Izgalmasan indult a meccs, mert nem találtam a macskát, de aztán a 10. perc tájékán megtaláltam. Én zártam be a konyhaszekrénybe, amikor a majonézt kerestem. De nem vesztettem sokat, mert később kezdődött a mérkőzés, a törökök stoplija méreten aluli, vagy talán felüli volt és a szigorú játékvezető lecseréltette velük. „Koller körül izzik a levegő csak azt nem tudni ki égeti meg magát benne“ mondta a riporter. Ekkor egy kicsit elbóbiskoltam és azt álmodtam, hogy a török szakvezető becseréli Mehmet Karcsit. (Végre egy magyar a törököknél.)
Arra riadtam fel, hogy a csehek némete - Koller - fejel egy szemrevaló gólt, és azt látom, hogy egy hajszállal jobban örül a gólnak mint Podolski, akit szentté fognak avatni a kis ártatlan arcával. Aztán azt is megtudjuk szeretett riporterünktől, hogy a „törökök Kollerában szenvednek“, és hogy az „eső a szünet fejleménye.“
A második félidő már úgy kezdődik, hogy egyre inkább kezd hasonlítani egy futballmérkőzésre. Ekkor megértem, hogy mit érezhettek a Budai vár védői 1541-ben, és lelki szemeimmel látom a török seregeket, ahogy felsorakoznak Buda ostromához és tudom, hogy a csehek elvesztek és ettől az EB-től el kell búcsúzniuk, mert akik ennyire győzni akarnak, azok ellen nincs esély.
A törökök csak jönnek és semmi, de tényleg semmi nem szegi a kedvüket. Rúghatnak még egy gólt a csehek és ez is csak annyit jelent, és nem többet, hogy akkor hármat kell lőni a győzelemhez. És persze a norvég partjelző azt is kitalálhatja, hogy elrepült a zászló, és így nem tud jelezni. Ezek csak kifogások. Tényleg nem zökkenti ki őket az sem, hogy a partjelzőnek zászlót kell cserélnie. Sőt a török center sprintelve hozza a tartalék zászlót, mintegy személyes kötelességének tekintve az ügyet. Olyan vehemenciával, mondanám erővel lengetett, hogy elszállt, mint az a bizonyos. Nemcsak, hogy nem emlékszem ilyesmire, de elképzelni se tudtam volna, hogy egy partjelzőnek eltörik zászlaja! Olyanra igen, hogy a szögletzászló eltörik. Az fogyóeszköz egy rendes szélsőhátvéd praxisában. A legendás újpesti hátvéd, Tóth Jokka egyszer eltörte, és én labdaszedőként testközelböl nézhettem és hallhattam ahogy reccsen és még félig ültében a csatáron átnyúlva elegáns mozdulattal dobja ki a csonkot a salakos futópályára. Egy balbekknek legyen stílusa. Moldovai magasságokba emelkedve, a foci Monty Pythonja tudna, ehhez hasoló példát, a legendás Steinic- Jascsák- Podhola belsőhármas idejéből.
Tovább>>>
