Általános cikkek kortárs festészet fehér lászló

Fehér László otthonra

Földes András | 2007. szeptember 09. |
Fehér László. Művek 1975-2007, Alexandra, Pécs, 7999 Ft.

Hiába fanyalogtunk jól ismert kortárs magyar festő életmű kiállításán, azt nem érdemes tagadni, hogy örömmel vinnénk haza egy Fehér László-festményt. Legyen az akár a közelmúlt általunk kevésbé kedvelt munkáinak egyike. Sőt, talán ezek közül a leginkább, hiszen ami a kiállító teremben hátrány, a túlzott és öncélú dekorativitás, az éppen jól jön a lakberendezésnél.

Fehér László azonban érthető okokból a legkeresettebb kortárs képzőművészek közé tartozik, úgyhogy eddig viszonylag nagy anyagi áldozattal nézegethettük a festményeket adekvát környezetben.
 
A kortárs figurális látványfestészetre nyitott, de kevésbé tehetős réteg otthonai azonban nem maradnak Fehér László nélkül, mivel a kiállítás anyaga megjelent album formában is. Mégpedig olyan minőségben, amit a technikailag képzett Fehér-festmények igényelnek.
 
Ritka a magyar albumiparban a színhelyesség, nyomdai kivitel és papírminőség szempontjából is ilyen remek kötet, aminek köszönhetően még biztosabbak vagyunk abban, hogy Fehér a kortárs képzőművészet legjobb napszemüvegfestője.
 
A könyv grafikai terveit egyébként egy másik képzőművész, Gerhes Gábor készítette.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.