Gyerekvalóságshow-ért őrül meg Hollandia

.konyvesblog. | 2015. szeptember 08. |

b1401804.JPGA holland fiatalok megőrülnek a Ticketért. Hogy mi az a Ticket? Egy kis kártya, amit maguk a gyerekek találtak ki, és öt szempontból értékeli a tulajdonosát: a külső, az ész, az egészség, a pénz és a vonzerő számít. Az első négyet lehet fejleszteni, a vonzerő százalékának növekedése azonban egy kapcsolódó közösségi oldalon kapott szavazatoktól függ. A kamaszok úgy érzik, végre maguk mondják meg, hogy ők milyenek, és a világ milyen legyen körülöttük.Jacob Rijn, a vonzó és fiatalon befutott filmrendező pedig kíváncsi: tényleg úgy megváltoztak a gyerekek, hogy a felnőttek nélkül képesek uralni a világot és önmagukat? Kitalál egy valóságshow-t: a Black Boxot. Egy csapat gyereket bezárnak egy feketére festett házba a tenger fölé nyúló mólón. Heten vannak, mint a gonoszok. Róluk szól Anna Woltz regénye, a Black Box.

Anna Woltz: Black Box

Fordította: Rádai Andrea, Tilos az Á Könyvek, 2015, 230 oldal, 2790 HUF

 

Az egyikük egy Ticket-őrült, dekoratív Barbie-baba. A másikuk tizenöt éves, és egy Skót-Felföldet ábrázoló poszterrel meg egy bicskával érkezik a házba.

A harmadik egy igazi lúzer.

A negyedik egy felháborítóan gazdag kiskorú, aki egy olyan weboldalt üzemeltet, amin titokban levideózott lányok vannak.Az ötödiket a börtönből hozták ki.

A hatodik egy szeretetben hívő lány, aki gyűlöli a Ticketet.

A hetedik csak egy sikerre éhező kislány.

A Black Box szerkesztősége és egész Hollandia azt figyeli chipset zabálva, mire mennek ők heten felnőttek nélkül. Vajon szétszedik egymást, vagy megteremtik a saját világukat, és jól elboldogulnak? És miközben a felnőttek ezen gondolkodnak, a Black Box mindenkit magával húz a mélybe.

Olvass bele a regénybe: 

Black Box_részlet by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.