iPhone 4 - A könyvolvasás forradalma

.:wendy:. | 2010. június 11. |

A hatalmas érdeklődéssel várt iPhone 4 bemutatója nemcsak a hardcore iPhone rajongókat vette le a lábáról, hanem azokat is, akik eddig csak arra vártak, hogy végre a telefonjukon olvashassanak például könyveket. Az új iPhone ugyanis a sok más mellett még ezt is tudja.

Az e-könyv olvasók megjelensével egy időben merült fel a fogyasztókban és a fejlesztőkben is az igény egy majdani olyan multinacionális készülék iránt, amely egyszerre foglalja magába az összes telekommunikációs eszközt és szolgáltalást, internetezni lehet vele, valamint zenelejátszóként és könyvolvasóként is működik egyszerre. A iPad megjelenése egyrészt tágította ezeket a határokat, hiszen az Apple táblagépén nemcsak internetezni, hanem könyvet olvasni is tudunk kényelmesen, valamin az iBooks applikációval a könyvek vásárlása és azonnali olvasása is pofonegyszerűen elérhetővé vált. A negyedik generációs iPhone viszont még ennél is többet nyújt: Az Apple saját iTunes Store-jából hamarosan már könyveket is lehet vásárolni, amiket az összes iOS-t futtató készülékre felmásol a kliensprogram. Zenében pedig hagyományosan erősebbek voltak az i-kütyük, mint bármelyik versenytárs, ez nem változott az évek során.

Az új iPhone e-könyv olvasó programja alap alkalmazásként lesz megtalálható a készüléken, és a felhasználónak megannyi lehetőse lesz arra, hogy hogyan használja az elérhető szövegeket a telefonján. Nemcsak olvasni lehet majd tehát, hanem szöveget kijelölni, kiemelni, jegyzeteket adni hozzá. A hagyományos szövegformátumok mellett az iPhone 4 a PDF-eket is könnyedén kezeli, a könyvek mozgó lapjainak animációja pedig folyamatos és kényelmes. Nem utolsó szempont, hogy az e-mailben kapott PDF formátumú csatolmányokat is az iBooks szoftverben tudjuk majd elolvasni.

Nézd meg az alábbi videót, amelyben Steve Jobs bemutatja a mobilon is elérhető iBooks könyvesboltot.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!