Általános cikkek litera naplopás

Bán Zsófia: Örökhétfő

Könyves Magazin | 2007. november 26. |
A litera Naplopás című, 5. születésnapi partiján hét kortárs író olvasta fel naplóparódiáit, hét kortárs íróról a Merlinben.  Bán Zsófia netnaplóparódiáját olvashatják Rakovszky Zsuzsáról.

Ma hajnalban, mikor a habzó, vérnarancson sikló nap végigszánkázott a hanyatló gangon, és mint a szomszéd özvegyasszony elgázolt macskája, kiömlött a vedlett kockakőre, 4 óra 22-kor belenéztem az úgy költőileg, mint előnytelenül gyér villanyfénynél a repedezett tükörbe, s egy csatakos, korai felismerés hasított belém, mint őszibarack szétomló húsába a rozsdás bökő – már legalábbis az időpont volt fájdalmasan korai, a felismerés nem, hiszen már régóta tudom, hogy: én nem, én nem, én nem. Arra jöttem rá ugyanis, hogy a tegnapnak sosincs vége. Így aztán persze bajos lenne a mai napomról írni, ha egyszer még mindig tegnap van. Tegnap hétfő volt, ebből következően ma is hétfő van, meg holnap is hétfő lesz meg holnapután is. Szóval, eléggé úgy néz ki, hogy örökhétfő van, ezt viszont a Petri sajnos már megírta. Még ez is. Kampóról függő fél disznó legyek, ha tudom, micsináljak.

TELJES SZÖVEG A LITERÁN>>

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!