Nicolas Barreau: A nő mosolya (RÉSZLET)

.konyvesblog. | 2014. augusztus 24. |

termek685_1.jpg„A történet, amelyet el szeretnék beszélni, egy mosollyal kezdődik, és egy ígéretes nevű kisvendéglőben, A cseresznye évadában fejeződik be, amely a Saint-Germain-des-Prés-ben található – ott, ahol Párizs szíve lüktet...”

Aurélie Bredin, aki édesapjától vette át A cseresznye évada nevű vendéglőt, szentül meg van győződve róla, hogy véletlenek nincsenek. Élete legboldogtalanabb napján, egy végzetesnek induló, ám végül sorsfordítónak bizonyuló novemberi pénteken a könyvesboltban különös felfedezést tesz. A nő mosolya című regényben meglepődve fedez fel egy mondatot, ami a saját vendéglőjére utal. A könyv elolvasása után Aurélie életkedve hirtelen visszatér.

Mindenáron meg akar ismerkedni a regény írójával, aki a meggyőződése szerint megmentette az életét, anélkül hogy tudna róla. Köszönetet szeretne mondani neki, és meghívni vendéglőjébe, amelyet a jelek szerint az illető már úgyis ismer. Ám amikor a francia kiadón keresztül próbál kapcsolatot teremteni a félénk angol szerzővel, terve jóformán reménytelennek bizonyul.

Aurélie nem adja fel, és jól is teszi, ugyanis  egy szép napon az író levele landol a postaládájában. A találkozás pedig egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte. Épp úgy, hogy Barreau regényét leginkább a következő mondattal lehessen jellemezni: "Tévedések romantikus vígjátéka, félúton a művészet és a konyha között."

NoMosolya_reszlet by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.