Általános cikkek 2008 irodalmi radar

Jézuska, mit látsz a radaron?

sonnyK | 2008. december 22. |

A Jézuska gondolt ránk és irodalmi műsorokat hoz a tévébe az ünnepek idejére. Charles Dickens műveinek adaptációi természetesen elmaradhatatlanok karácsonykor, de lesz itt egyéb is, csak győzzük összeszedegetni.


                                                               kép innen
 

A hétfő még a szokásos módon telik, estig semmi, de az m1 késő este megmenti a mundér becsületét, persze, hogy Nyugat, a Nemzeti Ady-estjét nézhetjük meg 22:15-től. Úgy látszik, a műsorszerkesztők is ünnepi hangulatba kerültek, egy órával előrébb hozták a műsort, ezzel kedveskedve azoknak, akik eddig kitartóan és vörös szemekkel ültek le hétről hétre a tévé elé csak ezért.

Még kedden is csak halvány felvillanását érzékelhetjük a ránk váró csemegéknek. Az m2-n 13:05-től Gyurkovics Tibor emlékét eleveníti meg az Emlékpróba. A Duna TV már 16:45-től kelti a (karácsonyi) hangulatot egy karácsonyi versösszeállítással, Aranyhaj címen keressék. Este még fokozni is tudják a Dickens szelleme című angol filmmel, amely kicsit sem meglepő módon az író életéről szól, 19:45-től a Duna TV-n.

Szerdán délelőtt a kicsik Bálint Ágnes meséinek örülhetnek, 11:05-től a Cicavízióval, amely három részben karácsony alatt szórakoztatja a gyerekeket az m1-en. A szerda amúgy is a csatorna (m1) napja lesz. Még a fa díszítése előtt, 13:05-től Szilágy István kolozsvári íróval láthatunk beszélgetést 70. születésnapja alkalmából. Annyira ledöbbenhetünk azon, hogy valódi irodalommal kapcsolatos műsort láthatunk, hogy nem is kell keresgetni más adót, maradhatunk az m1-en Lewis Carroll klasszikusának klasszikus adaptációjára, amely 15:55-kor kezdődik. Az ünnepi vacsora előtt, vagy után, kinek, hogy, még mindig az m1-en jön a Twist Olivér-sorozat, egyszerre két részt adnak, így karácsonykor 18:20-tól mindennap ezzel kedveskedik a csatorna. Nem a legjobb feldolgozás, de annyira el leszünk érzékenyülve úgy is.

Csütörtökön reggel a Duna TV is Dickens-adaptációval hozakodik elő, Copperfield Dávid 10:10-től és másnap negyed órával hamarabb a második rész. Az m1 este a Rómeó + Júliával próbálkozik. Sokan imádják ezt a feldolgozást, talán idén karácsonykor én is megszeretem. 19:55-től jön Leonardo.

Pénteken az m1 újabb meglepetéssel készül, a 70 éves Takács Zsuzsáról vetítenek portréfilmet 13:35-től. Kár, hogy év közben hetek telnek el ilyesmik nélkül, de nem fanyalgok inkább. A Duna TV Twist Olivérrel jön 14:35-től, aztán este 20:25-től pedig Eszter hagyatéka, Márai-adaptáció.

Szombaton A három testőr az RTL Klubon 16:40-től, ez az amerikai verzió, 17:05-től ugyancsak egy amerikai feldolgozás, méghozzá a kétrészes Huckleberry Finn kalandjai a Viasaton.

Vasárnap délután, 16:20-tól az m1 megint a Nyugattal jön, Nyugat 100 busz a Szigeten, akik járt ott nézze meg, hátha feltűnik a filmben! A Duna TV is hűz egy váratlant, 13:30-tól Arany János Családi kör című műve látható és hallható. Este a TV2 Nick Hornby-val tesz kísérletet, de maga se bízik benne, mert csak 00:15-kor kezdik az Egy fiúról című filmet, hát a jó öreg Hugh már csak ennyit ér?

Nézzük mi lesz a rádióban! A Kossuth a Rádiószínházban hétfőn 20:04-től sugározza Szerb Antal Madelon, az eb című művét. Ezután még bőven elérjük a Bartókon Pap Károly Szent színpad című drámájának rádiós feldolgozását, figyelem 21:51-től!

Kedden azért jobban résen kell lenni, a Rádiószínház a szokásos időben 20:04-től mr1-en Déry Theokritus Újpesten című elbeszélését hallgathatjuk, 20:22-re azonban már a Bartókra kell tekernünk, ha hallani akarjuk Lázár Ervin meséjét, A kislány, aki mindenkit szeretett címűt.

Csütörtökön Angyal követ angyalt címmel vers összeállítás a Bartókon 18:00-tól. Vasárnap még bekapcsolhatják a készüléket, ha meg akarják hallgatni A párizsi Notre-Dame kétrészes rádiós feldolgozását az mr1-en 20:00 órától.

Nem panaszkodhatunk erre a hétre, remélem, a fa alá mindenki kap néhány könyvet és nyugodt olvasgatással tölti az ünnepeket! Boldog Karácsonyt!

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.