A sötét-mocskos Budapestből film készül

Valuska László | 2008. szeptember 03. |

Megfilmesítik Kondor Vilmos Budapest Noir című remek regényét, amely egy harmincas évek Budapestjén játszódó izgalmas krimi. A filmnek nagyjából olyan hangulata lehetne, mint Terhes Sándor megölésének Gigor Attila A nyomozó című filmjében.

A filmet az első nagyjátékfilmjét, a Parát ősszel bemutató Fazakas Péter készíti 2-3 millió euróból. Ha jól sül el, akkor ráerősíthet a könyv külföldi eladásaira is, hiszen három országba már eladták a kiadási jogokat. A London Book Fairen konkrétan körberajongták a kiadót a könyv miatt, eladták Olaszországba, Szlovákiába, Franciaországba.

A könyv megfilmesítése minden szempontból kihívás, mert nem mindegy kinek, melyik olvasat erősebb: 1, a krimi 2, a zsidóság 3, a történelmi kontextus. Ráadásul nagyon kell tudni használni a filmben az utcákat, kapualjakat, a hetedik kerületi romvilágot, miközben a Gerbaud-szerű kávézókban meg lehetne valósítani némi kolorlokált. Bátran kell tehát egy sötét világot teremteni, most nagy divatja van úgyis A sötét lovag, a Sin City miatt is.

Kérdéseink:

Ki alakíthatja az újságírónkat, aki imád bokszolni, de reggel a kávéházakban kezd, és intellektuális, sármos? Talán Nagy Zsolt vagy Nagy Ervin, attól függ. (A filmhus barátném, Verespálné szerint a fiatal Cserhalmi lenne ideális, bár ő velem ellentétben egy generációval idősíti a szereplőket)

A Londonba vágyó, és az újságírót igazán soha meg nem kapó nő szerepére? Nekem Till Attila Pánikjából Gubik Ági ugrott be, mert nagyon szép, és a noirhoz nekem a szép láb is elengedhetetlen. (Verespálné szerint a fiatal Udvaros vagy Söptei.)

A verőlegény, Pojvára Verespálné Szabó Simont találta meg, tökéletes!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!