ld

Elhunyt Schmidt Egon, aki egész életét a madaraknak és a róluk szóló könyveknek szentelte

91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte – olvasható az MME közleményében. Schmidt Egon írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll.

A Kossuth-díjas ornitológus egész életével példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők generációinak nyújtott inspirációt. 

Írásainak köszönhetően generációk szerették meg a madarakat és a természetet, rádióműsorainak köszönhetően pedig hangján keresztül is százezrekehez juttatta el a természet szeretetét és ismeretét. 

Schmidt Egon az MME alapító tagja volt, sőt az alakulást előkészítő bizottságban is tevékenykedett. Későbbiekben a Madárgyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály elnöke és a Budapesti Helyi Csoport elnöke, majd az MME alenöke lett. Az egyesület 2012-ben Tiszteletbeli elnökének választotta.

Írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll, melyekért a népes olvasótábor szeretetén túl Kossuth-díjat is kapott. Legutóbbi kötete 2022-ben, Madárdalos emlékeim címmel jelent meg a Magyar Madártani Egyesületnél.

A Magyar Rádió heti Oxigén című műsorában 17 éven keresztül jelentkezett be madárhangokkal színesített anyagaival a madarakról és a természetről. Ornitológusként elsősorban a baglyok táplálkozásának vizsgálatával és a „kis rigókkal” – fülemülék, kékbegy stb. – foglakozott, és ezek nemzetközileg elismert szakértője lett. 1954-től a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, majd a Magyar Madártani Intézetnél dolgozott, többek között a Madárgyűrűző Központot vezette.

Borítókép forrása: