Keservesen szórakoztató utazás a huszadik század diktátorirodalmába, melyből kiderül, hogy a könyvek néha ártani is tudnak az emberiségnek.
A diktátorok már a Római Birodalom idején is írogattak, a huszadik században azonban soha nem látott mennyiségben és példányszámban robbant ki belőlük az üres szóáradat a (néha szó szerint) rabul ejtett közönségre. A műfaj titánjai - többek között Hitler, Sztálin, Mussolini, Homeini és Mao - elméleti munkákat, eszmei kiáltványokat, verseket, emlékiratokat, sőt, esetenként romantikus regényeket írtak, megalkotva ezzel a diktátorirodalom agyzsibbasztó hagyományát.
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár - Diktátorokról, a műveikről és a betűvetés egyéb katasztrófáiról
Fordította: Bottka Sándor Mátyás, Athenaeum Kiadó, 2018, 464 oldal, 3999 HUF
Hogyan vált az irodalomtermelés a rezsimek működtetésének fontos részévé? Mit árulnak el ezen alkotások a diktátorok lelkivilágáról? És hogyan okozhat az írás és az olvasás maradandó károkat?
Ha van könyvtár a pokolban, annak tömött polcai az elmúlt évszázad leghírhedtebb alakjainak műveitől roskadoznak. A szerzők több millió ember halálát okozták szavaikkal, saját gondolataik fontosságába vetett hitük mégsem ingott meg egy pillanatra sem. Talán nem csoda, hogy - mint azt Kalder bemutatja - több diktátor is íróként kezdte pályafutását.
Olvassátok el a Mussoliniről szóló fejezetet:
Kalder_Mussolini_részlet.pdf by konyvesblog on Scribd
