A falusi férfi azt szereti, ha lerendezik

.konyvesblog. | 2014. november 10. |

B1285107.JPG

Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. És egy politikai célokra felhasznált vámpír, akit Kálmánnak hívnak. Megjelent Csabai László novelláskötet, a Száraz évszak

Csabai László: Száraz évszak

Magvető, 2014, 344 oldal, 3490 HUF

 

A kötetben páros novellák, vagy ahogy a szerző  hívja, duovellák szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő.

Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás, Csabai prózája pedig most is sűrű, nehéz szövetként borul az olvasóra. 

Kapcsolódó cikkek:

Csabai László: Kötöttségek nélkül (interjú)

Szindbád, a detektív (recenzió)

Szindbád Szibériában (recenzió)

Olvasd el a címadó novellát!

csabai-novellak-reszlet-1-konyvesblog (1).pdf by konyvesblog

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.