Általános cikkek zene libri kiadó trubadúr

Újabb kiadóval, a Trubadúrral bővült a Libri-csoport

.konyvesblog. | 2013. szeptember 11. |

Különleges művészek életútját bemutató műveket, kultikus irodalmi alkotásokat fog kiadni a Trubadúr Kiadó, amely a Libri kiadói csoport hetedik vállalkozásaként kezdi meg működését.

Az új kiadó vezetője Szász Zsolt lesz, aki két évtized után hagyta ott az általa alapított Cartaphilus Kiadót, amely eddig hasonló tárgyú műveket is megjelentetett. Szász Zsolt a Helikon Kiadó szerkesztőségével közösen fogja irányítani a vállalkozást.

Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta: a Trubadúr Kiadó mellett a Libri Kiadó, a Kolibri, a Helikon, a Diafilm Kft., a Cartographia, valamint az idén társult Park Kiadó tagja a kiadói csoportnak.

"Nyugat-Európában bevett gyakorlat, hogy csoportok tematikusan hoznak létre kiadókat" - magyarázta a főszerkesztő. Hozzátette, hogy mivel a zenei tárgyú művek és a kultikus-underground irodalom alkotóinak kötetei egyik vállalkozás profiljába sem illeszkedtek, szükség volt egy új profilra. Kovács Attila Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy a közeljövőben terveik szerint nem fog tovább bővülni a kiadói csoport, nem lesz újabb akvizíció.

A kiadó erőssége a zenei tárgyú könyvek gondozása lesz, életrajzok, önéletrajzok, riport-, illetve interjúkötetek. Az első könyv a Csík Zenekarról szóló kiadvány szeptember közepén, a kötet szerzője, Süveges Gergő az együttes elmúlt huszonöt évét írta meg. A CD-melléklettel ellátott könyv kronologikusan mutatja be a zenekar történetét, a szerző számos interjút készített az együttes tagjaival, valamint más zenészekkel, akik részesei voltak a Kossuth-díjjal elismert együttes pályájának. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A koncerttel egybekötött könyvbemutatót szeptember 19-én tartják a Fonó Budai Zeneházban.

Novemberben jelenik Bombera Krisztina Roby Lakatosról, a világhírű Brüsszelben élő magyar hegedűművészről szóló interjúkötete, amelyet gazdag képanyag fog kiegészíteni.

A jövőben Charles Bukowski, a beatnemzedék előfutárának tartott amerikai költő, író műveit is a Trubadúr jelenteti meg. Elsőként a magyarul már korábban is kiadott Posta című regényét, illetve az eddig kiadatlan Vegyes felvágott című művet. Utóbbiban a szabadvers és a próza határán lévő novellisztikák kaptak helyet - mondta a főszerkesztő.

A kiadó még az idén megjelenteti Jimi Hendrix (ön)életrajzát, egy külföldi kiadvány magyar interpretációját. Ez utóbbiról a főszerkesztő elmondta, hogy nem a klasszikus értelemben vett autobiográfia, hiszen interjúkból, vallomásokból és gazdag képanyagból áll össze a gitárfenomén életútja.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...
Zöld

3 új könyv az egészséges étrendről májusban, ha szakítanál az extrém diétákkal

Kipróbáltál már több diétát is, de belekerültél a jojóhatás ördögi körébe, vagy egyszerűen csak nem hozták a kívánt eredményeket? Olyan könyveket ajánlunk májusra, amik segítenek tudatosan felépíteni az egészséges értrendedet és életmódodat.