Családi film készül az Édes mostohából
Könyves Magazin

Családi film készül az Édes mostohából

El a kezekkel a Papámtól! címmel újra játékfilmet forgat Dobó Kata és Gulyás Buda - a történet kiindulópontja pedig Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című regénye. Ez esetben egy igazi gyerekklasszikusról van szó, a főszereplője pedig egy kislány, aki elveszítette az édesanyját. A család orvosa szerint egyetlen gyógyír létezik a kislány bánatára, egy új édesanya, viszont a felnőttek terve balul sül el. A nő így másképpen kerül a főhős közelébe, aki nem is sejti, hogy az imádott tanító néni, akitől egy percre sem szeretne megválni, nem más, mint az ő édes mostohája.

Lakner Artúr
Édes mostoha
Manó Könyvek, 2017, 240 oldal

A történetből 1935-ben már forgattak filmet (abban például Páger Antal volt az egyik főszereplő), az új adaptáció ugyanakkor az alkotók szerint új nézőpontból láttatja majd az ármánnyal és varázslattal átszőtt mesét. A film egyik főszereplője Csobot Adél lesz, akinek ez az első filmszerepe. A szereplők között látható mások mellett Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi, Járai Máté, Nagypál Gábor, Pálmai Anna és Pindroch Csaba - Dorkát pedig a 11 éves Marczinka Bori alakítja, akit több száz jelentkező közül választottak ki.

A filmet várhatóan 2021-ben mutatják be, producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta.