Babiczky Tibor [zsűri]

Babiczky Tibor [zsűri]

Babiczky Tibor költő, szerkesztő, újságíró.

Dolgozott újságíróként és rádiós műsorvezetőként, jelenleg a Libri Kiadó szerkesztője. Szerkesztőként tevékenykedett többek között a HVG Könyveknél és Árgus című folyóirat versrovatánál, újságíróként pedig a Magyar Narancsnál is dolgozott. Rendszeresen publikál például a Holmiban, az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, a Beszélőben és a Mozgó Világban. Számos verseskötete és egy regénye jelent meg. Pályája során olyan díjakat vehetett át, mint a Móricz Zsigmond-ösztöndíj, Horváth Péter irodalmi ösztöndíj vagy a Merítés-díj.

Legutóbbi önálló kötetét, Szapphó-paradigma címmel 2021-ben adta ki a Kalligram Kiadó. 2022-ben megjelent Alloszantrosz – Khtónikosz: Hajótörés szélcsendben című művet pedig András László költővel közösen jegyzik.


TAVASZI MARGÓ
...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.