára is.
Szerző: Krausz Vera