Miklya Anna: Dühös nemzedék I. (Részlet)

.konyvesblog. | 2013. május 27. |

Miklya Anna: Dühös nemzedék I. - Jonas és a szürke hadsereg

Libri, 350 oldal, 2013, 2392 HUF

„A gyerekirodalom mindig is nagyon fontos volt számomra, rengeteg kritikát írtam róla. Nekem a sci-fi és a fantasy jelenti a kikapcsolódást. A kamaszkoromra talán Asimov volt az egyik legnagyobb hatással. Azért nagy élmény sci-fit írni, mert úgy mondhatom ki a kritikámat aktuális problémákról és égető politikai kérdésekről, hogy nem kell az egyik oldal mellett sem állást foglalnom. Ebben a regényben nagyon sok olyan lokális és globális problémáról tudtam írni, amelyek már régóta foglalkoztatnak, de nem tudtam kiírni magamból. Közben nagyon zavar az is, hogy rengeteg sikerkönyv szól ennek a fiatal felnőtt korosztálynak, de ezek a könyvek egyáltalán nem reálisak.”

A fentieket még tavaly novemberben nyilatkozta a Könyvesblognak Miklya Anna. A fiatal szerző Dühös nemzedék című ifjúsági regénytrilógiájának első kötete a héten jelenik meg, ebből olvashattok most egy részletet.

A szerző a könyv világához kapcsolódóan ír egy nagyon izgalmas blogot, ami kiterjeszti a Dühös nemzedék univerzumát, érdemes lecsekkolni.

A könyv ismertetője:

A jó gyerekre vonatkozó szabályok egyértelműek: rendesen tanulni, sportolni, templomba járni. Szorgalmasan gyűjtögetni a pontokat, hogy egy napon beválthasd őket lakásra, családra, jó állásra -- tisztességes felnőtt életre. Rebeka nem akarja elhinni, hogy a nővére nem volt jó. Nem hajlandó beletörődni, hogy elszakították tőle, mert Ráhel olyan bűnt követett el, amiért a legsúlyosabb büntetést érdemelte: életfogytig száműzték a Marsra. Megszállottan nyomozni kezd utána, de a földönkívüliekkel vívott háború évei alatt bevezetett biztonsági intézkedések nem könnyítik meg a dolgát. Az internetes tartalmakat szigorúan korlátozzák, kamerák és műholdak figyelik az emberek minden lépését – a saját biztonságuk érdekében. Rebekának azonban nem jelent gondot, hogy kijátssza a biztonsági rendszert. Ám amikor sikerül kapcsolatba lépnie az Anonymous nevű titkos csoporttal, váratlanul egy titokzatos zsaroló markában találja magát. Jonas egy pillanatig sem habozik, amikor a lány a segítségét kéri, sőt legjobb barátját, Sütit is beavatja. Arra azonban egyikük sem számít, hogy ezzel a döntéssel komoly veszélybe sodorják magukat. Olyan titkokkal kell szembenézniük, amelyek megváltoztatják nemcsak az ő életüket és a családjuk jövőjét, de az egész nemzedékük sorsát...

miklya anna könyves-jonas

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél