Általános cikkek joyce_carol_oates jco_75

Én nem az vagyok, akinek ismersz - Joyce Carol Oates 75

Rostás Eni | 2013. június 16. |

jcok.jpgJoyce Carol Oates a saját kertjében idén májusban (forrás: JCO/Twitter)

Ma 75 éves az „amerikai munkásosztály hangja”, az egyik legfontosabb amerikai író, kinek neve egyet jelent a termékeny kreativitással. Ő írja az irodalmi világ legszórakoztatóbb Twitterét, tavaly bekerült a New Jersey Hall of Fame-be, és természetesen benne is csörgedez némi magyar vér. Boldog születésnapot, Joyce Carol Oates!

Joyce Carol Oates 1938. június 16-án született a Niagara-vízeséshez közeli Lockportban. Szülei farmján nőtt fel a városon kívül, és ugyanabba az egytermes iskolaépületbe járt, amelybe anno édesanyja is. Ezt a vidéket különösen súlyosan érintette nagy gazdasági világválság, a farmercsaládok vérrel és verítékkel fizettek a csekély megélhetésért, de a fiatal Oates élvezte a természet közelségét. Apja, Frederic James Oates korán otthagyta  az iskolát, ám egy életen át tartó kétkezi munka után a nyolcvanas évek végén beiratkozott az egyetemre. Anyja magyar származású, egy kilencgyermekes családban nőtt fel, és csak úgy, mint férje, ő is apa nélkül. (Oates nagyapját egy kocsmai verekedésben verték halálra. – a szerk.) Öccse, Fred Jr. öt évvel fiatalabb nála, tizennyolcadik születésnapján pedig megszületett súlyosan autista húga, Lynn Ann. „Ő és én hasonlítunk egymásra. Azt hiszem, az életem nagy része véletlenek, és szerencsék következménye.”

Luxusvilág

Oates már egész fiatalon érdeklődni kezdett a könyvek iránt, különösen Lewis Carroll Csodaországa, és a Brontë-nővérek írásai nyűgözték le. Első írógépét apai nagymamájától, Blanche Woodside-tól kapta 14 éves korában. (Az asszony halála után Oates rájött, hogy dédapja igazából öngyilkos lett, és nagyanyja gondosan rejtegetett zsidó örökségéről is tudomást szerzett. Woodside élete később 2007-es, The Gravedigger's Daughter című regényének alapja lett.) Minden lap aljára rajzolt egy furcsa firkát, mert „felül akarta múlni” a felnőttek kézírását, még ha nem is tudta, hogyan is kell írni. Tehetségével kimagaslott a lockport-i középiskola diákjai közül, részt vett az iskolaújság készítésében, a siker pedig egy egyetemi ösztöndíj képében talált rá először. Családjában ő volt az első, akinek sikerült befejeznie a középiskolát. 19 éves korában megnyert egy Mademoiselle magazin (ez az a lap, ahol Sylvia Plath gyakornokoskodott -a szerk.) által szponzorált novellaíró pályázatot. A Syracuse Egyetem angol szakának évei alatt belépett az Egyesült Államok második legrégebben alapított lányszövetségébe, a ΦΜ-be (Tethe Mu), és már ekkor megpróbálkozott a regényírással. Írt egyet, majd amint elkészült vele, a kukába dobta. Ő mondta a záróbeszédet a diplomaosztón, Master fokozatát pedig mindössze egy év alatt szerezte meg a Wisconsin Egyetemen. Ekkor találkozott Raymond Smith-szel, akivel alig három hónapos randevúzgatás után, 1961-ben házasodott össze. A pár Detroitban telepedett le, és Oates tanítani kezdett az egyetemen.

1972photobernardgotfryd.jpgOates, és első férje, Raymond Smith 1972-ben (fotó: Bernard Gotfryd)

A Detroitban felszínre törő társadalmi feszültségek megteremtették Oates erőszakos amerikai valóságának mikrokozmoszát. „Detroit az én nagy témám, ő tett azzá az emberré, aki vagyok, az íróvá, aki vagyok.” Első könyve, a By the North Gate című novelláskötet 1963-ban jelent meg a  Vanguard Pressnél, első regénye, a With Shuddering Fall egy évvel később jött ki, ugyanannál a kiadónál. 1968-ban az ontarioi Windsor egyetemén kapott munkát, ezért férjével a Detroit folyó túloldalára költözött. Ebben az időszakban évente legalább két könyvet jelentetett meg (mellette teljes állásban dolgozott az egyetemen), és bár némely kritikus húzta a száját a nem átlagos termelékenység miatt, Oates a harmincas éveire Amerika legismertebb és legelismertebb írójává vált. Nem tartja magát munkaalkoholistának, arra a kérdésre, hogyan sikerült annyi kiváló munkát alkotnia a legkülönbözőbb műfajokban a teljesen átlagosan beosztott órákkal, és a teljesen hagyományos életmóddal válaszolt. Sosem kellett különösebben megszerveznie az időbeosztását, de egyáltalán nem tudatosan választja a kemény munkát, sőt a munkát sem. „Az írás és a tanítás mindig ott volt nekem, és olyan gazdagon jutalmaznak, hogy nem tekintek rájuk a hagyományos értelemben vett munkaként.” – nyilatkozta 1975-ben a The New York Times-nak. Egy szintén a hetvenes évekből származó feljegyzésben Oates beszól a termékenysége miatt fanyalgóknak, mert bár tudja, hogy már most több könyve van, mint amit az irodalmi világ egy „komoly” írótól elvár, még nagyon sok elmeséletlen története lapul az íróasztalfiókjában.

Jó étvágyat, Amerika!

A termékenység az írónő esetében nem jelentett minőségromlást. Akinek még a rossz könyvei is jók voltak – a jók pedig lenyűgözőek, írtuk Iain M. Banks munkásságáról, és írhatnám most Joyce Carol Oates-éról is, szerencsére még jelen időben. The New York Review of Books szerzője, Michael Dirda szerint egyes kritikusok azért becsmérlik Oates munkáját, mert szoronganak. Hogyan is lehetne megítélni egy új könyvét, ha nem vagyunk tisztában a többi írásával, és azt sem tudjuk, hogy hol kezdjük? Szerintem a Csodaország-kvartettel (A földi gyönyörök kertje, Luxusvilág, ők, Wonderland). Oates a Blonde és az ők című köteteit javasolja a kezdő olvasóknak, de „könnyedén tudna mondani egy csomó címet”. Az írónő mégsem ezeket a kritikákat tartja a legrosszabbnak, hanem azt, amelyben egyik darabjának New York-i bemutatója után azt írták, „a detroiti háziasszony színdarabot írt”. A másik, amit egy életre megjegyzett, a People magazin főcíme volt, ami így szólt, „Félénk tantestületi feleség”. Bár valóban a  férje volt az angol tanszék elnöke, Oates mindkét kritika idején elismert író volt, és több mint tíz éve egyetemi professzor. „ A jó, értő kritika mindig egy csodálatos meglepetés.”

5 Joyce Carol Oates regény, leendő rajongóknak

Kiválasztani az öt legjobbat 50 év számtalan regénye, kisregénye, novelláskötete, drámája, esszéje, memoárja, young adult fikciója és gyerekkönyve közül majdnem lehetetlen. Nem csak azért, mert remélhetőleg nagyon messze még a vége (mind a saját listámat, mind Oates munkásságát illetően) hanem azért is, mert a sorrend minden új kötet elolvasása után változik egy kicsit. Mégis álljon itt 5 fontos Oates-regény, hogy elfogadjuk végre, Amerikai Álom maximum a fejekben, és a színes-szélesvásznú folytatásos teleregényekben létezik.

Luxusvilág (1968)

„Gyermek gyilkos voltam. Ne értsenek félre, nem gyermekgyilkos, bár foglalkoztat ez a gondolat.” Így kezdődik a könyv, amelyet Oates szerint a legkönnyebb volt megírni. A Csodaország-kvartett második regényében az írónő egy kamaszkorból alig kilépett gyilkost szólaltat meg, aki sosem bűnhődött meg tettéért. Naplóregény, memoár, „beszélt irodalommal” ránk zúdított kertvárosi lidércnyomás azokból az időkből, amikor még nem csak a Lilaakác-köz házai rejtettek szörnyű titkokat.

ők (1969)

„Könyvem történelem regényes formában – azaz egyéni megvilágításban: csak így létezik.” A harmadik Csodaország-regény térdig jár Detroit mocskában, ahol a tehetetlenség, és a reménytelenség csak egy dolgot szülhet, erőszakot. A könyv Maureen Wendellje tényleg létezik, Oates tanítványa volt egy esti tanfolyamon.

Blonde (2000)

Monumentális Marilyn Monroe-fikció, amely meglepően bizalmas hangnemben építi fel a Hollywoodba vágyó lányból szexszimbólumává vált díva életútját, és amelynek az írásába Oates majdnem belebolondult. Még mindig nagyon szeretném magyarul is elolvasni.

Állatok (2002)

Már a helyszín (ti. idilli egyetemváros) is azt sugallja, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Hát még a rajongott professzor, és szabados, ősasszonyszerű művészfelesége. És akkor még nem is beszéltünk a rejtélyes tűzesetekről. (Az Állatok egyébként a norvég írónő, Linn Ullmann kedvenc Joyce Carol Oates könyve.)

A Widow's Tale (2009)

Oates minden apró részletre emlékszik a napról, amikor utoljára látogatta meg férjét a kórház ötödik emeletén. Emlékszik a kocsija szélvédőjén hagyott, kézzel írt feliratra (TANULJ MEG PARKOLNI HÜLYE KURVA), arra, hogy mit válaszolt a nővér, amikor férje halála után azt kérte tőle, ajánljon egy tisztességes temetkezési vállalkozót (nézze meg az Arany Oldalakban), és arra is, hogy melyik macska pisilte le a halotti bizonyítványt. Vallomás egy 47 évig tartó házasság végéről, és az őrjítő gyász hat hónapjáról.

 

A harmadik Csodaország-regény, az ők 1970-ben fikció kategóriában elnyerte a National Book Awardot. (Magyarul elsőként a négyes első darabja,  az 1967-es A földi gyönyörök kertje volt olvasható.) Oates gyakori témái a szexuális visszaélés, az osztályok közötti feszültségek, a vidéki szegénység élete, és esetenként a természetfeletti. Úgy sokkol, hogy közben nem célja a sokkolás, nem ítélkezik, csak lejegyez. Használja a hepiendet, de sosem úgy, ahogy számítunk rá, és sosem azoknál a történeteknél, amelyeknél várjuk, sőt áhítjuk. Oates Amerikai Álmát kiváltja a kőkemény, és erőszakos amerikai valóság, ha olykor-olykor mégis ráakadunk egy darabka álomra, biztosak lehetünk benne, hogy tragédiákból építkezett. Különösen Emily Dickinson, James Joyce, D.H. Lawrence és Hermann Melville művei voltak rá hatással, bátor témaválasztásaival pedig Norman Mailer tiszteletét is kivívta. Oates gyakran ír férfiak szemszögéből, lenyűgözve az artikulálatlan férfiúi agressziótól, szégyentől és becsülettől. Szerinte az egyik ok, amiért egy írónőt nem vesznek túl komolyan, a téma. Ha vadászatról, felfedezésről, és a világ veszélyesebb oldaláról írnak, akkor nincs ilyen probléma, ha túl sok a "háztáji" történet, akkor egyből megbélyegezik őket. A könyveiben megírt erőszak nem állt távol a valóságtól, amit megismert. A farmon lakó gyerekek kegyetlenek voltak, nagyhangúak, és obszcének. (The Molesters című novellájában saját későbbi tapasztalatairól ír. – a szerk.)

little-jco-e1364829058441.jpg

Kanadai évei alatt férjével könyvkiadót alapított (ez volt a Ontario Review Books), és megjelentették saját irodalmi magazinjukat, a The Ontario Review-t is. 1978-ban visszaköltöztek az Államokba, és Oates megkezdte princetonos pályafutását. Kreatív írás óráin számos fiatal tehetséget mentorált, köztük például Jonathan Safran Foert is. (Ő volt a témavezetője Foer diplomamunkájának, amely később a nagysikerű Minden vilángol című regényének alapja is lett. - a szerk.) A nyolcvanas években, amely szerinte egy komoly írónak, különösen egy női írónak „a lehető legjobb időszak volt”, újra meglepte a kritikusait, és úgy értelmezte újjá a gótikus fikciót, hogy azt az amerikai történelem egészére kiterjesztette. Azt, hogy hogyan kell tréfát csinálni a horrorból, Kafkától tanulta, és megpróbálta magát nem túl komolyan venni. Az évtized végén újra visszatért a realista családtörténetekhez, saját családját és gyerekkorát használva témául, Rosamond Smith, és Lauren Kelly álnéven pedig egy sor suspense (kétségre építő, az olvasók számára rejtett információval feszültséget keltő) regényt is megjelentetett.

Megtört szívek balladája

Oates és Smith 47 évig tartó házassága „együttműködő és ötletes” volt. Cserekereskedelmet folytattak a könyvekkel, miután egyikük olvasott valamit, továbbadta a másiknak, és ebédidőben megvitatták a dolgot. Smith nem sokkal Oates harminckettedik novelláskötetének, a Dear Husbandnek megjelenése előtt, 2008. február 18-án hunyt el egy tüdőgyulladás szövődményeként fellépő fertőzésben. Váratlan halála szucid gondolatokkal mérgezett, súlyos depresszióba taszította feleségét. Erről az időszakról szól 2011-ben megjelent  A Widow's Tale című memoárja is. A tehetetlen gyászból Dr. Charles Gross, a Princeton pszichológiai és neurológiai tanszékének professzora billentette ki, akivel 2009-ben ismerkedett meg egy vacsorán. Oates és Gross még abban az évben összeházasodtak, és jelenleg is Princetonban élnek és tanítanak.

tumblr_l93z8hHEOC1qzgue4o1_500.jpg

Oates és Mike Tyson 1986-ban

Az írónő leginkább egy Hieronymus Bosch (Gyönyörök kertje című triptichonja ihlette a második Oates-regény címét - a szerk.) vagy egy Edward Hopper alkotást szeretne magáénak tudni. Murakamihoz hasonlóan ő is lelkes futó, hatalmas boxrajongó (Mike Tyson pályafutását egy évtizeden át követte) és legkevésbé egy szituációs komédiát tud közel érezni magához. Szerinte ez a műfaj csak arra jó, hogy eltorzítsa az emberi lélek komplexitását. Az írólét legnagyobb mítoszának azt tartja, hogy a könyvek könnyedén születnek, ő például ideje kilencven százalékát tölti leírt gondolatainak felülvizsgálatával. Egy Henry James idézet szerint, amelyet Oates az íróasztala fölötti faliújságra is kitett, az író a sötétben dolgozik, megtesz mindent, ami tőle telik, azt adja, amilye van. A kételkedés a szenvedélye, a szenvedély a munkája. Oatesnál a munka maga az élet. „A többi a művészet őrülete.”

(A szerző megjegyzése: Mindenki életében akad egy ember, akivel a világon a legjobban szeretne találkozni. Az enyémben Joyce Carol Oates az.)