David McKee már a főiskolán abból tartotta el magát, hogy különböző lapoknak adta el rajzait, illusztrációit, rövid képregényeit. Első könyve, amelynek egy tukán volt a hőse, 1964-ben jelent meg, legnagyobb sikerét ugyanakkor az 1968-ban megjelent Elmerrel aratta. A tarkabarka kiselefánt kalandjai révén McKee elfogadásról, beilleszkedésről, egymás segítéséről is mesélt.
Az eredeti Elmernek és folytatásainak valóságos kultusza lett Nagy-Britanniában és a világ számos országában: több mint hatvan nyelvre fordították le, és több mint tízmillió példányt adtak el belőlük világszerte. A magyar fordító, Szabó T. Anna a Pagony blogján korábban a következőt mondta a kötetről:
„Mindannyian Elmerek vagyunk, minden gyerek Elmer. (…) Az a szép az Elmerben, hogy őt eleve elfogadják, őt úgy szeretik, amilyen. Ő nem egy kitagadott különc, hanem a közösség a színeivel, a sokszínűségével együtt szereti. Olyan jó lenne, ha mindenkit a patchworkjével, a haragjával és a hibáival együtt elfogadnának! Mindannyiunk foltjaiban ott van a fájdalom és a sírás, és ezt így kell elfogadni. Azért szeretem Elmert, mert magam is nagyon tudok vele azonosulni.”
2014-ben a The Guardian LMBTQ-hősként ünnepelte Elmert; McKee azt mondta, hogy részéről nem volt benne szándékosság, de nem tartotta kizártnak, hogy alkotás közben dolgoznak benne olyan tudatalatti folyamatok, amelyeket ő maga is csak később fedez fel. Egy interjújában David McKee amúgy úgy fogalmazott, hogy szerinte „a levegő tele van történetekkel”, csak a megfelelő vevőkészülék kell ahhoz, hogy az ember felvegye őket.
Forrás: Guardian