Káosszal és felemelkedéssel folytatódik a Vörös lázadás-trilógia

.konyvesblog. | 2018. április 25. |

a_kaosz_evei_b1.png

A napokban jelent meg magyarul a Vörös lázadás-trilógia szerzőjének legújabb sci-fije, amely éppúgy bestsellernek ígérkezik, mint a korábbi kötetek. A régóta várt folytatást maga Pierce Brown dedikálta a rajongóknak vasárnap a könyvfesztiválon. A harmincéves amerikai író új könyve ezúttal sem szakadt el a sikertörténet kereteitől. A káosz éveiben is a korábbi alapötletét vitte tovább, s a főhősét is megtartotta, ugyanakkor ebben a kötetben újabb szereplők és újabb izgalmas történetszálak bukkannak fel. 

Míg a Vörös lázadás-sorozat egy univerzum végéről szólt, addig A káosz évei egy új kezdet képeit jelenítik meg. A történések középpontjában ezúttal is Darrow áll, akit bolygószerte sokféle néven ismernek. Van, aki apának hívja. Más felszabadítónak. Megint más hadvezérnek. S vannak, akik Aratónak. Ő azonban mindennek ellenére ismét fiatal fiúnak érzi magát, miközben nehéz szívével a sápadt kék bolygó felé zuhan vörös páncéljában, hatalmas seregével. A háború tizedik, Darrow életének harminckettedik évében járunk. 

Pierce Brown:A káosz évei

Fordította: Török Krisztina, Agave Könyvek, 2018, 608 oldal, 4680 HUF

 

Egy évtizeddel korábban Darrow volt annak a forradalomnak a hőse, amitől azt remélték, hogy majd felszabadítja a Társadalmat. A béke és szabadság helyett azonban végtelen háború dúl a világokban. Darrow-nak ezért egy újabb, elkeseredett küldetésre kell most indulnia, mellyel kockára tesz mindent, amiért eddig harcolt.

A különböző bolygókon átívelő útját ráadásul olyan új szereplők fonják körbe, akik örökre megváltoztatják a sorsát: egy menekülttáborból érkező vörös lány, aki olyan életet kap, amiről álmodni sem mert; egy megtört szürke ex-katona, akinek a galaxis legnagyobb értékét kell ellopnia akár az élete árán is; és egy kitaszított arany trónörökös, aki mentorával vándorol a csillagok közt, siratva azt a világot, amit Darrow eltörölt. 

Olvass bele a könyvbe:

Pierce Brown a Kaosz Evei Reszlet by konyvesblog on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók