Cormac McCarthy: Az út, Fordította: Totth Benedek, Magvető kiadó, 288 oldal, 2990 Ft
Február 1-jén megjelenik Cormac McCarthy Az út című regénye!
„Ha a fiú nem Isten igéje akkor Isten sosem szólalt meg.”
Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg az arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában csupán két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra, egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják...
Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.
A regény az angol Times által összeállított „az elmúlt évtized 100 legjobb könyve” listáján az első helyet érdemelte ki. A teljes listát itt találja – angolul.
Részlet:
„Mikor kitisztult az idő lementek a kocsihoz lehúzták róla a ponyvát és kivették a pokrócokat meg a többi holmit amire éjszaka szükségük volt. Aztán felmentek a dombra és letáboroztak a sziklaperem alatt a száraz földön a férfi átkarolta a fiút és megpróbálta felmelegíteni. Pokrócokba csavarva figyelték ahogy a megnevezhetetlen sötétség beburkolja őket. Az elmosódott körvonalú szürke város az éjszaka leszálltával eltűnt mint egy jelenés a férfi meggyújtotta a kis lámpát és úgy állította be hogy a lángot megóvja a széltől. Aztán kisétáltak az útra és a férfi kézen fogta a fiút és felmentek a dombtetőre ahová az út felkapaszkodott és ahonnan messzire el lehetett látni dél felé az egyre sötétedő vidéken és csak álltak a szélben és pokrócaikba csavarva fürkészték a síkot látszik-e valahol tűz vagy lámpafény. Nem láttak semmit. A lámpa amit a sziklaperem alatt hagytak a domboldalon aprócska fénypontnak látszott aztán kis idő múlva visszamentek. Minden túl nedves volt hogy tüzet rakjanak. Hidegen ették meg szegényes vacsorájukat és a lámpát maguk közé téve a vackukra kuporodtak. A férfi odavitte a fiú könyvét de a gyerek túl fáradt volt hogy olvasson neki. Égve hagyjuk a lámpát amíg elalszom? kérdezte. Igen. Égve hagyjuk.
Soká tudott elaludni. Egy idő múlva az oldalára fordult és a férfire nézett. A lámpa gyenge fénye megvilágította a fiú arcán lecsorgó esőcseppek húzta fekete csíkokat és úgy nézett ki mint valami ókori színész. Kérdezhetek valamit? szólalt meg a fiú. Igen. Kérdezhetsz.
Meghalunk?
Valamikor. Nem most.
És továbbmegyünk délnek.
Igen.
Ahol meleg van.
Igen.
Jól van.
Micsoda?
Semmi. Csak jól van.
Aludj.
Jó.
Eloltom a lámpát. Nem baj?
Nem. Jól van.
Aztán később a sötétben: Kérdezhetek valamit?
Igen. Kérdezhetsz.
Mit csinálnál ha meghalnék?
Ha meghalnál én is meg akarnék halni.
Hogy velem lehess?
Igen. Hogy veled lehessek.
Jó.
Feküdt és a fákról csöpögő vízcseppeket hallgatta. Csak a hideg és a csend sziklaszilárd. A hajdan volt világ hamvait hordja ide-oda az ürességben a zord és változékony szél. Felkapja a hamut és széjjelszórja aztán újra felkapja és viszi tovább. Minden leválik támaszáról. S magában áll a hamuval telt levegőben. A remegő és rövid lélegzet tartja csak. Legalább a szívem kőből volna.
Hajnal előtt ébredt és nézte ahogy a szürke nap megvirrad. Lassan és a fényét félig áteresztve. Felkelt míg a fiú aludt és cipőt húzott és a pokrócba csavarva elindult a fák között. Leereszkedett egy hasadékkarba és lekuporodva köhögni kezdett és sokáig köhögött. Aztán letérdelt a hamuba. Arcát a sápadt ég felé emelte. Ott vagy? suttogta. Megláthatlak végre? Van nyakad amit megragadhatok hogy megfojtsalak? Van szíved? Van lelked hogy örök kárhozatra juss? Isten – suttogta. Isten.”