Konrád György: Vendégkönyv - Tűnődések a szabadságról - Naplóregény
Európa, 772 oldal, 2013
Ha a szerző képzelődéseiben elrugaszkodna, akkor ezt a "fület" előszónak tekintené egy előszóhoz, amely egy közeledő regényhez ad némi útbaigazítást, azzal a kommentárral, hogy akit ez érdekelhet, az olvasók egy igen elszánt köréhez tartozik.
Miért Vendégkönyv?
Az olvasóval kölcsönösen vendégül látjuk egymást.
Szemem elé kerül? Már meg is látogattam.
Ajtót nyitok előtte, fel-alá kószálhat a házamban, egy élettörténetben, és talán egy írói világszemléletben is, amelybe elég, ha némi betekintést nyer, ennél többet udvarias emberek nem várnak el egymástól, figyelembe véve, hogy én már mióta veckelődöm ezzel a könyvvel, a kedves olvasó pedig ennél jóval kevesebb időt szánhat erre az ismerkedésre.
Olvasás közben dönt, hogy letegye, vagy folytassa-e, és hogy a testes könyvben hemzsegő kérdésekről és állításokról hajlandó-e maga is elmélkedni, hogy megenged-e magának egy belső mosolyt olyan mondatok táján, amelyek a szerző szája szélén is egy rejtett mosolyt sejtetnek.
Igenlő válasz esetén adódik a következő kérdés: Mi ez a könyv?
Válogassunk az alábbi válaszok közül.
Maradjunk az előbbieknél, előszó egy regényhez.
Tudósítás egy tudatból? Szövegpasziánsz? Vagy máris: regény?
Ördög tudja.
Ahány címmel felruházott, gépírásos oldal, annyi fejezet vagy strófa.
Vagy hétszáz, aztán abbamarad.
Hol? Mikor?
Amikor abbahagyjuk, mert holnapután van szilveszter, és ebből ennyi elég.
Kiadómnak és szerkesztőmnek, Barna Imrének megígértem, hogy Újévkor ott lesz a gépében, most már rajta a sor, hogy ezzel a nagy cupákkal kezdjen valamit, szegény feje.
Fogadja köszönetemet mindenki, aki tesz valamit azért, hogy ebből a digitális suhanásból könyv legyen az olvasó kezében. (Cupák vagy suhanás?)
Több átszerkesztett régebbi darab, válogatás, véletlen és tetszés szerint.
Akkor úgy adódott, most meg így, tömörítem, élesítem, áthelyezem, leválasztom róla a nyűgös szomszédmondatot, időskori szigor és szeszélyeskedés.
Észrevételek egy tartásról, az ember iránti humanista hízelgés felfüggesztése, de a mizantrópiát is megelégeljük.
Más nincs, csak mi, emberek.
Mondhatnám, hogy szedjük össze magunkat, és térjünk észhez, ők meg mondhatnák, hogy elég volt belőlem, mulassak a szobámban, vagy sétáljak föl a Szent György-hegyre, és mossam meg az arcomat az oroszlános címerű kút vízében, amihez hasonló jókat az olvasónak is kívánok.
