Csendes kis falu a Dunakanyarban a múlt század első harmadában, békebeli hely, szeretettel teli közösség és egy csodálatos grófnő, aki mindent tudott a gyerekekről, és tenni is akart értük. Úgy tanította őket, hogy észre sem vették, úgy építette őket közösséggé, hogy nem voltak tudatában. Olyan értékeket mutatott meg nekik, melyek – bár a világ nagyon sokat változott – a mai napig csodálnivaló részei az életnek: madarak, fák, gyógyfüvek, csillagok, napfény, esőillat és természetesen a habos kakaó.
A Manó Könyvek Új Kedvencek sorozatának második darabjaként jelent meg Baár Tünde A mezítlábas grófnő című regénye. Már maga a borító a klasszikus ifjúsági regények világát idézi, egyszerűségével, indaszerű növényi grafikájával egy elzárt, békés, mesebeli helyre hív, ahol az erkölcsi törvények mindenek felett állnak, ahol, ha akad is zűr, a végén biztosan minden jóra fordul. A Buda és Vince könyvek szerzőjeként is ismert pedagógus írónő egy távoli, békebeli világba kalauzol, az 1930-as esztendő néhány hónapját mutatja be, helyszínéül a Dunakanyar egyik csodálatos faluját, Zebegényt választja. Főhőse pedig egy különleges arisztokrata nő, aki imádja a gyerekeket és a legváltozatosabb szórakozásokkal varázsolja igazi közösséggé őket, és rajtuk keresztül a felnőtteket is. Az utószóból kiderül, hogy a szerző gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciskáról mintázta hősét, aki a húszas évek legvégén házakat vásárolt a Duna-parti faluban (ezeket a mai napig Napraforgó házaknak nevezik, és élénk kék manzárdtetőikről és kerítéseikről messziről felismerhetőek), és „maga köré gyűjtötte a falubeli kisgyermekeket, és természetszeretete miatt egy különleges közösségbe szervezte őket”. A Virágegylet Zebegény nevet viselő csoport megalakításával az volt a fő célja, hogy ápolja a népművészetet, az elfeledett hagyományokat, és ezzel együtt segítsen a nehezebb sorsú gyermekeken is, hiszen élete egyik legfontosabb mottója a következő volt:
„Akinek érdemén felül van, adósa annak, akinek hibáján kívül nincs”.
A csodálatos fekvésű Zebegény, melyet a Duna hullámai mellett virágokkal teli rétek öveznek, mesébe illő helyszín. Szintén mesébe kívánkozik a különleges grófnő, aki a társadalmi konvenciók egy részének fittyet hányva építi fel csodás gyermekközösségét. A grófnő váratlanul bukkan fel a faluban, ahol extravagáns szokásai eleinte meghökkentik az ott élő embereket: „Megtébolyodott tán, hogy cipő nélkül a sáros kövek között bóklászik? Ha ez nem lett volna elég, hosszú szipkával még dohányzott is! Egymás után gyújtogatta cigarettáit. Naponta több csészével itta méregerős feketekávéját, a személyzetét gyakran kakaóval is megkínálta. (…) Volt, aki a dombtetőn találkozott vele, hosszú cigányruhát hordott, magában beszélt, vagy tudja az ég, milyen láthatatlan tündérsereg vette körül. Társalgott a nappal, a csillagokkal, a széllel, az esővel…” De akármilyen különc is, nagyon hamar befogadják és megkedvelik ezt a kissé bogaras, ugyanakkor nyitott szívű, szeretetteli nőt, aki még a közösség perifériáján levőket (Kósza Verát, a füvesasszonyt és Vendel apót, a hallgatag halászt) is képes egy-két jó szóval, egy-egy jól eltalált feladattal integrálni. Ugyanúgy megtalálja a hangot velük, mint a gyerekekkel, akiket
a gyógynövények erejével, a természet szépségeivel ismertet meg,
akiknek versenyeket rendez, madár- és virágneveket ad (őt magát a gyerekek Napraforgónak nevezik), és végül egy nagyszabású színházi előadást is rendez velük. Ösztönösen ért a gyerekek nyelvén, a legkülönbözőbb korú és habitusú gyereket is képes megnyerni magának, tudja, hogy a mese hogyan gyógyítja és gyarapítja a lelket; valamint azt is, hogyan teszik ugyanezt a különböző gyógynövények a testtel. Kis közösségének létrehozásával mégis jóval többet ad a gyerekeknek, mint a habos kakaó és a tudásanyag: megtanítja őket hinni magukban, ezért is fut be majd nagy karriert az egyik kiemelt szereplő, Piroska, akinek egész életére szárnyakat ad a grófnő tevékenysége és a körülötte kialakuló varázslatos világ.
A történet alapjai valósak (és az epilógusból kiderül, hogy a valós folytatás részben igen tragikus), mégis a béke szigetére vezet az írás, olyan világba, melyben a nyugalom, a kiszámíthatóság és a szeretet uralkodnak; ahol nincs igazi konfliktus vagy veszély (vagy ha van is, sikeresen és gyorsan elhárítható), nincs gyűlölet és ítélkezés. A mai világunkból nézve akár naiv, pókhálós, régimódi történetnek is gondolhatjuk, hiszen nincs konkrét aktualitása, mint megannyi kortárs, gyerekekhez szóló könyvnek. Mégis, valamire nagyon is megtaníthat: megmutathatja azt, milyen egy idilli világba belefelejtkezni, egy letűnt tökéletességbe elrejtőzni, és beburkolni a lelket valamibe, ami biztonságot jelent. Erre pedig óriási szüksége van a ma gyermekeinek, kisiskolásoknak és kiskamasz felsősöknek egyaránt.
Képek forrása: Manó Könyvek/Facebook