Tényleg nem értik

KálmánG | 2010. május 14. |

Engem nem protezsáltak sem itt, sem ott,
nem írtak érdekemben ajánlott levelet,
nem szóltak át telefonon senkinek,
nyájas íróasztalok nem társalogtak miattam,
jeles személyiség sem jött hozzám hivatlan,
a fönti rokonok sem intézték dolgomat,
nem nyílt nekem soha sem mellék-, sem pótrovat;
joggal tölthet el a csökönyös büszkeség:
saját erőmből váltam senkivé.

(Péntek Imre: Önérzet)

 

Néhány nappal ezelőtt pattant ki a Móricz Zsigmond – ösztöndíj körülötti botrány. Végre valahára. Talán már korábban kellett volna. (Mielőtt bárki bármit gondolna, azt hiszem kötelességem előrebocsátani: nem Literásként, a laptól függetlenül fejtem ki a véleményemet. Nem véletlenül választottam ezt a fórumot.)

Ahogy a reakciók, és a szakma (főként pár fiatal költő a csapatból) helyenkénti hozzáállása, megszólalásai mutatják, tökéletesen egyértelmű a helyzet: van nekünk egy csúnya, csúnya Jászberényi Sándorunk, aki unalmában, és nyilván nettó rosszindulatból nekimegy ország-világ előtt a szakmaiságban szügyig álló, megkörnyékezhetetlen és részlehajlásra képtelen, állami támogatást osztogató kuratórium egyes tagjainak.

Előzmények

Változtatás a Móricz-ösztöndíj végeredményén

Jászberényi nyilatkozata és beadványa

Balogh Endre levele

Miközben a képlet pofon egyszerű. Ismerjük ezeket a sztorikat régóta: állami támogatás haveroknak, haveroktól, jófejségből. (És sajnos nem mindig mentség a díjazottak rátermettsége sem.)

Megoldjuk okosba. Ismerlek tíz éve, na figyelj csak, most én adom a lét, add be mihamarabb a pályázatodat, lesz itten olyan díjeső, hogy ihaj, hiszen te úgyis rátermett vagy, úgyis megérdemled, ezt senki nem vitathatja. Igaz, hogy nap mint nap együtt dolgozunk, és munka után be-bedobunk pár sört is, de hát miért lenne ezzel gond? Hogy tevékenykedsz több általam működtetett és tulajdonolt lapnál? Ugyan már. Ez megy, érted, ötven éve, miért pont minekünk kellene ezen változtatni? Ehhez szokott a magyar.

Arra jöttem rá, hogy valójában tényleg nincs is kire haragudni. És ezt nagyon komolyan gondolom.

Nem követett el senki semmi furcsát, pláne nem rosszat. A magyar közéletet a bajtársiasság, a részrehajlás, az állami támogatások baráti alapon történő kiosztásának hagyománya olyan mélységesen átitatta, hogy meggyőződésem, hogy az érintettek egytől egyig őszintén vannak megdöbbenve.

Tényleg úgy hiszik, hogy ők a szakmaiság jegyében jártak el, hogy nincs semmi rossz abban, hogy adott esetben az ivócimborámnak, munkahelyi, baráti körömbe tartozó illetőnek adok ki állami ösztöndíjat.

Valószínűleg nem fordult meg az érintettek egyikében sem az eshetőség, hogy talán nem kellene beadni olyan kuratóriumnak egy pályázatot, melynek az elnökével teszem azt nem csak együtt dolgozom, hanem a jóbarátom is.

Nem értik, miért kellene olyan tehetségeket díjazniuk, akiknek semmi közük hozzájuk, és sosem keresték írószervezetek, akolmeleg, baráti alapon szerveződő műhelyek kegyeit.

Ez a szokás. (HORATIO: Hát ez a szokás? HAMLET: Ez ám bizony. De szerintem – ámbár én honos vagyok s belészülettem – oly szokás, melyet megtörni tisztesb, mint megtartani. E kába lagzi, mind kelet- s nyugatra, más nemzeteknél csúnya hírbe hoz.)

Sajnálom az összes érintettet, és nem ironikusan értve. Sajnálom K. Kabai Lórántot, aki ebben az ügyben a parasztáldozat szerepét játssza. Sajnálom a díjazottakat, akik most kellemetlenül, meghurcolva érezhetik magukat, és nem kapják meg a vizsgálat végéig az ösztöndíjat. Sajnálom minden idehaza működő kuratórium tagját, mert a nagy magyar hagyomány miatt nincs más választásuk, mert nem látnak, nem láthatnak baráti körökön túl. Sajnálom, hogy idehaza, sokszor jószándéktól is függetlenül, egy sereg dolog nem tud korrekt módon működni, régi beidegződések, rossz szokások miatt.

Egy valamit biztosan nem sajnálok. A rendszert.

Jövőre ugyanis a bizottság, ha minden jól megy, tízszer is meg fogja gondolni, hogy kinek adja a díjat.

Jövőre, ha minden jól megy a kuratórium elnöke majd felhívja az eredményhirdetés előtt a haverját, hogy te, öregem, izé, tök jó a pályázati anyagod, meg minden, de érted, hogy nézne már az ki, hogy tíz éve együtt iszunk, aztán most neked adom az ösztöndíjat.

Jövőre remélem, hogy a haverokban lesz annyi jó érzés, hogy belássák, ráfáztak azzal, hogy teszem azt a jóbarátjuk van a húsos fazék közelében, és úgy döntenek majd, hogy inkább be sem adják a pályázatot. Jövőre remélem, többet fog érni a Móricz-ösztöndíj.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.