Booker-díj: Hilary Mantel duplázott

.konyvesblog. | 2012. október 16. |

Hilary Mantel: Farkasbőrben

Cartaphilus Könyvkiadó, 588 oldal, 2010, 2967 Ft

Hilary Mantel kedden este Booker-történelmet írt: női és brit szerzőként is ő az első a rangos irodalmi díj történetében, aki duplázni tudott, és Bring up the Bodies című regényével másodszor zsebelhette be az elismerést.

A Man Booker-díjat ünnepélyes keretek között adták át kedden este Londonban. Peter Stothard, az idei zsűri elnöke rövid beszédében utalt arra, hogy a Booker-díj kijelölésével egyáltalán nem az a céljuk, hogy bestsellerekkel álljanak elő. Stothard utalt azokra a kifogásokra, hogy nem olyan regényeket választanak, melyeket a strandon lehetne olvasni. „Nem, én egyszerűen olyan regényeket akartam, melyeket nem hagynak ott a tengerparton” – tette hozzá az elnök, aki ezek után rövidre fogta, és be is jelentette, hogy Hilary Mantel Bring up the Bodies című regénye nyerte el idén a Man Booker-díjat.

A láthatólag meghatódott írónő köszönő beszédében viccelődve azt mondta, hogy az ember húsz évet vár a Bookerra, azután kettőt is kap egyszerre, majd hozzátette, hogy ezek után mennie kell, és meg kell írnia a trilógia harmadik részét. 

Hilary Mantel 2009-ben nyerte el először a díjat a Farkasbőrben (Wolf Hall) című regényéért, amely VIII. Henrik udvarába kalauzolja el olvasóit, a történet középpontjában pedig az ambiciózus Thomas Cromwell küzdelmei és felemelkedése állnak. „A hatalomvágyó Anna, a romantikus szenvedélyek és gyilkos szeszélyek közt vergődő király, az éles elméjű, ravasz Cromwell és a többi főbb szereplő alakja minden korábbinál élettelibben és érzékletesebben lép elénk a Tudor-kornak ebben a sodró lendületű, lenyűgöző panorámájában” – olvasható a kiadó ismertetőjében. A Bring up the Bodies tulajdonképpen ennek a történetnek a folytatása: miután Boleyn Anna nem tudta fiúörökössel megörvendeztetni Henriket, a király Jane Seymourra vetett szemet. Henrik meg akar szabadulni Annától, a legkevésbé sem dicső feladat pedig Cromwellnek jutott, akinek minden ravaszságára szüksége van, sőt, még többre is, hiszen egykori ellenségeivel kell szövetkeznie. 

Hilary Mantel női szerzőként először duplázhatott a Booker-díj történetében, férfikollégái közül eddig az ausztrál Peter Carey (1988-ban és 2001-ben) és a dél-afrikai J.M Coetzee műveit (1983-ban és 1999-ben) ismerték el kétszer is. Így brit szerzőként is ő az első, aki kétszer nyerte el a Bookert. Mantel díja annyiban is mindenképp egyedülálló, hogy ő az első, aki egy sorozattal nyert (a trilógia első részét, a Farkasbőrbent 2009-ben díjazták), és az első, aki ilyen rövid idő alatt kétszer vehette át az elismerést.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.