Akárhogy nézzük is, a magyarországi képregénypiac elég vacak állapotban van: kicsi a kereslet, kevés az új kiadás, és ha valaki megpróbálna változtatni ezen, azt bebukott sorozatok tetemeinek látványa tántorítja el a céljától (a Hellboytól a Sandmanig). Három apró ténnyel vigasztalódhatnak a hazai képregényrajongók: néhány régen indult széria még most is talpon van (és így remélhetőleg már talpon is marad), a kedvezőtlen körülmények közt is jutott 2014-re pár meglepetés (Dylan Dog, Rembrandt), és legalább még a szűk kínálatban is biztosan talál mindenki a kedvére való kötetet: van itt festőéletrajz, horror, szuperhőstörténet és gyerekeknek is szóló szamurájkaland.
Dylan Dog 1-2
Az Olaszországban 1986 óta megjelenő, kultikus horrorsorozatnak idén két fekete-fehér kötetét (és egy színes különszámát) adták ki itthon – bár csak limitált példányszámban. A Dylan Dog főhőse egy afféle természetfeletti ügyekkel foglalkozó, vagány és nőcsábász Sherlock Holmes, akinek egy Groucho nevű asszisztense gondoskodik a komikus mellékzönge szerepéről. Tiziano Sclavi vállaltan ponyvás, vagyis ijesztő és véres, de leginkább laza, kellemes és helyenként kifejezetten vicces történetei klasszikus rémalakokat szabadítanak hőseinkre: már a legelső sztori, Az élőhalottak ébredése legelső oldalai is büszkén és hangosan hirdetik a választott stílust és műfajt (egy lengén öltözött nő egy rémisztő kúria folyosóin menekül egy zombi elől).
Fenegyerek: Kinn
A nappal vak ügyvéd, éjjel rettenthetetlen szuperhős Matt Murdock kettős identitásának titkát egy FBI-ügynök megszellőztette egy bulvárlapnak, így a főhős élete most a feje tetejére áll. Brian Michael Bendis és Alex Maleev abszolút meghatározó Fenegyerek-szériájának első sztorija (Alfőnök) még egy külön kötetben jelent meg tavaly, de a folytatás már a Marvel+ sorozat különszámaként érkezett – nem mintha számítana. Ez a tengerentúlon eredetileg 2001-ben elstartolt széria továbbra is a 2000-es évek egyik legjobb szuperhős-története – Bendis úgy színezi ki a műfaji toposzokat a noir realizmusával, mocskával és kiszámíthatatlanságával, ahogy azt rajta kívül csak Frank Miller tudta megtenni még a ’70-es és a ’80-as években.
Rembrandt
Typex képregénykötete a briliáns festő életéről minden túlzás nélkül egy mestermunka. A 240 oldalas kötet az őt körülvevő barátok, ismerősök, pályatársak és családtagok szemén keresztül láttatja Rembrandtot, aki messze nem egy kedves, joviális emberként jelenik meg előttünk – hanem egy igazi, tőről metszett seggfejként, aki még a saját fiával sem képes normális kapcsolatot kialakítani. Typex gyönyörűen, rendkívül kifejezően megrajzolt, drámai erejű zseniportréja (a távolságtartás mintha csak azt sugallná: úgysem értenénk meg ezt az embert soha, ezért megpróbálni is felesleges) abszolút mentes a kompromisszumoktól. Ettől olyan jó és igazi.
The Walking Dead – Élőhalottak: Túlélők
Jó látni, hogy a The Walking Dead képregénysorozat sikere itthon is töretlen. Idén már a 9. kötet jelent meg menetrendszerűen: a Túlélők a korábbiaknál egy lassabb, csendesebb, visszafogottabb darabja a sorozatnak, ami persze azért van, mert az előző sztoriban Robert Kirkman olyan erővel és kegyetlenséggel szabadította rá a poklot a főszereplőkre (és az olvasóra), amilyennel csak ő tudja. A csapat életben maradt tagjai most egymást keresik, Rick begolyózni készül, és felbukkan valaki, aki azt állítja, hogy véget vethet a zombijárványnak. Kíméletlen horror és (még inkább) szívvel és borzalommal egyaránt teli rémmese az emberi természetről – mint mindig.
Usagi Yojimbo: Szürke árnyak
Számtalan remek, és nagy elánnal megkezdett külföldi sorozat szakadt már félbe itthon a magyar képregényes piac csökevényes, nyeszlett kis mivoltának köszönhetően, de a nyúlszamuráj kalandjai még tartják magukat (noha már ezekből is csak egy jelenik meg évente). A 13. kötetben is a már megszokott minőséggel találkozunk, legyen szó akár horrorisztikus mesékről, akár moralitástörténetekről, akár szimpla szamurájsztorikról – azzal a plusszal, hogy a zseniális Stan Sakai most egy számára új műfajba, a krimibe is elkalandozik, és persze ezt is remekül teszi. Ez az egyik legmegbízhatóbb színvonalú képregénysorozat ma Magyarországon (igen, a másik a The Walking Dead).
+1: Boulet: Jegyzetfüzet
Ez a szintén limitált példányszámú, 44 oldalas kis füzet egy Boulet álnevű, igen népszerű francia képregényes (Gilles Roussel) blogjának stripjeiből válogat egy csokorra valót. Rövid kis sztorik, élethelyzetek ezek a mindennapok szépségeiről és bosszúságairól, vicces, okos, frappáns, rendkívül fantáziadús, illetve adott esetben kifejezetten abszurd módon tálalva.
A legjobb magyar képregények
Átugrom a szokásos sirámot arról, hogy milyen sok jó magyar rajzoló van, akik azonban képtelenek érvényesülni ezen a mi kis nyeszlett piacunkon, és nyakon öntöm a cikket a rideg valósággal: nem olvastam 2014-ben egyetlen kiemelkedő magyar képregényt sem (a tisztesség nevében gyorsan hozzáteszem: messze nem is olvastam az összeset, ami megjelent). Ha valamit ki kellene emelnem, akkor az az EpicLine magazinban futó Szekerce és Szemerce lenne: jópofa, kedves és vicces kis sorozat, elsősorban (de egyáltalán nem csak) gyerekeknek.
