Könnyű azt mondani, hogy az irodalom fikció, de különbséget tenni nem egyszerű

Könnyű azt mondani, hogy az irodalom fikció, de különbséget tenni nem egyszerű

Rostás Eni | 2017. március 30. |

hevesi_judit-9783.jpgFotó: Valuska Gábor

Az elmesélhetetlen, töredékes holokausztnarratívák (Hálátlanok búcsúja, Magvető, 2015) után hideg hiánylírával írta tele második verseskötetét Hevesi Judit. A Holnap ne gyere versei első ránézésre a párkapcsolaton kívüli és belüli hiányról beszélnek, ám nem a hiány feldolgozására, hanem a történtek megértésére tesznek kísérletet. Bár olyan intenzív érzések ihlették őket, mint a magány, a szomorúság és a megalázottság, a kötetből szinte teljesen hiányoznak az érzelmek, ennek oka pedig a lehető legnagyobb őszinteségre való törekvésben keresendő. A szenvtelennek tűnő, racionális sorokat az igaz történeteket elmesélő állatversek ellensúlyozzák; olyan érzelmek összpontosulnak bennük, amelyek leírva „nem tűnnének ennyire valódinak”. Hevesi Judittal a kitárulkozás kockázatáról, a túl szépre csiszolt mondatokról és a ciki érzelmekről beszélgettünk.

Debütáló köteted, a Hálátlanok búcsúja esetében a történeteket azért nem lehetett elmesélni, mert nem volt, nem lehetett meg hozzájuk a nyelv. Az új kötetben viszont mindent elmesélsz a történetről, még ha ehhez egy olyan nyelven kell is megszólalnod, ami számodra is ismeretlen, rizikós terep.

Most az a kérdés, hogy lehet-e történet egy olyan történet, ami két emberről szól, de csak az egyik vesz részt benne. Az előző kötetnél pedig azt mondtam, hogy vannak történetek, de azokat én nem tudom elmesélni. Ezt megpróbáltam egy nagyon töredezett formával kifejezni; hiányoztak az írásjelek, „ködösek” voltak a megfogalmazások, mert a holokausztról nem tudnék kerek mondatokban beszélni. A Holnap ne gyere viszont sokkal inkább az én történetem, már ki lehet mondani mondatokat, lehet állítani valamit, hiszen attól, hogy a másik nincs benne, nekem még van történetem. Remélem, hogy olyasmikről szólnak itt a verseim, amiket mindenki átélt már. Olyannyira, hogy nagyon sok félelmem volt azzal kapcsolatban, nem túl hétköznapi-e ez az egész.

Bár a két kötet elsőre radikálisan másnak tűnik, a verseik mégis képesek párbeszédbe lépni egymással.

Kicsit olyan, mintha ugyanaz az ember két külön nyelven beszélne. Az új kötet nyelve idegen, az idegen nyelv pedig számomra mindig az, amikor kerek mondatokban kell állítanom valamit, vagy érzéseket kell kifejezni. Azokkal szóban az életben is nagyon nagy bajban vagyok. Ez egy olyan nyelv, amit még mindig tanulok, ennek a tanulási folyamatnak pedig fontos állomása a Holnap ne gyere. Az Intro című vers jut eszembe erről, mert abban kimondottan ez történik: hallod,ahogy a szomszédod az erkélyéről ordít valamit, de nem érted, hogy mit beszél. Akármilyen erősen próbálja mondani, te akkor sem érted.

Hevesi Judit: Holnap ne gyere

Magvető, 2017, 64 oldal, 1990 HUF

 

Az első kötetben az emlékezés mellett érvelek, itt pedig arról beszélek, hogy teljesen érvényes, hogy valamikor felejteni akarsz. Ez persze szükségszerűen adódik a kollektív és az egyéni emlékezet közötti különbségből. Sokszor emlegettem már az anyafókát, aki úgy dönt, nem nézi végig, ahogy lemészárolják a kicsinyeit, hanem inkább elhagyja a helyszínt. (in: Ruth Klüger Élni, tovább) El is lehet menni, bár az valószínűleg sosem fog sikerülni, mert ami történt, történetként örökre ott marad benned.

A verseid egy kapcsolat végéről beszélnek, mégis nagyon racionálisak. Szinte alig vannak bennük érzelmek, pedig az olvasó érzi, hogy milyen indulatok munkálnak a háttérben. Az jutott eszembe a kötetről, hogy hideg hiánylíra. Hogyan lehet érzelmek nélkül beszélni a szerelemről?

Tetszik ez a hideg hiánylíra! Amint elkezdek leírni valamit, hideggé válik; nincsenek érzések, mert meg akarom érteni, hogy mi miért történt. Van valamilyen rossz érzésed, amit nagyon nehéz megfogalmazni, a definiálatlansága miatt viszont a pontos érzelem sincs mögötte. Nagyon foglalkoztat, hogyan lehet párbeszédbe lépni a versekben másokkal, a következő kötetem is erre tesz majd kísérletet. Egy kötött formát találtam hozzá; minden vers úgy kezdődne, hogy „azt mondtam neki”, és mindegyiknek a végén teret kapna a másik, hogy reagáljon.

Ahhoz, hogy eljuss a versen belüli párbeszédig, kellett a Holnap ne gyere?

Szerintem nagyon. Ebből a könyvből tulajdonképpen ki van zárva a másik. Teste talán van, mert van olyan vers, ahol a párnára folyik a nyála, de hangja nincs, nem kaphat levegőt.

Bemutató. Könyvbemutató, a versekhez készült Weiler-képek kiállításmegnyitója és tányértörő performansz:

Weiler // Hevesi: Holnap ne gyere! - 2017. március 30, 19 óra, Andrássy út 66.

Facebook-esemény

Weiler Péter a Könyvesblognak a közös munkáról:

„A versek hatása alatt egészen más képi ötletek jutottak eszembe. Kicsit olyan mintha pezsgőtablettát szopogatnék, ilyenkor valami másként dolgozik belül. A képzeletemet Judit soraiból elrugaszkodva engedem szabadon. Talán pont azért lesz érdekes a végeredmény, mert nem a verseket illusztrálom, hanem azt tükrözöm, ami az írott gondolatokból nyomot hagyott bennem, így egy közös harmadik világ születik."

A lírai én történetét látszólag oda nem illő állatos versek szakítják meg, amelyekhez igaz történeteket bemutató újságcikkek szolgáltatták az ihletet. A magányos bálnát, a szabadságvágyba belerokkanó márnát vagy az egymás közelségébe belepusztuló rénszarvasokat nem nehéz a lírai én alteregóiként értelmezni. Neked mit jelentenek az állatos versek?

Az állatos történetek azért kerültek bele a kötetbe, mert sokkal jobban meg tudják jeleníteni az érzelmeket. Nem arról van szó, hogy ne tudnám őket leírni E/1-ben, csak nem lennének ennyire igaziak. A gyászoló csimpánzokat vagy a szökés közben kettétört márnát, aki még hat hónapig élt, és látványosságként körbe lett hordozva, vagyis meg lett szégyenítve, sokkal őszintébbnek éreztem.

Kíváncsiság

A díszmárna egy thaiföldi tenyészetből

nagyon kíváncsi lett.

Egy medencéből akart szegény

nagy ugrással megszökni,

mikor a betonmedence sarkának ütődött

és összetörtek a csontjai.

 

A hal a fél testét elveszítette,

csodával határos módon azonban

túlélte a balesetet.

Az életet jelentő szervek megmaradtak,

így a történtek után a márna

még hat hónapot élt.

 

Ebben az állapotban jutott egy halpiacra,

ahol sajnálatból megvásárolták.

Hiába várta sorsa jobbrafordulását,

új tulajdonosa a környező falvakban

látványosságként hordozta őt körbe.

Ekkor döntött úgy

hogy befejezi életét.

 

A könyvnek lehet egy olyan olvasata is, hogy ezekben a nagyon őszinte versekben te hurcolod körbe a lírai ént.

Lehet, de nem ez volt a cél, hanem a beszédkeresés. Hogy meg kellene tanulnunk beszélni az érzelmeinkről, nem kéne cikinek éreznünk.

Te cikinek érzed, hogy vannak érzéseid?

Szerintem nagyon sokszor annak érezzük. Ráadásul iszonyatosan nehéz be- és felvállalni bizonyos érzéseket.

img_3730_1.JPGWeiler Péter: Az ottfelejtett ember

A kötetben semmit nem hallgatsz el, olyan egészen abszurd epizódokkal találkozhat az olvasó, mint amikor a férfi véletlenül a másik nő lakására küldi haza a lírai ént az Uberrel. Hol húzódik a határ kiszolgáltatottság és kitárulkozás között?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem is tudom, hogy melyiktől kell félni vagy félni kell-e bármelyiktől is. Nagyon könnyű azt mondani, hogy a líra az líra, az irodalom meg fikció, de valójában különbséget tenni nem egyszerű. Örülök, ha a kötet ilyen szempontból tényleg kitárulkozónak és bátornak tekinthető, de én ettől nem érzem magam kiszolgáltatottnak. Vagy hát annyira mégis, mint bárki, amikor a saját látás- és gondolkodásmódját tárja a nyilvánosság elé.

„Milyen igaz, látod, amit tanítottál:/írásban sokkal könnyebb hazudni” – hangzik az Igaz-Hamis zárósora. Kicsit olyan, mintha az egész kötettel ezt a tanítást próbálnád megcáfolni.

Igen, az őszinteség mellett vagyok. Mostanában nagyon foglalkoztat, mit jelent valamit leírni és mit jelent ugyanazt elmondani, és ezzel párhuzamosan próbálok egyre kevesebbet kommunikálni írásban, mert azt vettem észre, hogy úgy könnyebben hallgatok el dolgokat. Egyébként, ha belegondolsz, arra a kérdésre, hogy mi a baj, írásban sokkal könnyebb azt mondani, hogy nincs semmi, csak fáradt vagyok. Ez a hétköznapokban is így van, mert ha szomorú vagy, és valaki rákérdez, ugyanezt fogod válaszolni neki; a fáradtság társadalmilag sokkal elfogadhatóbb érv.

Számos helyen szerepel a kötetben a tükör, mint az önreflexió metaforája, a Rossz hely, rossz idő című versben pedig darabokra is törik. A könyvbemutatón mindenki „kontrollált, biztonságos körülmények között” törhet majd tányért, és közben arra gondol, akire csak akar. A cserepek mennyiségéből arra következtetek, hogy nem vagy babonás.  Hogyan jött a bemutató ötlete és hogyan találtatok egymásra Weiler Péterrel?

Volt egy képe egy régebbi sorozatában, egy nő ül rajta egy bárszéken, látszik, ahogy a dj leveszi a lemezt, csomó szék már fel van rakva az asztalra, érezhető, hogy vége a bulinak. Ez a kép adta az ihletet a Fénytörés című pelikános vershez. Néztem a képet, és eszembe jutott róla egy történet. Az a vers úgy ér véget, hogy „Marad a hiány, a félelem,/hogy tényleg úgy múlt el minden,/ahogy ez az este:/felkapcsolják a villanyt/és te már nem vagy itt.” Az asztalra pakolt székek és a zene után maradó csend azt jelentik, hogy a másik - aki ott volt ugyanabban a buliban, mint te, de nagyon máshogy érezte magát - hirtelen eltűnik. Peti kérte, hogy küldjem át neki a többi verset is, aztán a mosogatós versről eszünkbe jutott a tányértörős dolog. Meg sokat gondoltam arra, mi lenne, ha valaki bekattanna, és mosogatás helyett az összes edényt szanaszét törné. Ez a vers egyébként nagyon szimbolikus nekem: egy olyan szituációról szól, amikor még csak veszekedni sem lehet azon, hogy ki mosogat, mert érzed, hogy tiéd a szennyes.

Lerakódás

Olyan ember benyomását kelted

aki utál mosogatni.

Hedonista döntésképtelenség,

néhaa forró víz, máskor inkább a hideg,

a kiázott bőr,

afelpuhult körmök,

és a mosogatószer otthonos szaga.

 

Megláttalak aznap, és emlékszem,

felmerült bennem a gondolat,

hogy talán perikardiális megbetegedésben

szenvedsz,

az is lehet, hogy tényleg így van,

nem volt olyan a helyzet, hogy faggatózzam.

 

De ahogy te a fotelben, én a lábadnál ültem,

néztem a napról napra sárgább és kopárabb fákat,

meg az erkélyajtó előtt ahogy küzd egy hátára fordult bogár,

azt mondtad, szereted Gabriellát, és hogy komoly a dolog,

és én hirtelen nem érezem semmit,

nem volt kérdés, melyikünk mosogat.

Te gondolkodtál már azon, hogy a jobb lenne inkább törni-zúzni a versírás helyett? Bár a Holnap ne gyere is egyfajta törés-zúzás.

Volt egy pont, amikor elég pocsékul éreztem magam. Kiálltam az erkélyre, és izomból a szomszéd fának vágtam két borospoharat. Korábban sosem csináltam még ilyet. Ahhoz, hogy azt a fát eltaláljam, nagyon sok erő kellett. Később megpróbáltam még egyszer, de nem sikerült. Látod, ennyit számít az adrenalin.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!