Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét (részlet)

.konyvesblog. | 2014. április 14. |

Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét

Libri Könyvkiadó, 2014, 500 oldal, 3192 HUF

Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. Apja pályája felfelé ívelt a külügyminisztériumban, harcos antifasisztaként éppen tárgyalásokat folytatott a szövetségesekkel, amikor letartóztatták, és Dachauba deportálták. Édesanyja Weiss Manfréd, a híres csepeli gyáralapító unokájaként sokáig élvezhette az asszimilálódott zsidó iparbáró családjának fényűző, nyugalmas életét, mígnem az egyre erősödő antiszemitizmus, majd a német megszállás halálos veszélybe sodorta mindnyájukat. Egy Heinrich Himmlerrel kötött titkos alkunak köszönhetően minden vagyonukért cserébe szabadon távozhattak végül a semleges Portugáliába. Hanna és Aladár két évig semmit nem tudtak egymásról, szerelmük mégis kiállta az idő és a történelem próbáját. A háború lezárulta után, 1945-ben házasodtak össze Budapesten, ahonnan rögtön tovább is indultak Washingtonba, ahol Aladár megbízott követként tevékenykedett. Ám amikor itthon valósággá vált a kommunista hatalomátvétel rémképe, Aladár lemondott tisztségéről, és emigránsként az Államokban maradt a feleségével. Leányuk a szülei által írt leveleket, memoárokat és családi emlékeket segítségül hívva meséli el történetüket, mely összefonódott Magyarország történelmével.

Szegedy-Maszák Marianne 1955-ben született Washingtonban. Publikált többek között a The New York Times Magazine, az Esquire, a The New Republic, a Newsweek, a Los Angeles Times, a Bulletin of the Atomic Scientists és a Psychology Today című folyóiratokban. Dolgozott riporterként a New York Postnak, szerkesztője volt a Congressional Quarterly című lapnak, és tanított újságírást az American Universityn. Újságírói munkáiért számos díjat kapott többek között az Amerikai Pszichoanalitikai Társaságtól és a National Mental Health Associationtől. A szülei történetét feldolgozó dokumentumkötet az első könyve.

Olvass bele a kötetbe: 

Szegedy-Maszák_23-25oldal(1) by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.