Thomas Harris a Hannibal-sorozat világhírű szerzője 13 év szünet után elengedte gourmet kannibál főhősét, és új szörnyet teremtett Cari Mora című most megjelent könyvében. A Miamiban játszódó regény a Harristől megszokott módon megfogható közelségbe hozza a leghátborzongatóbb részeket is, miközben stílusával, filmszerű képeivel nem hagyja szabadulni az olvasót.
Thomas Harris: Cari Mora
Fordította:Kiss Ádám, General Press Kiadó, 2019, 320 oldal, 3690 HUF
Hannibal Lecter az egyik leghíresebb főgonosz, akit a világ minden zugában ismernek. Az 1991-es Oscar-díjas film óta, amelyben Anthony Hopkins zsigeri tolmácsolásában öltött testet, pedig tagadhatatlanul a popkultúra részévé vált azok számára is, akik nem feltétlenül elkötelezett rajongói a műfajnak. Thomas Harrist Hannibal könyörtelen történetei (A Vörös Sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibal, Hannibal ébredése) tették híressé, a Cari Mora pedig méltó folytatása munkásságának.
A történet Miami Beach-en játszódik, ahol Harris jelenleg is él. A címszereplő Cari Mora egy egykori kolumbiai gyermekkatona, továbbá nem másnak, mint Pablo Escobar villájának a gondnoka, ahol, ha hinni lehet a pletykáknak, fél tonna arany rejlik a titkos pincében. Az erőszak elől menekülő nő bizonytalan ideiglenes menekültstátusza miatt állandóan ki van téve a bevándorlási hivatal zaklatásainak, valamint a munkalehetőségek között sem válogathat. Így amikor Hans-Peter Schneider és baljós csapata kibérli a villát és beköltözik, elvállalja, hogy főz rájuk. Hans-Peter – ahogy Harristől már megszokhattuk – igazán sajátos ízlésű férfi, és bár az aranyzsákmány is igen nagy hatással van rá, Cari felkelti vészjósló érdeklődését. Thomas Harris hősei összecsapnak, de a végső találkozásig szövevényes, véres és perverz út vezet.
A hetvennyolc éves Harris 13 éve nem adott ki új könyvet és életét – amennyire csak teheti – a rajongók figyelmétől távol éli, írással és állatmentő szervezeteknél végzett önkéntes munkával tölti mindennapjait. Új művével kapcsolatban is csak egyetlen interjút adott a New York Timesnak, mert jobban szereti, ha az olvasók inkább a művei alapján ítélik meg. Arra a kérdésre – amelyre mindnyájan a leginkább kíváncsiak vagyunk –, hogy hogyan alkotta meg félelmetesen beteges gonosz karaktereit, csak annyit felelt:
„Azt hiszem, soha nem álltam elő olyasmivel, ami a képzeletem szüleménye lett volna. Minden megtörtént. Semmit sem én találtam ki. Ebben a világban nincs szükség arra, hogy te agyald ki az ilyen dolgokat.” (New York Times News Service; Alexandra Alter; 2019)
Olvass bele:
Felix kulcsával a kezében Hans-Peter Schneider végre besurranhatott a Miami Beachen álló házba. Már régóta vágyott erre. Besurranhatott, miközben a dögös nő, Cari Mora odafent aludt az emeleten.
Hans-Peter épp a szállásán volt a Biscayne-öböl egyik eldugott raktárépületében, nem messze a régi Thunderboat Alley-től Miami Beach északi részén, miután fekete hajóját kikötötte a szomszédos hajóháznál. Meztelenül ült egy széken a csempés zuhanyzó közepén, és a fúvókák minden oldalról vizet permeteztek rá. Német akcentussal énekelt:
– ...just singing in the rains. What a glorious feeling, I am haaappy again.
Látta, ahogy az arca tükröződik az alkalikus hidrolízissel működő hamvasztógép üvegoldalán, amelyben éppen Karlát tüntette el, a lányt, aki nem vált be üzleti szempontból.
Az egyre sűrűbb párában Hans-Peter arca dagerrotípiának tűnt az üvegen. Felvette Rodin Gondolkodójának a testtartását, és a szeme sarkából figyelte a saját alakját. A gőzben enyhe lúgos szag érződött.
Érdekes volt a tükörképében felismerni a Gondolkodót, miközben a tartályban Karla csontjai kezdtek megjelenni a maró lúgos víz és a lány többi részének sűrű keverékében. A gép ringatózott, és a folyadék előre-hátra hullámzott benne. A massza bugyogott, és buborékok törtek a felszínére.
Hans-Peter nagyon büszke volt a hamvasztógépére. Felárat kellett fizetnie érte, mert az eljárás kezdett népszerűvé válni, amióta a környezetvédők mindent megtettek a hagyományos hamvasztással járó szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. A folyékony megoldásnak nem volt ökológiai lábnyoma, sőt semmilyen nyom nem maradt utána. Ha egy lány nem vált be, Hans-Peter egyszerűen folyékony formában lehúzhatta a vécén, és még a talajvizet sem mérgezte vele. Munka közben mindig ezt dúdolta:
– Hívd Hans-Petert! Megold mindent ragyogóan, és a gond eltűnik a lefolyóban. Hans-Peter!
Karlát azért nem kellett teljes veszteségként leírnia. Egy kicsit elszórakoztatta Hans-Petert, és a veséjét is el tudta adni.
A férfi érezte, ahogy a hamvasztógép kellemes meleget áraszt a szoba túlsó feléről, bár a lúgos víz hőmérsékletét mindössze hetven fokra állította, hogy a folyamat tovább tartson. Élvezte, ahogy Karla csontváza lassan előtűnik a hús alól, és a meleg úgy vonzotta, akár egy hüllőt.
Azt fontolgatta, hogy mit vegyen fel a besurranáshoz. Az egész testes, fehér latexruháját nemrég lopta egy fantasyrajongóknak szervezett találkozón, és majd megőrült érte, de ha összeért a combja, csikorgott. Nem. Inkább legyen valami kényelmes, fekete darab tépőzár nélkül, hogy könnyen lekaphassa, ha úgy dönt, hogy levetkőzik a házban, miközben az alvó Cari Morát nézi. Egy váltás ruha egy nejlonzacskóban arra az esetre, ha vizes vagy ragacsos lesz, valamint egy díszes palacknyi fehérítő, hogy eltüntesse a DNS-nyomokat, ha arra kerülne sor. És persze a vezetékkereső.
A Káposztát és céklát nem akarok című német népdalt énekelte, amelyet Bach is felhasznált a Goldberg-variációkban.
Jó érzés volt izgatottnak lenni. Hogy újra besurranhat valahová. Hogy bosszút állhat Pablón, aki pokolbéli álmát aludta.
Hans-Peter Schneider hajnali egyre ért a nagy ház melletti sövényhez. A hold fényesen világított, a pálmafák árnyéka vérként feketéllett a holdfényben fürdő földön. Amikor a szél fújni kezdi a pálmák levelét, a földre vetett árnyék egy ember árnyékának tűnhet. Néha valóban az is. Hans-Peter megvárta a széllökéseket, és az árnyékokkal együtt lopakodott végig a gyepen.
A házból még mindig áradt a nap melege. Ahogy közelebb lépett a falhoz, a villa sötétlő tömbje olyan volt, akár egy nagy, forró állat. Hans-Peter hozzápréselte magát, és érezte a testében szétáradó meleget. Érezte a fejét csiklandozó holdfényt. Egy újszülött kenguru jutott az eszébe, amely az anyja hasán kapaszkodik a meleg erszény felé.
A ház sötét volt. Nem látott be a télikert festett ablaküvegén. Néhány, a hurrikánok ellen védő fémlamellát leengedtek. Hans-Peter betett egy álkulcsot a zárba, és kétszer megrángatta a reteszt, hogy megkarcolja.
Lassan bedugta Felix kulcsát. Kellemesen megborzongott. Hans-Peter számára nagyon intim érzés volt, hogy hozzápréselődik a meleg házhoz, és benyomja a kulcsot a zárba. Hallotta, ahogy a retesz halk kattogással működésbe lép. A zaj a rovarok zümmögésére emlékeztette, amelyet a bozótban hallott a napok óta halott nő lárvákkal borított testének felkeresésekor, aki meleg volt, melegebb, mint amikor még élt.
A kulcs ovális vége nekifeszült a zár nyílásának, ahogy ő is nekifeszült volna a nőnek, ha úgy dönt, hogy felmegy az emeletre. Egészen hozzátapadt volna, míg ki nem hűl. Sajnos ez általában sokkal gyorsabban lezajlott, mint ahogy a ház leadta a nap melegét. A légkondicionáló miatt még akkor sem maradt volna elég ideig meleg, ha magukra húzza a takarót, és hozzábújik alatta. Soha nem maradtak melegek. Olyan hamar nyirkossá és hideggé váltak!
Most még nem kellett döntenie. Lehet, hogy csak a szívét kell követnie. Mindig érdekes volt figyelni, hogy képes-e követni a szívét. Szív FEJ, fej SZÍV, bumm! Remélte, hogy jó illata van. Káposztát és céklát nem akarok.
Elforgatta az ajtógombot, és a szigetelés szisszent egyet, miközben kitárta a bejáratot. A cipője orrára ragasztott vezetékkereső képes volt észlelni a szőnyeg alá rejtett, fémből készült riasztólemezeket. Végigcsúsztatta a lábát a télikert padlóján, mielőtt ráállt volna. Aztán belépett a hideg sötétségbe, és eltávolodott a gyepen iramló árnyaktól, valamint a koponyájára tűző holdfénytől.
A mögötte lévő sarokban valami megmoccant, és verdesni kezdett.
– Mi a fasz, Carmen? – rikoltotta egy madár.
Hans-Peternek már a kezében volt a pisztolya, de nem is emlékezett rá, hogy mikor húzta elő. Mozdulatlanná dermedt. A madár megint verdesett egyet a kalitkájában, le-föl araszolt a rúdon, és zajongott.
Próbababák sziluettje rajzolódott ki a holdfényes ablakokban. Vajon megmoccant valamelyikük? Hans- Peter végighaladt közöttük a sötétben. Egy kinyújtott műanyag kéz megérintette.
Itt van. Itt van. Itt van az arany. Es ist hier! Jól tudta. Ha az arany fület növesztett volna, hallhatta volna, ahogy őt hívja erről a helyről, ahol a társalgóban állt. Átment a bárba, ahol a biliárdasztalt földig érő lepedőkkel takarták le. A jégkockakészítőből kiesett egy adag jég, ő pedig gyorsan leguggolt, várt, hallgatózott és gondolkozott.
A nő rengeteget tudott a házról. Mindenekelőtt meg kellene szereznie ezeket az információkat. A pénzt később is megkaphatja a nőért. Holtan pár ezernél nem érhet többet, és még ehhez is szárazjégen kellene leszállítania.
Semmi értelme nem volt megzavarni az álmát, de olyan csalogató, olyan szívmelengető volt a teraszon, hogy szerette volna látni alvás közben. Igazán kijárt neki egy kis szórakozás. Talán pár cseppet ott hagyhatna a hálóingén, a forradásos kezén, semmi több. Ugyan, egy-két csepp az alvó arcán, csak egy kis arcpakolás, mi van abban? Talán egy kevés a szemébe is belemegy. Na és aztán? Csak előkészíti a könnyekre, amelyek várnak rá.
A combjánál rezegni kezdett a zsebében a telefon. Addig igazgatta, míg olyan helyre nem került, hogy jólessen neki a rezgés. Elolvasta a Felixtől kapott üzenetet, amitől csak még jobban érezte magát. Így szólt:
Megvan. Rávettem, hogy tíz rugóért meg pár jó cuccért adja át az engedélyét. Holnap megkapjuk a papírokat. Belevághatunk!
Hans-Peter összekuporodott a szőnyegen a letakart biliárdasztal alatt, és bepötyögte a választ az ujjával, amit cinkujjnak nevezett. A mutatóujja körmét ugyanaz a genetikai rendellenesség torzította el, amitől teljesen szőrtelen volt a teste. Még az orvosin tanult a cinkujjról, mielőtt morális okokból kirúgták volna. Szerencsére az apja addigra már túl öreg volt ahhoz, hogy keményen elverje a kudarc miatt. Az éles köröm igazán jó szolgálatot tett, amikor a szőrtelen orrát tisztogatta, amely oly érzékeny volt a penészre, a spórákra, valamint a disznóparéj és a repce pollenjeire.
Cari Mora felébredt a sötétben, de nem tudta megmondani, hogy miért. Azonnal az erdő vészjelző hangjait figyelte. Aztán magához tért, és a feje elfordítása nélkül körbenézett a hatalmas hálóban. A kis fények mindenhol égtek – a tévé, a set-top box, a termosztát és az óra –, de a riasztó kijelzője piros helyett zölden világított.
Egyetlen pittyenés ébresztette fel: valaki kikapcsolta a riasztót a földszinten. Most az ellenőrző lámpa villant egyet, ahogy elhaladtak az alsó szinten lévő előcsarnok mozgásérzékelője előtt.
Cari Mora melegítőt húzott, és elővette a baseballütőt az ágy alól. A telefonja, a kése és a medveriasztó spréje a zsebében volt. Kiment a folyosóra, és lekiáltott a kanyargós lépcsőn:
– Ki az? Azonnal mondjon valamit!
Tizenöt másodperc csend. Aztán lentről egy hang hallatszott:
Cari bosszúsan a mennyezetre emelte a tekintetét, és felszisszent.
Felkapcsolta a villanyt, és lement a csigalépcsőn. Az ütőt magával vitte.
Felix a lépcső alján állt egy filmfigura, a Zorn bolygó éles fogú űrraptora alatt.
Felix nem tűnt részegnek. Fegyver sem volt a kezében. A házban sem vette le a kalapját.
Cari megállt, négy fokkal a lépcső alja előtt. Nem érezte magán a férfi malacszemét. Ez jó jelnek számított.
Legközelebb hívj fel, mielőtt beállítasz az éjszaka közepén! – mondta.
– Az utolsó pillanatban szereztem egy bérlőt – vágott közbe Felix. – Filmesek. Jól fizetnek. Azt akarják, hogy te is maradj, mert ismered a helyet, talán főzhetnél is rájuk, még nem tudom. Én szereztem meg náluk a melót neked. Meg kéne köszönnöd. Adhatnál is belőle valamennyit, miután kifizetik a nagy filmes gázsit.
– Milyen filmről van szó?
– Még nem tudom. Nem is érdekel.
– Ezt a hírt feltétlenül hajnali ötkor kellett elmondanod?
– Ha fizetnek, ők mondják meg, mi legyen – vont vállat Felix. – Már kora reggel be akarnak költözni.
– Felix, ide figyelj! Ha pornóról van szó, tudod, hogy mi a véleményem róla. Már itt sem vagyok.
Elég sok pornófilmes produkció költözött Miamiba, miután Los Angeles megyében bevezettek egy intézkedést, miszerint óvszert kellett használni a filmekben, és ez korlátozta a művészeti szabadságot.
Erről már korábban is volt vitája Felixszel.
– Nem ilyesmiről van szó. Valami valóságshow-t forgatnak. Kelleni fog nekik pár kettőhúszas dugalj meg a poroltók. Te tudod, hogy ezek merre vannak, igaz? – Azzal előhúzott a zsebéből egy gyűrött forgatási engedélyt, amelyet Miami Beach városa adott ki, és szólt a lánynak, hogy szerezzen ragasztószalagot.
Negyedóra múlva egy közeledő hajómotor zaja űzte el a csendet a Biscayne-öbölben.
– Nem kell felgyújtani a villanyt a mólónál – mondta Felix.
Hans-Peter Schneider általában makulátlanul tisztán mutatkozik társaságban, és a távolabbi ismerősei szerint nincs rossz illata. De amikor Cari megrázta a kezét a konyhában, kénes szag csapta meg az orrát. Akár egy lángoló falu, amelynek a házai tele vannak hullákkal.
Hans-Peternek feltűnt a nő erős kézfogása, és farkasvigyorra húzta a száját.
– Angolul vagy spanyolul beszéljünk?
– Ahogy szeretné.
A szörnyetegek, akárcsak az unalmas emberek, észreveszik, amikor felismerik őket. Hans-Peter már rég hozzászokott az undor és a félelem keverékéhez az emberek tekintetében, amikor a viselkedése elárulta őt. Az igazán különleges alkalmakkor a reakció a gyors halálért való agonizáló könyörgéssel egészült ki. Egyesek gyorsabban ráhangolódtak, mint mások.
Cari azonban csak nézte Hans-Petert. Nem pislogott. Fekete pupillájában az értelem szikrája csillant.
Hans-Peter próbálta kivenni a tükörképét a nő szemében, de sajnos nem látta benne magát. Hogy bámul! És szerintem nem is tudja.
Egy pillanatra elábrándozott, míg kiötlötte az alábbi rímet: Szemed mélyén elnyel a sötétség, / Nehéz lesz megtörni, de mily dicsőség!
Majd kitalálja németül is, és dallamot is ír hozzá, ha lesz rá ideje. A megtörni németül lehetne hörig, az közelebb van a betörni szóhoz. A dallam pedig maradhat a Káposztát és céklát nem akarok. Énekelhetné a zuhany alatt. Akár a lánynak is, ha összeszedi magát, és könyörög, hogy mossa meg.
Jelen pillanatban azonban szüksége volt a jóindulatára. Színészkedésre fel!
– Régóta dolgozik itt – jegyezte meg. – Felix azt állítja, hogy szorgalmas, és jól ismeri a házat.
– Nagyjából öt éve vagyok a gondnoka. A felújításban is segítettem.
– Nem szivárog a medence?
– Nem, rendben van. A medence melletti kis házat lehűtheti, külön légkondi van hozzá, a kerti falra rakták a megszakítóját.
A sarokból Hans-Peter embere, Bobby Joe méregette Carit. Bobby Joe bámulását még azokban a kultúrákban is udvariatlannak tartották, ahol egyébként nem ütköztek meg az ilyesmin. A szeme narancssárga volt, akár egyes teknősöké. Hans-Peter intett neki.
Bobby Joe túl közel állt meg Cari mellett.
A nő jól látta a nyaka oldalára dőlt betűkkel tetovált Tökös vagyok! feliratot a haja alatt, amelyet utoljára a börtönben vághattak le. A bütykein a LOVE és a HATE szavak szerepeltek. A tenyerébe a Manuela nevet varratta. A sapkája napellenzője messze kinyúlt oldalra, mintha csak ezzel akarná ellensúlyozni túl kicsi koponyáját. Cariban rossz emlékek ébredtek, de aztán rögtön el is illantak.
– Bobby Joe, egyelőre tedd a nehéz dolgokat a kis házba! – utasította Hans-Peter.
Amikor Bobby Joe elsétált Cari mögött, a kézháta súrolta a nő fenekét. Cari megérintette a Szent Péter-keresztet a nyakában lógó gyöngyláncon.
– Az egész házban van áram és víz? – érdeklődött Hans-Peter.
– Igen – bólintott Cari.
– Van kettőhúszas dugalj?
– A mosókonyhában és a sütő mögött. A garázsban van egy golfkocsitöltő, ami szintén kettőhúszas, felette lóg két hosszabbító a kampókon. A pirosat használja, ne a feketét! Valaki kivágta a feketéből a földelés csatlakozóját. Mellette hagytak két húszamperes megszakítót is. A kis házban minden földelve van.
– Van alaprajza?
– A könyvtárban megtalálja az építészeti terveket és egy kapcsolási rajzot a padlón álló szekrényben.
– A riasztó egy központi irodához vagy a rendőrséghez van bekötve?
– Egyikhez sem, teljesen manuális megoldás, az utcán szólal meg a sziréna. Négy zóna, ajtók és mozgásérzékelők.
– Van élelmiszer a házban?
– Itt fognak enni?
– Néhányan.
– Itt is alszanak?
– Amíg el nem végeztük a munkánkat. Lesz, aki itt is alszik, és itt is eszik.
– A közelben van pár mozgóbüfé. Az utcában több helyen is építkeznek. Egész tűrhető a kaja. Hét elején általában jobb. A dudálást biztosan meghallják. Én a Comidas Distinguidast szeretem a legjobban, de a Salazar Brothers is finom. A legutóbbi filmes csapat is evett náluk. Az oldalukra fel van írva, hogy meleg étel. Telefonszámot is tudok adni hozzájuk, ha házhoz szállítást kérne.
– Azt szeretném, hogy maga főzzön – vágott közbe Hans-Peter. – Be tud vásárolni és naponta egyszer főzni valamit? Nem kell felszolgálnia, csak csinálja meg az ételt! Jól fizetnék.
Carinak szüksége volt a pénzre. A konyhában hihetetlenül gyorsan és alaposan végezte a dolgát, mint minden nő Miamiban, aki gazdag emberek házában dolgozva próbált talpon maradni.
– Megoldható. Készíthetek ennivalót.
Cari korábban már dolgozott építőmunkások között. Kamaszkorában már éjféltől kezdve főzött, aztán forrónadrágban adta ki az ételt a mozgóbüféből, így a környéken dolgozó ácsok elárasztották a helyet, ami nagyon jót tett az üzletnek. Cari tapasztalatai alapján a kemény fizikai munkát végző férfiak nagy része jó szándékú, sőt udvarias. Csak éppen minden téren csillapíthatatlan az étvágyuk.
De Cari látta Hans-Peter három főből álló brigádját, és a legkevésbé sem tetszett neki a fizimiskájuk. Gyufakorommal és elektromos fogkefével készített tetkókkal televarrt sittesek. Egy nehéz, mágnestalpas fúrót és két ütvefúrót hoztak magukkal a kis házba egyetlen filmes kamerán kívül.
A fizikai munkásokkal dolgozó nők jól ismerik az alapszabályt, miszerint ha egy rázós csapattal vannak egy félreeső helyen – ez érvényes volt a dzsungelben, de itt is –, a biztonság a számokban rejlik. Általában ha kettőnél több főből áll a csapat, a férfiak civilizált ember módjára viselkednek. Többnyire nem próbálkoznak a nőknél, kivéve, ha ittak. Ez a csapat azonban ennél rázósabb volt. Bámulták Carit, amikor kivezette Hans-Petert a magas sövény és az ingatlant határoló fal közötti szűk folyosón található kapcsolószekrényhez. Érezte, hogy arra gondolnak, megcsinálnák hátulról gruppenben. A bamba bámulásuknál azonban sokkal inkább aggasztotta, hogy Hans-Peter ott sétált mögötte.
A sövény mögött Hans szembefordult vele. Vigyorgó holdvilágképével egy hermelinre emlékeztette.
– Felix azt mondta, hogy négy gondnokot lecserélt, mielőtt megtalálta magát. A többiek féltek a helytől, a sok ijesztő dologtól. De magát mindez nem rémíti meg, igaz? Érdekelne, hogy miért.
Ne menj bele, ne válaszolj! – súgta az ösztöne.
Cari vállat vont.
– Az élelmiszereket előre ki kell fizetnie.
– Majd később megadom.
– Előre kell, készpénzben. Komolyan.
– Maga egy komoly nő. A kiejtése alapján kolumbiainak gondolom, szépen beszéli a spanyolt. Hogyan sikerült az Államokban maradnia? „Megalapozott félelem”-re hivatkozott? A Bevándorlási és Vámhatóság megalapozottnak találta a félelmét?
– Szerintem kétszázötven dollár elég lesz az élelmi-szerekre – mondta Cari.
– Megalapozott félelem – ismételte meg Hans-Pe-ter. Élvezettel szemlélte a nő vonásait, és azon töprengett, vajon mit tenne velük a fájdalom. – Azok a dolgok a házban, a horrorfilmes kellékek nem ijesztik meg, Cari. Vajon miért nem? Azok csak városi patkányok kitalációi, amivel más városi patkányokat ijesztgetnek, igaz? Ezt maga is tudja, ugye, Cari? Érti a különbséget. Maga ennél jobban ismeri az igazságot. Érti, amit mondok? Las verdades, la realidad.* Hogyan tanulta meg, mi a különbség a kettő között? Hol látott valami igazán rémisztőt?
– Elég jó chuletast** lehet venni a Publixban leértékelve, és pár biztosíték is kelleni fog – mondta Cari, majd egy szó nélkül faképnél hagyta a férfit a sövény mögötti pókhálók alatt.
– Chuletast lehet venni a Publixban leértékelve – ismételte meg Hans magának Cari hangján. Elképesztő készsége volt az utánzásra.
Cari félrevonta Felixet.
– Felix, én nem töltöm itt az éjszakát.
– A tűzbiztosítás... – kezdte a férfi.
– Akkor maradj te! De inkább háton aludj! Én majd főzök.
– Cari, komolyan mondom...
– Én is. Ha maradok, valami hülyeség fog történni. És ami utána következik, nem fog tetszeni neked, ahogy nekik sem.
** Az igazság, a valóság. (spanyol)
** kotlett (spanyol)
