Kántor Péter,
1949 november 5-én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán 1973-ban angol–orosz, 1978-ban magyar szakon szerzett diplomát. 1973 és '76 között több budapesti gimnáziumban dolgozott nyelvtanárként, 1984 és 1986 között a Kortárs irodalmi folyóirat munkatársa, 1997 és 2000 között az Élet és Irodalom versrovatának szerkesztője volt. 1991-ben a Fullbright-ösztöndíj révén megjárta az Egyesült Államokat. 1990-ben Wessely László-díjat, 1991-ben Déry Tibor- majd 1992-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1994-ben elnyerte a József Attila-díjat, 1999–2000-ben pedig a Soros-díjat. 2007-ben Babérkoszorú-díjat kapott. Munkái: Kavics. (versek) 1976. Halmadár. (versek) 1981. Sebbel-lobbal. (gyermekversek) 1983. Grádicsok. (versek) 1985. Hogy nő az ég. (versek) 1988. Napló 1987-1989. (versek) 1991. Fönt lomb, lent avar. (versek) 1993. Mentafű. (válogatott és új versek) 1994. Búcsú és megérkezés. (versek) 1997.Lóstaféta. (versek) 2002.Kétszáz lépcső föl és le, (2005).
Trója-variációk című legújabb verseskötetének bemutatója 2008. április 11-én, pénteken (tehát ma) lesz 16 órakor az Írók Boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45. )
Szépírók társasága
A költészet dicsérete
Egy fura nevű pali mondta…
Mit is? Már elfelejtettem.
Ja igen. Egy másik meg
a vonat alá ugrott. Mint a barna
éjfél, azt mondta. De nem ő.
Az egy egészen más ürge volt. Bár
hogy mitől más? Már rég halott mind.
Vagy nem? Legalább nem fáj nekik
az égő élet. A kurva Rozi.
Volt bennük valami cukorkabolt,
ahonnan előrángatták az édességet.
Mint a Mont Blanc csucsán a jég.
Meg hogy puncs égő szeme kékje.
Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék.
A napraforgóról karattyolt valamit.