Romaszöveg
Az előítélet csontvelőig érhet,
hiába kérkedsz:
csak földszint, hogy őszintén leszarod a bőrszínt,
meg a heftit, ha horgas,
hallgass! Te elhűlsz a cigánytól, ha Kafkát olvas
a fogdán,
hiába kérkedsz:
csak földszint, hogy őszintén leszarod a bőrszínt,
meg a heftit, ha horgas,
hallgass! Te elhűlsz a cigánytól, ha Kafkát olvas
a fogdán,
ahová unottan mész be, mer’ már megin’ egy Bogdán
vagy Kolompár!
Bolond, kár a gőzért, bár fél éve még szorongtál…
Most gorombán csorog pár kérdésed – mozogj már!
Ő nem érti és hadar.
Haver: antiszociális személyiségzavar
a fejemben rád váró címke, kisebb, mint a SIM-kártyám,
mer’ pszichológus vagyok: mér’ kit vártál, Sziddhártát?
A szívhártyám vérzik – ma mondjuk érted, édesem,
de ha csaklizol, csalsz, csalavázol, azt írja a DSM,
azaz a mentális disorderek lajstroma,
hogy a magadfajta diszkógyerek, jaj, roma,
bocs! Szal az élettörténeted narratívja
arra hívja fel a figyelmünk, hogy van radírja
a morálnak a fejedben. Nos, kultúra ide-oda,
nem simogat a rendszer, és elhelyez, hogy pszichopata.
Maga sose sír sósat abba’ a marcipán-világba’
mi? Itt ne adja az arkangyalt, ez csak egy kancigány, hiába.
Nem a kardigán hibája, hogy bv-s, egyen,
a roma srác a fogyiban kezd, hogy gyépésedjen,
bár plafon az IQ-ja… Nincs a logikában kanyar?
Az anyanyelvhez a suliban csak nekem nincs beírva, hogy magyar.
Kiderül: égő velem járni – egy tetves fejlövéssel felér,
amit a sportversenyen megnyerek – az kapja, aki fehér.
Az ember mindennap intőt hoz, rossz,
az anyám behintőporoz,
kaparjuk a barnát, a karmát,
sosem adjuk az agyunk, csak az Isten barmát.
Én kiagyalom, kisangyalom,
nem tudod te, milyen, hogyha bedobnak a resti-ablakon,
Martini-viszki-csoki-cigi-gyere-ki,
Martini-viszki-csoki-cigi-gyere-ki!
Ja, véremben a csórás, mint körúton a szoli-kabin,
tán néha szabin van az a gén,
hétévesen bennem is lefagyott bent a hemoglobin.
Tudom, ez nem akaszt ki úgy, mint a gázár-hőzöngés,
nem engem: téged leplez le a Gáspár Győző…
Ééés? Vannak pallérozott romák, péel Choli-Daróczi…
Ja, szolidari-paródia!
Sorry, a tipológia:
ha van diploma, te vagy a V.I.P.-roma!
Ó, ez a jó-gipsy/rossz-gipsy-szindróma!
Nem kell a cicoma, cica, így is érett norma:
a cigó, mint a cigi: csak egy életforma,
amit levedlesz, átlépsz; kész börleszk, pedig
tényleg más bőrű lesz, aki törleszkedik.
Az élet folyton „bocs”, örök gyónás, ha más vagy.
Jó sok versét olvastam a Jónás Tamásnak,
őt sem nézem fajilag! Meg fain a Kalyi Jag,
a maiak jó figurák, Kótayk és Miczurák,
és ász a Csányi!
Letojom Pestről, mik a jászladányi
konkrétumok, amíg Bel-Budán nem tulkokkal szomszédolok!
Fojtóbb, mint egy korty klór: holdkór,
vagy pondró vagy, vagy olcsó folklór.
Jó, nem akarsz balhét, galibát,
meghallgatod az Ali bá’-t
a gyerekkel, a Pegét.
De ha szembejövök az utcán, jobban szorítod a kezét!
Elég! Egy fiam van nekem is… Ideális: idejárós szombaton.
Most azt gondolod: időzített szociális bomba, t’om.
Lehet, mer’ más gyerek, ugye, retteg a sittől,
az enyém ide hazajön, és otthon sír föl.
Fönt figyelem a rajzfilmet, bár elég bénák,
hogy találjak a gyerekkel még beszédtémát.
Nehéz. Éld át: az arcokon a káröröm egyezmény,
a világod zártkörű rendezvény.
Á, elkúrt rendszer, új bútor rendel, itt az új kor ENTER!,
én tudom, hogy ki érett, ki a kultúrember.
Nos, a probléma a sok rossz séma a te fejedben,
én EU-s pályázatokat írnék a helyedben!
Gyerünk lapozz, változz, vállalkozz,
és a kosszal lejön rólad a felvállalt rossz!
Kösz szépen, most már sokat t’ok,
azzal szopattok, hogyha olyan vagyok, mint ti, elfogadtok.
Itt a kefefejű fekete, az akutan buta dakota,
nuku-IQ nigga, ja, csak izom az agya!
Aha, te ellenzővel nézel rám, tegnap, ma, holnap,
én is szemüveget hordok, csak hogy ne gondolj tahónak,
bár nem vagyok vak. Ez nem hisztéria…
Ria-ria-Hungária!
Mi a kő? Kinek kell itt dioptria?
vagy Kolompár!
Bolond, kár a gőzért, bár fél éve még szorongtál…
Most gorombán csorog pár kérdésed – mozogj már!
Ő nem érti és hadar.
Haver: antiszociális személyiségzavar
a fejemben rád váró címke, kisebb, mint a SIM-kártyám,
mer’ pszichológus vagyok: mér’ kit vártál, Sziddhártát?
A szívhártyám vérzik – ma mondjuk érted, édesem,
de ha csaklizol, csalsz, csalavázol, azt írja a DSM,
azaz a mentális disorderek lajstroma,
hogy a magadfajta diszkógyerek, jaj, roma,
bocs! Szal az élettörténeted narratívja
arra hívja fel a figyelmünk, hogy van radírja
a morálnak a fejedben. Nos, kultúra ide-oda,
nem simogat a rendszer, és elhelyez, hogy pszichopata.
Maga sose sír sósat abba’ a marcipán-világba’
mi? Itt ne adja az arkangyalt, ez csak egy kancigány, hiába.
Nem a kardigán hibája, hogy bv-s, egyen,
a roma srác a fogyiban kezd, hogy gyépésedjen,
bár plafon az IQ-ja… Nincs a logikában kanyar?
Az anyanyelvhez a suliban csak nekem nincs beírva, hogy magyar.
Kiderül: égő velem járni – egy tetves fejlövéssel felér,
amit a sportversenyen megnyerek – az kapja, aki fehér.
Az ember mindennap intőt hoz, rossz,
az anyám behintőporoz,
kaparjuk a barnát, a karmát,
sosem adjuk az agyunk, csak az Isten barmát.
Én kiagyalom, kisangyalom,
nem tudod te, milyen, hogyha bedobnak a resti-ablakon,
Martini-viszki-csoki-cigi-gyere-ki,
Martini-viszki-csoki-cigi-gyere-ki!
Ja, véremben a csórás, mint körúton a szoli-kabin,
tán néha szabin van az a gén,
hétévesen bennem is lefagyott bent a hemoglobin.
Tudom, ez nem akaszt ki úgy, mint a gázár-hőzöngés,
nem engem: téged leplez le a Gáspár Győző…
Ééés? Vannak pallérozott romák, péel Choli-Daróczi…
Ja, szolidari-paródia!
Sorry, a tipológia:
ha van diploma, te vagy a V.I.P.-roma!
Ó, ez a jó-gipsy/rossz-gipsy-szindróma!
Nem kell a cicoma, cica, így is érett norma:
a cigó, mint a cigi: csak egy életforma,
amit levedlesz, átlépsz; kész börleszk, pedig
tényleg más bőrű lesz, aki törleszkedik.
Az élet folyton „bocs”, örök gyónás, ha más vagy.
Jó sok versét olvastam a Jónás Tamásnak,
őt sem nézem fajilag! Meg fain a Kalyi Jag,
a maiak jó figurák, Kótayk és Miczurák,
és ász a Csányi!
Letojom Pestről, mik a jászladányi
konkrétumok, amíg Bel-Budán nem tulkokkal szomszédolok!
Fojtóbb, mint egy korty klór: holdkór,
vagy pondró vagy, vagy olcsó folklór.
Jó, nem akarsz balhét, galibát,
meghallgatod az Ali bá’-t
a gyerekkel, a Pegét.
De ha szembejövök az utcán, jobban szorítod a kezét!
Elég! Egy fiam van nekem is… Ideális: idejárós szombaton.
Most azt gondolod: időzített szociális bomba, t’om.
Lehet, mer’ más gyerek, ugye, retteg a sittől,
az enyém ide hazajön, és otthon sír föl.
Fönt figyelem a rajzfilmet, bár elég bénák,
hogy találjak a gyerekkel még beszédtémát.
Nehéz. Éld át: az arcokon a káröröm egyezmény,
a világod zártkörű rendezvény.
Á, elkúrt rendszer, új bútor rendel, itt az új kor ENTER!,
én tudom, hogy ki érett, ki a kultúrember.
Nos, a probléma a sok rossz séma a te fejedben,
én EU-s pályázatokat írnék a helyedben!
Gyerünk lapozz, változz, vállalkozz,
és a kosszal lejön rólad a felvállalt rossz!
Kösz szépen, most már sokat t’ok,
azzal szopattok, hogyha olyan vagyok, mint ti, elfogadtok.
Itt a kefefejű fekete, az akutan buta dakota,
nuku-IQ nigga, ja, csak izom az agya!
Aha, te ellenzővel nézel rám, tegnap, ma, holnap,
én is szemüveget hordok, csak hogy ne gondolj tahónak,
bár nem vagyok vak. Ez nem hisztéria…
Ria-ria-Hungária!
Mi a kő? Kinek kell itt dioptria?
(A Műcsarnok Szolidaritás témájú spoken word estjén hagzott el)
