Mustafa Ruhi Şirin: A világot kinevető ember, Napkút kiadó, 2009
Részletek:
AMIKOR NEVETTEM, APÁM SÍRT
Kisgyerekként
Bármit mondtak,
Az ellenkezőjét tettem.
Ne tüzeskedj!
Tüzeskedtem.
Ne pancsolj!
Pancsoltam.
Apám okos ember volt,
Hozzám fordítva szólt.
Egyik este
A malomból
Hazajövet
Fiam – szólt –, a szamarat ne
Hajtsd keresztül a folyón!
Gonoszkodva válaszoltam:
Mostanáig
Bármit mondtál,
Az ellenkezőjét tettem.
Ez alkalommal legyen
Kérésed szerint.
Gyeplőjét elengedtem,
Szamaram
Haladt a gázló felé,
Megijedt a mély víztől
Vízbe hullottak a lisztes zsákok
Nevettem, apám sírt.
Elrepült az idő
Csodálkozom is,
Nevetek is
A világ dolgain.
Mai történetként,
Ha elmesélném
Viselt dolgaimat,
Csak kacagna a világ.
ÍME A KAPU!
Egy nyári reggel anyám
Aki félt a betörőktől,
Lelkemre kötötte, hogy
El ne mozduljak a kertkapuból.
Odaültem a küszöbre,
Őrizni az üres házat.
Délután szilvát eszegettem, amikor
Megjött a faluból nénikém.
Indultam, hogy szóljak anyámnak,
De eszembe jutott a kérése,
Leemeltem, hátamra vettem a kaput.
Tétlenkedő sosem voltam
Daloltam a tó felé sétálva
A fodrozódó víznek.
Anyám elcsodálkozott
Meglátván a hátamon a kaput
„Mi történt, fiam?”
Megnyugtattam ekképpen:
Megjött a nénikém,
Otthon vár,
S mert szófogadó vagyok
Íme a kapu!
Még ma is fülembe cseng
Anyám harsány kacagása.
Minden gyerek gyűjti
A felejthetetlen élményeket,
Ti is élvezzétek
Gyerekkorotokat!
