Január 12-én megjelenik Jamie Reidy Kemény üzlet című regénye.
Jamie Reidy 1995 és 2000 között a Pfizer, a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cégének ügynöke volt. Feladata főleg abból állt, hogy urológusokat győzködött a Viagra jótékony hatásairól. Sok biztatásra nem volt szükség: a kis kék tablettára már a piacra dobása előtt rengetegen vágytak.
A Kemény üzlet bennfentes beszámoló a gyógyszeripar sötét bugyraiból, hiszen Jamie Reidy egészen közelről figyelhette meg az orvosi rendelők, nővérek és orvoslátogatók mindennapi munkáját, nem feltétlen önzetlen és tisztességes módszereit.
Reidy saját magából és az egész iparágból is gúnyt űz, de közben nem tesz úgy, mintha változtatni tudna a világon.
A január 6-tól a mozikban látható Szerelem és más drogok című film forgatókönyve ebből a memoárból született.
Részlet a könyvől:
„Miután elintéztem a papírmunkát, betessékeltek egy szállodai lakosztályba, ahol találkoztam Minekishíjják Brandonnal, a Pfizer regionális személyzeti osztályvezetőjével. Brandon, aki nem csekély mértékben emlékeztetett Nick Tortellire, Carla volt férjére a Cheers sorozatból, idegesítően sugározta magából, hogy „én-vagyok-A-személyzeti-vezető!”. Türelmetlenül intett, hogy befelé, éreztetve, hogy neki minden perc drága. Valamiért már reggel nyolckor gajra ment a napja, így hát lényegre törően üdvözölt:
– Na szóval, hajlandó akárhova átköltözni a Középnyugaton?
– Tessék?
Leereszkedő pillantása azt sugallta, hogy nem vagyok intelligens. Miért gondolják ezek a középkorú szivarok, hogy buta vagyok?
Sóhaj.
– Középnyugaton. Hajlandó akárhova átköltözni a Középnyugaton, igaz?
…
– Öhm, nem, nem, én nem. – Egyre csúnyábban nézett rám. – Nekem azt mondták, hogy ez a munka Chicagóban van. Brandon-A-személyzeti-vezető behunyta a szemét, és az orrnyergét dörgölte, ahol a szemüveg nyomot hagyott.
– Akkor ne interjúzzon.
– Tessék?
Már szedte is össze a szakmai életrajzomat, és más papírokat, hogy visszategye őket a dossziéba. – Ne interjúzzon. – Felállt és csípőre tette a kezét. Én csak ültem, és eltátottam a számat. – Egyetlen helyem sincsen Chicagóban. Nem akarom rabolni az idejét, és nem akarom pocsékolni a magamét se. Vagyis ne interjúzzon.”
* * *
„Szeme üveges volt a karácsonyi hangulattól és a fél tucat citromos-cukros whiskytől. Csak ketten voltunk férfiak, ebben az ünnep utáni pillanatban: ennél jobb alkalom nem adódhatott „a kérdés” feltevéséhez, amely napok óta nem hagyott nyugodni. Túlzottan hangos köhögéssel megtörtem a csendet. Apa, aki a jégkockákat lötyögtette az italában, felvonta a szemöldökét, és rám nézett. Ettől felbátorodva megkérdeztem, mi történne, ha egy férfi pénisze beleragadna egy nő vaginájába, miközben szexelnek. Egy tízéves fiú nem tud elképzelni ennél kínosabb helyzetet. Apa habozás nélkül válaszolt:
– Nem vagy te olyan mázlista!
Sajnos, a szexről folytatott többi beszélgetésünk egyikünk számára sem volt emlékezetes vagy kellemes élmény. Egy idő után hallgatólag egyetértéssel kerültük is a témát.
Apa most mégis arról beszélt a telefonban, hogy azt csinálja anyával! Pfúúúj! Erre a gondolatra a hideg futott végig a hátamon: még mindig szexelnek, holott az ötvenes éveikben járnak! Nem voltam olyan naiv, hogy azt higgyem, sose csináltak ilyet. Tudtam, hogy csinálták. Háromszor. Hiszen van három gyerekük: Jamie, Patrick és Anne-Marie. De inkább térdelek rajzszögön fél óráig, mintsem arról viccelődjek apámmal, hogy ő közösül. Valamit tenni kell, amivel megakadályozom, hogy még egyszer sor kerüljön erre a beszélgetésre.
– Hát, apa – kezdtem, míg ő tovább kuncogott azon a képtelen ötleten, hogy neki Viagrára lenne szüksége. – Azért ez kísérteties.
– Micsoda?
– A mama két hónappal ezelőtt hívott fel, és kérte, hogy küldjek neked Viagra termékmintát.
Megdöbbent hallgatás után gyorsan másra terelte a beszélgetést.
Küldetés végrehajtva.”
* * *
„Az évek során énekeltem szólót iskolai hangversenyeken, olvastam fel a Szentírásból miséken, jelentettem zökkenő nélkül tábornokoknak, de még így is ideges voltam, amikor meg kellett tartanom első majdhogynem élesbe menő üzletkötésemet az igazgatóm és kilenc csoporttársam előtt. Bruce tartott egy kis buzdító beszédet, hogy ez itt „feszültségmentes környezet”, aztán kért egy önként jelentkezőt, hogy végezze el a kezdőrúgást. A kérést a jegyzetek tologatása, cipőbámulás és nyakvakarás követte, de kézfelemelés nem volt. Fülsiketítőnek rémlett a mennyezeti neoncsövek zümmögése. Végül – ami ragyogó sakkhúzásnak bizonyult, és a legfontosabb fegyver lesz a Reidy-arzenálban – én jelentkeztem. Mindenki meghökkent, főleg Bruce: A mocskos szájú részeges fickó akar elsőnek menni?
Holott az én logikám egyszerű volt: ha elsőnek megyek, és lebőgök, az emberek akkor is becsülni fognak azért, mert önként jelentkeztem. Ha ötödiknek vagy hatodiknak megyek, és úgy bőgök le, akkor az tényleg nagy lebőgés lesz. Vagy ha ötödiknek vagy hatodiknak megyek, és jól csinálom, akkor még mindig okoskodhatnak úgy, hogy kihasználtam az előttem elhangzott négy-öt prezentáción elhangzottakat. Viszont ha elsőnek megyek, ráadásul tűrhetően csinálom, na, akkor szupersztár leszek.”
