A férfigyilkos hugica után valakinek el kell takarítania a nyomokat

.konyvesblog. | 2020. január 07. |

Amikor egy este a húga, Ayoola kétségbeesett telefonja szakítja félbe a vacsoráját, Korede már tudja, mit várnak tőle: fehérítőszert, gumikesztyűt, kötélidegzetet és erős gyomrot. Ayoola ugyanis immár a harmadik pasiját intézte el "önvédelemből", így Korede immár harmadszor takaríthat az ő halálosztó kishúga után.

Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos

Fordította: Szieberth Ádám, Athenaeum Kiadó, 2020, 232 oldal, 3999 HUF

 

Alighanem a rendőrséghez kéne fordulnia, hiszen ezt diktálja a nigériai férfinép jól felfogott érdeke, de hát ő szereti a húgát, és, ahogy mondani szokás, első a család. Legalábbis addig, amíg Ayoola össze nem jön az orvossal, akivel Korede nővér együtt dolgozik a kórházban. Hiszen Korede már régóta szerelmes a doktorba, és nem szeretné úgy viszontlátni, hogy kés áll ki a hátából. De ha az egyiket meg akarja menteni, a másikat fel kell áldoznia.

Az 1988-as születésű Oyinkan Braithwaite-nek a Hugicám, a sorozatgyilkos az első regénye (2010-ban már megjelent egy elbeszéléskötete), amellyel rögtön hatalmas feltűnést is keltett. A könyv szerepelt a 2019-es Booker-díj hosszúlistáján, egy brit produkciós cég pedig már a megjelenés előtt lecsapott a filmjogokra.

Olvass bele a kötetbe:

Braithwaite_Hugicam_1-29.pdf by konyvesblog on Scribd

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!