B+
Bret Easton Ellis: Holdpark. Európa, Bp., 2006, 504p, 2500 Ft.
A döglesztő melegben két klasszikus társadalomellenes munka jut eszembe, az Összeomlás Michael Douglas főszereplésével, és B.E. Ellis Holdparkja. A filmet megnéztem, itt a 2006-os könyv, hogy lássuk Ellis mester hogyan készül ki a piálástól és a drogtól.
Rögtön elevenítsük fel az Amerikai Psychó egyik szép jelenetét, amikor porszívón kergeti be az életunt és perverz Bateman a patkányt a nőbe (eufémizmus) Sok volt elsőre ez a jelenet akkor, majd két perccel később nagyon megszerettem a könyörtelen társadalomkritikát benne: szétszedte az értékek nélküli magányos milliomos gyerekeket (Nullánál kevesebb), majd a legjobb művében az újgazdag menedzsereket (Amerikai Psychó) és a Glamorámában a divat kapitalista testkultuszát, illetve megrágja és kihányja azt az MTV-generációt, aminek fontos tagja ő is. Kritikáiban valamiféle iróniát találtam. A Holdparkban önmagát vizsgálja, az önreflexió célja szembenézni és lerombolni az Ellis-mítoszt, miközben ezzel is a mítoszt építi.
Ellis legújabb könyve, a Holdpark, nem a legjobb, de már a cselekmény is izgalmas egy olvasónak, aki a szerző-elbeszélő azonosíthatatlanságáról hallgatott hosszú előadássorozatokat az egyetemen.
Ellis (a szerző) ír egy könyvet Ellisről (a főszereplő), aki rohadt sikeres, gazdag, de könyveket lehetne írni a lelki problémáiról, ugyanis annyi fóbiája van, hogy számolni is nehéz. Ellis korán belemenekül a drogos-alkoholos életéből egy házasságba, hátha az kirángatja a megszokott életritmusából. De sajnos hiába a szép feleség, a két gyerek, a luxus vagy az egyetemi állás, ha semmivel nem elégedett.
A valóság és kábítószeres tripek keverednek Ellis életében, teljesen elbizonytalanítva az olvasót: referenciapontok nélkül bizonytalanul bolyongunk az Ellis-univerzumban. A sikeres író traumái önálló világot hoznak létre, amelyek leginkább az Amerikia Psychóra emlékeztetnek: sorozatgyilkos szedi az áldozatait úgy, ahogy azt Patrick Bateman tette. Ellis megijed, hogy köze van a gyilkosságokhoz. Közben különböző szereplők Ellis-alteregókká változnak: a fiatal srác a gyermekkori Én, Halloweenkor valaki Batemannek öltözik, az egyik diákja lead egy piszkozatot, ami egy az egyben az eddig kiadatlan változata az Amerikai Psychónak. Mintha újraélné saját életét, illetve sikerregényét.
Valóság és rémálom közötti határvonalat teljesen felszámolja Ellis (az író) mert talán ebben a legnagyobb, miközben láthatóan nagy élvezettel játssza posztmodern játékait a szövegben. A szerző és a főszereplő közötti hasonlóságok és átírások újabb értelmezési lehetőségeket képeznek, miközben újra és újra rámutat, csak egy szöveget olvasunk.
Miközben önmagával és problémáival harcol Ellis, saját családjával sem működnek a dolgok: színésznő felesége valami előttünk érthetetlen okból ragaszkodik a férfihez, gyerekei idegenként tekintenek rá. Főhősünk igyekszik mindent rendbe rakni, de először el kell pusztítania a benne lévő Batemant. Nem könnyű feladat.
Ellist jó olvasni, bár ez a könyve sokkal terjengősebb, néhol túlírt, de letehetetlen, és ez jelent valamit.
Kapcsolódó anyagok:
Elekes Dóra kritikája az ÉS-ben
Bret Easton Ellis a Wikipedián
Nemes Z. cikke a Holmiban
Bret Easton Ellis: Holdpark. Európa, Bp., 2006, 504p, 2500 Ft.
A döglesztő melegben két klasszikus társadalomellenes munka jut eszembe, az Összeomlás Michael Douglas főszereplésével, és B.E. Ellis Holdparkja. A filmet megnéztem, itt a 2006-os könyv, hogy lássuk Ellis mester hogyan készül ki a piálástól és a drogtól.
Rögtön elevenítsük fel az Amerikai Psychó egyik szép jelenetét, amikor porszívón kergeti be az életunt és perverz Bateman a patkányt a nőbe (eufémizmus) Sok volt elsőre ez a jelenet akkor, majd két perccel később nagyon megszerettem a könyörtelen társadalomkritikát benne: szétszedte az értékek nélküli magányos milliomos gyerekeket (Nullánál kevesebb), majd a legjobb művében az újgazdag menedzsereket (Amerikai Psychó) és a Glamorámában a divat kapitalista testkultuszát, illetve megrágja és kihányja azt az MTV-generációt, aminek fontos tagja ő is. Kritikáiban valamiféle iróniát találtam. A Holdparkban önmagát vizsgálja, az önreflexió célja szembenézni és lerombolni az Ellis-mítoszt, miközben ezzel is a mítoszt építi.
Ellis legújabb könyve, a Holdpark, nem a legjobb, de már a cselekmény is izgalmas egy olvasónak, aki a szerző-elbeszélő azonosíthatatlanságáról hallgatott hosszú előadássorozatokat az egyetemen.
Ellis (a szerző) ír egy könyvet Ellisről (a főszereplő), aki rohadt sikeres, gazdag, de könyveket lehetne írni a lelki problémáiról, ugyanis annyi fóbiája van, hogy számolni is nehéz. Ellis korán belemenekül a drogos-alkoholos életéből egy házasságba, hátha az kirángatja a megszokott életritmusából. De sajnos hiába a szép feleség, a két gyerek, a luxus vagy az egyetemi állás, ha semmivel nem elégedett.
A valóság és kábítószeres tripek keverednek Ellis életében, teljesen elbizonytalanítva az olvasót: referenciapontok nélkül bizonytalanul bolyongunk az Ellis-univerzumban. A sikeres író traumái önálló világot hoznak létre, amelyek leginkább az Amerikia Psychóra emlékeztetnek: sorozatgyilkos szedi az áldozatait úgy, ahogy azt Patrick Bateman tette. Ellis megijed, hogy köze van a gyilkosságokhoz. Közben különböző szereplők Ellis-alteregókká változnak: a fiatal srác a gyermekkori Én, Halloweenkor valaki Batemannek öltözik, az egyik diákja lead egy piszkozatot, ami egy az egyben az eddig kiadatlan változata az Amerikai Psychónak. Mintha újraélné saját életét, illetve sikerregényét.
Valóság és rémálom közötti határvonalat teljesen felszámolja Ellis (az író) mert talán ebben a legnagyobb, miközben láthatóan nagy élvezettel játssza posztmodern játékait a szövegben. A szerző és a főszereplő közötti hasonlóságok és átírások újabb értelmezési lehetőségeket képeznek, miközben újra és újra rámutat, csak egy szöveget olvasunk.
Miközben önmagával és problémáival harcol Ellis, saját családjával sem működnek a dolgok: színésznő felesége valami előttünk érthetetlen okból ragaszkodik a férfihez, gyerekei idegenként tekintenek rá. Főhősünk igyekszik mindent rendbe rakni, de először el kell pusztítania a benne lévő Batemant. Nem könnyű feladat.
Ellist jó olvasni, bár ez a könyve sokkal terjengősebb, néhol túlírt, de letehetetlen, és ez jelent valamit.
Kapcsolódó anyagok:
Elekes Dóra kritikája az ÉS-ben
Bret Easton Ellis a Wikipedián
Nemes Z. cikke a Holmiban