Pálfi Norbert: Noé bandája, Jaffa, 2008, 180 oldal, 2790 oldal
A paraszt és a halál
A paraszt, lévén több mint hetven, állt a rőzseköteg felett, és így gondolkozott: „Ennyi rőzsét ebben a kietlen erdőben már csak összeimádkozni lehet. Lám, reggel kezdtem a gyűjtését, és mire befejeztem, este lett. Több mint hetven vagyok, éltem, amennyit éltem. A termelőszövetkezetben beleadtam apait-anyait, a háztájit nagymamásan-nagypapásan, de szintén futtattam, majd a saját földemből próbáltam az aranyat kitermelni. Mire jutottam? Hát bizony semmire. Itt állok, se nyugdíjam, se kocsim, de még csak városi lakásom sincs, ezzel szemben ezért a kötegért már lehajolni sem bírok. Bárcsak eljönne már értem a halál, hogy véget vessen ennek a szenvedésnek!”
– Íme, itt vagyok – szólt a Halál, és megkocogtatta a paraszt vállát.
– Jó, hogy látlak – így a paraszt –, segítenél feltenni ezt a rőzsehalmot a hátamra?
– Hát, nem egészen erről volt szó, de rendben, most az egyszer megteszem neked – mondta a Halál, és nyögve lendítette a köteget a paraszt hátára.
– Segítenél hozni is? – kérdezte a paraszt.
– Hát, nem egészen erről volt szó, de rendben, most az egyszer megteszem neked – mondta a Halál, és rogyadozva bandukolt a sasszézó paraszt mellett.
– Itt a házam. Bevakolnád? – volt a következő kérdés, amint hazaértek.
– Hát, nem egészen erről volt szó… – kezdte a Halál, de nem látta értelmét befejezni, inkább még aznap éjjel barackszínűre meszelte a roskadozó viskót.
– Jó reggelt, Halál. Építhetsz a szomszédba egy bevásárlóközpontot, vagy elmehetsz vásárolni a járási székhelyre, 57 kilométer oda, ugyanennyi vissza.
A Halál nekidurálta magát, és már másnap hatalmas sorok kígyóztak a szomszédos bevásárlóközpont előtt.
– Elcserélném erdőzöld, négykerék-meghajtású, 11 éves, 678 ezer kilométert futott, garázsban tartott, szervizkönyves, második autóként használt, megkímélt Aro típusú terepjáró gépkocsimat nullkilométeres fullextrás Rolls-Royce-ra. Sofőrt beszámítok. Alku és ráfizetés nélkül – így a paraszt.
A Halál erőltetetten türelmes mosollyal válaszolt, és hipp-hopp, máris Rollsszal indulhatott vécére a paraszt.
– Ó, Halál, készen vagyok, kitörölnéd?
– Na, most már aztán elég – mondta a Halál, a földhöz vágta a papírt, a kefét, valamint a további kívánságokat tartalmazó listát, és már vitte is a parasztot.
Tanulság: legalább egyszer az életben legyél telhetetlen.
A róka és a gólya
Egy szép napon a róka ebédre hívta a gólyát. Bableves volt mákos tésztával, a gólya akár egy békát is örökbe fogadott volna, annyira jóllakott. Másnap ismét a róka hívta a gólyát, dobozos kínai, rétes, sör. Harmadnapra is volt meghívás, a gólya most disznótorost kapott. Negyednap szintén ebéddel kedveskedett a róka a gólyának, aperitif-dizsesztif, közte meg a mindent bele főzelék fasírttal.
A következő nap, amikor a gólya, szokásának megfelelően, ebédidőben megjelent, a róka ezzel fogadta:
– Na, gólya koma, ma te leszel az ebéd!
És már nyúlt is a hosszú nyak felé.
De ez a gólyának egyáltalán nem tetszett. Önvédelmi fegyverével lyukat lőtt a róka hasába, megköszönte a meghívást, elpakolta a terítékét, átlépett a tetem felett és hazament.
Tanulság: másoknak szerzett meglepetéssel ne a saját örömedet szolgáld, mert a végén te leszel az, aki igazán meglepődik.
A mókusdiszkó
Egy vállalkozó típusú mókus egyszer a fejébe vette, hogy csinál végre egy jó hangulatú diszkót az erdőben a többi mókusnak. Ezek a mókusok olyan élhetetlenek voltak. Sose hallottak zenét egész életükben, fogalmuk sem volt, mit jelent táncolni, partizni, csajozni, berúgni, egyáltalán, nem tudták, milyen az, élvezni az életet.
Csak a makkot gyűjtötték mukk nélkül.
Itt volt az ideje felrázni a mókustársadalmat. Ne éljenek már úgy a mókusok, mint valami merev, kussoló növényfaj. A mókus érzékeny jószág. Kifinomult a hallása, finom a lelke, bársonyos a járása. Az ilyeneknek kultúra kell.
Össze is rakott semmi perc alatt egy komplett szórakoztatóipari centrumot. Volt benne diszkó, bárpult, relaxáló sarok, mozi, étterem, garázs, satöbbi.
Jó, a garázs tévedés volt, de majd jobban hígítja a vodkát, és kigazdálkodja ezt a tételt, gondolta a mókus.
Rajzoltatott hozzá logót, megszórta a mókusok postaládáját a nyitórendezvényt népszerűsítő szórólappal, és ingyenes belépéssel, „egyet fizet – kettőt vihet” akcióval próbálta maximalizálni a látogatók számát.
El is jött a nagy nap, és a mókusok, a nagy munkának hála, tolongtak a nagyteremben. Mivel a vállalkozó mókus szerette a felhajtást, a megnyitóra beszéddel készült, és meghívta a mókussajtó képviselőit is.
Miután végigvárta a tapsot és megkapta a gratulációkat, fél szemmel intett a lemezlovasnak, hogy kezdheti. Úgy tervezték, hogy azonnal belevágnak a közepébe, és egy földrengésszerű lakossági trensszel kezdődött a műsor.
A diszkó egy tizedmásodperc alatt kiürült.
Tanulság: bármilyen jó is a termék, semmit sem ér, ha a vevő képtelen elfogyasztani.
