2001 óta tudjuk, hogy bizonyos számpárokhoz bizonyos képek kapcsolódnak: 9/11-hez a Világkereskedelmi Központ tornyaiba csapódó repülőké, 7/7-hez a pokolgéptől szétnyílt londoni emeletes buszé. Semmi jót nem ígér, ha egy eseményt egy ehhez hasonló számpár jelöl.
Mészáros Dorka: Én vagy senki
Tilos az Á Könyvek, 2016, 287 oldal, 2990 HUF
Mészáros Dorka ifjúsági krimijében a 7/11 egy többrendbeli gyilkosság és gyilkossági kísérlet időpontja. Egy Burni nevű srác házibulijában többen rosszul lettek, közülük hárman meghaltak, egy lány pedig zártosztályra került. A rendőrség a házigazda fiúra gyanakodott, bűnösnek találták, börtönbe zárták, ám miután pontosan egy év elteltével valaki újra rejtélyes üzenetet kezd küldözgetni a túlélőknek (köztük a lesittelt fiúnak is), világossá válik, hogy a nyomozók végig téves nyomon jártak.
Az üzenet csupán egyetlen számpárt rejt: 7/11.
Az Én vagy senki innentől kezdve viszonylag kiszámítható dramaturgia mentén görgeti előre a cselekményt. A különböző hátterű, preferenciájú, személyiségű és vérmérsékletű fiataloknak egyetlen lehetőségük van: a túlélés érdekében össze kell fogniuk. Az üzenetekből ugyanis egyértelmű, hogy a gyilkos nem akar félkész munkát végezni, és a tragédia évfordulóján újra le fog csapni. Az egóknak tehát közösséget kell alkotniuk, melyben hamar leosztják a szerepeket és a feladatköröket. Mindenki azt csinál, amihez a legjobban ért: van, aki a programozáshoz, más a buliszervezéshez.
A tizenegy áldozatból már csak heten vehetnek részt a nyomozásban (bizony, 7/11). Hét elméletileg egyenrangú, a történetben egyenlő szerepet játszó figura viszont egy regényben nagyon sok. Ahhoz, hogy emlékezetesek maradjanak, és ne felejtsük el őket már a tizedik oldalnál, erőteljes vonásokra van szükségük. A helyenként túlzó karakterjegyek emiatt részben akár indokoltnak is tekinthetők: így lehet, hogy Mészáros Dorkánál a geek srác a tökéletesen aszociális kocka mintapéldánya, a jó kislány a modorosságig negédes, a vadóc csaj meg szinte mindenkivel csak bazmegekkel tud kommunikálni. A karikatúráig túlhajtott személyiségjegyek arra mindenképpen jók, hogy erőteljes kontúrt adjanak a rengeteg szereplőnek. A cselekmény ráadásul két szálon pörög, így a jelenbeli nyomozás közben, azzal párhuzamosan, fel-felderengenek az azt megelőző év eseményei is, szépen lassan kitöltve az addig üres mezőket. Felsejlenek a szereplők közötti viszonyrendszerek, és feldereng az a rengeteg frusztráció és sérelem, melyeket hónapokig elnyomtak magukban.
A nyomozás ürügyén így komplett kis problémagócokat kapunk, akikkel bárki azonosulhat: ott van például a testét szégyellő okos lány, aki lefagy, ha mások előtt kell megszólalnia, vagy Miss Tökély, akiről senki nem sejti, hogy a fiúja milyen rövid pórázon tartja, vagy a srác, aki mindennél jobban retteg attól, hogy kiderül: meleg. Alapvetően egyik témakör sem túl eredeti, viszont azzal, hogy egy ifjúsági krimi zsánerelemei közé pakolta, Mészáros teljesen új csomagolást adott a YA-könyvek ismerős problémahalmazainak. Az Én vagy senki egy lendületesen megírt, következetesen végigvitt, és a döccenők ellenére is élvezhető krimi, pont az a fajta, amiben a szereplők közötti kémia legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint a bűneset felgöngyölítése.
