Fiktív költőket kísért Pessoa szelleme

.konyvesblog. | 2014. november 21. |

Saramago_Ricardo_Reis (1).jpg

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbrai közjegyző leányának is. Teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy a Ricardo Reis halálának éve című Saramago-regény végén a címszereplővel együtt távozzon a halhatatlanságba.

José Saramago – Ricardo Reis halálának éve

Fordította: Székely Ervin, Európa Könyvkiadó, 2014, 552 oldal, 3590 HUF

 

A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is, korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézésével.

A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat. 

Saramago Ricardo Reis Reszlet

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.