Olvass bele Rowling új krimijébe!

.konyvesblog. | 2014. június 18. |

selyemhernyó.jpg

A tavalyi év egyik legnagyobb irodalmi szenzációja volt, amikor kiderült, hogy a Kakukkszó című krimit jegyző Robert Galbraith neve a Harry Potter-szériával híressé vált J.K. Rowlingot takarjaA krimisorozat főszereplője Cormoran Strike magánnyomozó, és fiatal titkárnője, Robin Ellacott.

Az első kötetben a páros egy híres szupermodell halála ügyében nyomoz, és merül alá a divatvilágba, hogy megismerje annak kevéssé nyilvános oldalát is. A második részben egy író eltűnése miatt fogadják fel a detektívet és asszisztensét. Az ügy egészen addig rutinmunkának tűnik, amíg ki nem derül, hogy Owen Quine frissen befejezett kéziratában olyan információk vannak, melyek sok ismerősére nézve meglehetősen kínosak. Amikor pedig magára Quine-ra különös körülmények közt találnak rá egy brutális gyilkosság áldozataként, megindul a versenyfutás az idővel, hogy megértsék egy olyan gyilkos motivációját, amilyenhez foghatóval Cormoran Strike nyomozó még nem találkozott.

Robert Galbraith A selyemhernyó munkacímű regénye június 19-én jelenik meg angol nyelven világszerte, Magyarországon pedig a Gabo Kiadó gondozásában várhatóan az év végén jelenik meg. 

Olvass bele a kötetbe: 

A Selyemhernyó by konyvesblog

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.