Jeff Abbott sokkoló és kiszámíthatatlan bestsellerét húsz nyelven adták ki. A tíz sikerkönyvvel rendelkező szerző a francia, a német, a brit, az amerikai, az ausztrál és a portugál olvasók nagy kedvence, a thriller műfaj új csillaga. A Pánikból nemsokára hollywoodi film készül, melyet a kritikusok és a rajongók már jó előre a Jason Bourne trilógiához hasonlítanak. A magyar kiadás az Ulpius-ház Kiadó gondozásában jelent meg.
Jeff Abbot: Pánik, Ulpius-ház Kiadó, 2008. Fordította:Binder Natália, 464 oldal, 2999 Ft.
Evan feleszmélt. Haldoklott.
Nem jutott lélegzethez. A kötél perzselve vágott a torkába, miközben lába a levegőben kalimpált. Műanyag szemetes zacskót húztak a fejére, amelyen keresztül opálos, alig kivehető volt a világ. Erősen megragadta a kötelet, visszafojtott egy kiáltást, ahogy a hurok belevájt a húsába.
– Ettől most aztán sikerült levegőt venned, ugye, repdeső angyalka? – A fiatalabb hang hidegen és gúnyosan csengett.
Evan rugdosni kezdett a lábával. Valamit, a konyhapultot vagy egy széket, el kellett érnie, hogy rá tudjon állni, és túlélje ezt a dolgot. Maradék erejéből ollózott a lábával, mást nem tehetett.
– Rúgj kettőt, ha nagyon fáj – szólt a fiatal hang –, kíváncsi vagyok.
Hatalmas robbanás rázta meg a világot. Üvegcsörömpölés. Lövés hangja. Pillanatnyi csend. Majd a fiatalabb férfi felkiáltott, hogy „az istenit!”.
A kötélen himbálózó Evan próbálta becsúsztatni az ujjait a gyilkosan fojtogató zsineg alá. Újabb fülsiketítő lövés dörrent a füle mellett, és ő a padlóra esett. Vakolattörmelék és faforgács hullott rá. Az ellőtt kötél az arcára esett.
Próbált levegőt venni. Semmi. Semmi. A légvétel elfelejtett készség volt, olyan képesség, amellyel Evan már nem bírt. Aztán mégis megtelt a tüdeje bódító, édes levegővel. Itta magába az oxigént, itta magába az életet. A torka úgy sajgott, mintha belülről megnyúzták volna.
Újabb lövéseket hallott. Valami súlyos kint az ablak előtt a bozótosba esett.
Aztán szörnyű csend.
Evan letépte a zacskót az arcáról. Hunyorogva kiköpte a vért és a keserű epét. Egy kéz érintette meg a vállát, ujjak tapogatták.
– Evan?
Felnézett. Egy férfi bámult le rá. Sápadt, kopasz, magas. Ötvenes lehetett, nagyjából egyidős az apjával.
– Elmentek, Evan – mondta a Kopasz. – Menjünk.
– Hí-hívni kell a rendőrséget. – Minden szótag tűzként perzselte a száját. – Hívni… a rendőrséget. Az… anyám. Az az alak…
– Velem kell jönnöd – szólt a Kopasz. – Itt nem maradhatsz. Mostantól vadásznak rád.
Evan a fejét rázta.
A Kopasz lenyúlt, leoldotta a szakadt kötelet Evan nyakáról, talpra állította, elterelte az anyja holttestétől.
– Anyád barátja vagyok – szólt a Kopasz. A kezében egy nagyon gonosznak látszó mordályt tartott. – Kiviszlek innen.
Evan sohasem látta azelőtt.
– Az anyám. A rendőrség. Hívni kell a rendőrséget. Volt itt egy férfi… vagyis kettő…
– Elmentek. Majd hívjuk a rendőrséget – mondta a Kopasz. – Csakhogy nem itt. – A hátsó ajtó felé taszigálta Evant.
– Ki a fene maga? – kérdezte Evan, küzdve a pánik ellen. Egy ismeretlen férfi, büdös nagy stukkerrel nem akarja, hogy kihívja a rendőrséget. A fenébe is.
– Később beszélünk. Itt nem maradhatunk. Szükségünk van a te… – de nem tudta befejezni, minthogy Evan bevitt egy keresetlen balhorgot a Kopasz állkapcsára, mindenféle előzetes fontolgatás nélkül, izmait még fűtötte a rettegés és a gyötrelem. A Kopasz hátralépett, és Evan kirohant a nyitva hagyott bejárati ajtón.
– Evan, az istenit! Gyere vissza! – ordította a Kopasz.
Evan kirontott a nyirkos tavaszi levegőre. Csak a tornacipője törte meg az árnyas tölgyek óvta környék csendjét, ahogy végigcsattogott vele az aszfalton. Hátrapillantott. A Kopasz iramodott ki a házból. Beugrott egy az utcán parkoló szakadt kék Fordba, egyik kezében a fegyver, a másikban Evan sárga hátizsákja.
Evan csinos kis előkerteken rohant keresztül, várva a gerincébe vagy a fejébe csapódó lövedéket. Meglátott egy nyitott garázsajtót, és futtában befordult az udvarra. Kérlek, istenem, csak legyenek itthon! Felugrott a bejárati tornácra, ráfeküdt a csengőre, és dörömbölt az ajtón, azt kiáltozva, hogy hívják a rendőrséget.
A kék Ford elszáguldott mellette.
Idős férfi nyitott ajtót, egyik kezében fogazott élű vadászkéssel, a másikban hordozható telefonnal.
Evan visszarohant az udvarra, és közben azt kiabálta a szomszédnak, hogy hívja a rendőrséget. Próbálta a Ford rendszámát elcsípni.
De a kocsi addigra már elhajtott.
