Hírek usa markus zusak

Színpadra állítják A könyvtolvajt

Fleuriste | 2012. október 26. |

Csak az Egyesült Államokban az első megjelenése óta eltelt hat évben több mint 2,5 millió példányt adtak el belőle, a keménykötésű változata a harmincadik, a puhakötésű a harminchatodik újranyomásánál tart. Markus Zusak A könyvtolvaj című regénye töretlen sikernek örvend (itthon 2010-ben jelent meg, kritikánk róla itt olvasható), amit mi sem mutat jobban, hogy Chicagóban a regényből készült darab ezekben a napokban debütált a színpadon, sőt, zajlanak már a filmforgatás előkészületei is. A filmet a New York Times szerint Brian Percival rendezi.

Zusak egyébként a lapnak elmondta, hogy eddig öt könyve jelent meg nyomtatásban, ezek közül négy jelentett a számára valamit, „A könyvtolvaj azonban mindent jelent nekem”. A NY Times szerint a regény sikere talán a szokatlan narrátor kiválasztásában keresendő: Lieselnek, a kilencéves „könyvtolvajnak” a második világháború alatt játszódó történetét ugyanis nem más, mint a halál meséli el, aki azonban meglepően emberi vonásokkal bír. „Nem vagyok gonosz” – mondja Zusaknál a halál. „Én csak egy következmény vagyok.”

A könyvet egyébként Chicagóban egy olyan projektben is felhasználják, melynek célja, hogy visszafogja az erőszakot és csökkentse az intoleranciát a fiatalok körében.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók