Minden, amit Jonathan Franzen gyűlöl

.konyvesblog. | 2014. január 23. |

tumblr_lhsrlsYVjx1qbs72i.jpgJonathan Franzen legújabb könyve nem nagy amerikai családregény, hanem egy Karl Krauss nevű osztrák író, kritikus esszéinek fordítása. Hogy mi ebben a franzenes? Hát az, hogy az örök elégedetlen író nagyon bőkezűen bánt a jegyzetekkel, és Salman Rushdie-tól Jennifer Weineren át a komplett digitális univerzumig mindenhez és mindenkihez volt néhány keresetlen szava. Egyedül a korai Windowsnak (a legújabb kiadást szívből gyűlöli), és gyűlöletes neve ellenére a Lenovo Ultrabookjának kegyelmezett meg. Kirohanásainak nem is találhatott volna jobb terepet, mint a The Krauss Project, ugyanis osztrák elődje legalább akkora elégedetlen megmondóember volt, mint ő maga. Szókimondása előtt tisztelegve a Vulture összeszedte, milyen dolgoktól mászik a falra Franzen. A lista nem rövid. Franzen gyűlöl mindent, ami

közösségi média:

A személyre szabott Facebook-oldalaktól kirázza a hideg. Saját kis elefántcsonttornyából nézi döbbenten, amit Salman Rushdie művel a Twitteren, és nagyon idegesítik azok a Twitter-rajongók, akik ludditának minősítették őt, miután leszólta az oldalukat. Lenézi azokat a professzorokat, akik forradalminak tartják az internetet, aminek ő örök ellensége. Sőt, utálja, ezt az egész elektronikus őrületet, ami a mindennapi életünk lényegévé vált, különösen az azonnali információszerzés igényét. Franzen nem szívesen ült volna le sörözni Steve Jobsszal vagy Mark Zuckerberggel, se Jeff Bezosszal, akit egyenesen az apokalipszis egyik lovasának tart.A Facebook és a Twitter üzleti modelljét inkább ne is említse neki senki!

Hearst közeli, vagy egyéb médium:

Nem olvas olyan újságot, amihez William Randolph Hearstnek is köze van, és falra mászik a kábel-TV hírolvasóitól, akik bármire rá tudnak csodálkozni. Ezek után talán nem meglepő, hogy a Fox Newst sem szereti. Nem tetszett neki egy, a 2012. május 13-i New York Times Művészet és szabadidő rovatában megjelenő cikk leadje. Sem a Times 2012. augusztus 9-i számának Üzlet rovatában publikált cikk az okostelefonos játékalkalmazások fejlődéséről. Gyűlöli a The Boston Globe-ot, és a New York Post első oldalát, az AOL honlapján történt változások miatt pedig tizenhárom év után Gmailre kellett váltania.

Amerika vagy amerikai irodalom:

Bár Amerikában él, az Egyesült Államokat sem szereti, mert szerinte csak egy meggyengült birodalom, ami ontja magából a történeteket saját rendkívüliségéről. Utálja a pynchoni posztmodern problematikáját, és a „fiúregények fallikusságát”, amit olyan veszélyesnek talált a Súlyszivárványban. A Jennifer Weiner-i értelemben vett önpromóciótól is hányni tudna. J. D Salinger sem tartozik a kedvencei közé, nagyon kíváncsi arra, hogy Hemingwaynek vajon akkor is lett-e volna mondanivalója, ha arra kényszerítik, hogy maradjon otthon, és hallani sem bírja a Bob Dylan-rajongók érveit, miszerint kedvencük megérdemelné az irodalmi Nobelt. John Updike bűne az volt, hogy nem érdeklődött egy nagyszabásúbb, háború utáni, posztmodern szocio-technológiai ábrázolás iránt. Sosem venne a kezébe olyasmit, mint az ezeroldalas életrajznak nevezett modern jelenség, amit azért olvasunk, hogy megnyugtassuk magunkat, komoly dolgokkal is foglalkozunk - ahelyett, hogy az Angry Birdsszel játszanánk. Az olyan írókat meg főleg ki nem állhatja, akik Arcade Fire-t, vagy Beethovent hallgatnak munka közben. Hát hogy lehet két dologra figyelni egyszerre?

szerinte káros, buta vagy felesleges:

Gyűlöli azt az „irigyelj engem” hozzáállást, amivel a frankofón, vagy az Itália-mániás utazó jelenti be az utazásait. Utálja a „személyiség” szó használatát az olyan emberekre, mint Paris Hilton és Charles Barkley. Moore törvényét. A nagyfelbontású okostelefonos videókat, amelyeken Mentost dobálnak diétás Pepsibe, majd rácsodálkoznak a feltörő gejzírre. Judith Miller silány tudósítását a tömegpusztító fegyverekről. A nyolcvanas évek Berlinjének „peacenikjeit”. A nyolcvanas évek Berlinjének punkjait, akik mocskosak, erőszakosak és unalmasak. A politikai gyakorlat szükséges leegyszerűsítéseit (értsd: Nekem van igazam, nektek meg nincs), és az emberi kéz okozta természetrombolást. (Például Ázsia fennmaradó erdőinek átalakítását kínai gyártmányú, Home Depot-ban kapható kerti bútorrá.)

Kommentben lehet tippelni, hogy mi lesz a következő dolog, ami ellen Jonathan Franzen kirohanást intéz.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.