A szocialista blokk vakondja okosabb volt

B-
Jonathan Emmett&Vanessa Cabban: Téli varázslat és Ide nekem a Holdat! Naphegy Kiadó, 2007, 2250 Ft

Nagyon rég volt már, hogy engem biológiára tanítottak, annak a java része is szerves kémia meg egyéb finomság volt, viszont úgy emlékszem, hogy a vakond, ha nem is kifejezetten lángész életkörülményeihez képest mégis meglehetősen intelligens teremtmény. Az egyszer oké, hogy alig lát valamit, de érzékeny orra meg bajszocskája van, és rettegésben tartja például a cserebogárpondrókat, meg az egyéb undorító, tekergőző, nyálkás (kártékony) dolgokat a konyhakertben.

Kollektív vakond-képünk ennyiben maradt volna, ha nem jön a hatvanas években a fantasztikus Kisvakond-rajzfilm. Zdenek Miller vakondja egy nagy szemű, kerekfejű, kedves kis jószág volt, amúgy valószínűleg teljesen alkalmatlan arra, hogy a földalatti szűk járatokban pondrókra vadásszon, és aztán jóízűen elropogtassa őket. Az a Kisvakond már autót vezetett, nadrágot varrt magának, lámpával világított a barlangjában, és valószínűleg csak illendőségből ásott magának üreget. A társas kommunikáció felé vezető első lépéseket is megtette, legalábbis a hasonló értelmi színvonalon álló Sünivel és Nyuszival, úgy rémlik, kitűnően megértették egymást.

Most pedig itt van a nyugati Kisvakond, helyesebben Vakondok, aki ugyan eljutott már a szocializációnak arra a szintjére, hogy értelmes, összetett mondatokban beszélget az erdő többi lakójával, nem csak azokat a szavakat ismeri, hogy Hú, Aú, Jaj, bár utóbbiakat is sűrűn használja, viszont sokkal butácskább, mint cseh kuzinja volt annak idején. Ezzel a Vakondokkal, ha jól értelmezem a szituációt, a többiek ennek okán kicsit lekezelően bánnak, amolyan csendes őrültként kezelik. Ő ugyanis, szegénykém, a szépség bolondja, igazi költőalkat, csak az esze hiányzik hozzá. Talán nem véletlen, hogy az alkotópáros nem kockáztatta meg találkozását a civilizációval, ott kint a vadonban nem okoz nagy galibát a rajongásával.

Vakondokunkról két könyv szerezhető be, az elsőben rögtön a Holdat akarja megszerezni magának. Jellemző amúgy rá, hogy fogalma sincs róla, valójában mi az: „azt gondolta, hogy ez a legeslegszebb dolog a világon”, és arra se kapunk választ, valójában mit is akar kezdeni vele. Mondom, valódi lírikus, ő a Holdat egész egyszerűen azért akarja lepiszkálni egy hosszú bottal az égről, hogy az a gyönyörű, fényes valami az övé legyen. Sziszifuszi erőlködése közben természetesen felveri a barátait, akik, vadon élő állatokhoz kissé méltatlanul, valamennyien éjszaka alszanak, hát ennyit az antropomorf világképről. Azonban a Nyuszi, a Süni és a Mókus, ahelyett, hogy jól elagyabugyálnák a szerencsétlent, teljesen meghatódnak az aranyosságától vagy együgyűségétől, és elmagyarázzák neki, mi is a helyzet a Holddal.

A Téli varázslatban Vakondok, aki valószínűleg meglehetősen zsenge korú lehet, először lát havat. Önfeledten játszik benne, amíg kupán nem vágja egy hatalmas jégcsap. „Mintha idevarázsolták volna – gondolta. – Olyan, mint egy gyémánt. Hazaviszem.” Meleg mancsaiban azonban hamarosan szétolvad a gyémánt, szegény Vakondok pedig kálváriája minden egyes stációjánál egyre szomorúbb, és kezdi úgy érezni, hogy valami nem stimmel. Itt is megjelennek végül az erdő többi állatai, akik konzekvensen a Süni, a Nyuszi és a Mókus, vagy csak ők azok, akik szóba állnak főhősünkkel. A mese végén aztán együtt csodálják a naplemente fényében csillogó fákat.

Lehet, hogy én voltam túl eszes kisgyerekekkel körülvéve, de úgy gondolom, bármelyik testvérem fuldokolva nevetett volna a Vakondok kalandjain, azzal a jóleső elégedettséggel, hogy ők mennyivel, mennyivel okosabbak nála. Vagy csak már nem tudom elképzelni, hogy létezik olyan kor az ember életében, amikor nem tudja, hogy a Hold elérhetetlen és a jégcsapok elolvadnak egy idő után. Mégis, ezeket a könyveket tényleg jó szívvel ajánlom, végül is Szutyejev Vidám meséinek hősei sem az eszükről voltak híresek. Az illusztrációk kedvesek, a Vakondok különösen aranyos a kis gombszemeivel, minden feltétel adott tehát egy olyan esti meséhez, amit valószínűleg jól ismernek a gyakorló szülők. Amikor Apuka belealszik a történetbe, csemetéje pedig a képek alapján elmeséli magának a mese végét, és mindenki boldogan él, amíg meg nem.